Belföld

Kútba esett egy nő Dunaharasztiban szerda délután – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A középkorú nőt a tűzoltók emelték ki körülbelül tíz méter mélyről, és erősen kihűlt állapotban adták át a mentőknek, akik kórházba szállították. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
2008. 12. 17. 14:28
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) az elodázhatatlan reformok véghezvitelére a nemzeti konszenzus elérését tűzi zászlajára 2009-ben - jelentette ki Herényi Károly, a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
2008. 12. 17. 14:11
Egy volt egyesületi elnököt felfüggesztett szabadságvesztéssel, egy pályázatírót és egy egykori szocialista politikai tanácsadót pedig letöltendő börtönbüntetéssel sújtott 2,5 millió forint pályázati pénz felhasználásával összefüggésben a Pécsi Ítélőtábla szerdán hozott jogerős határozatában.
2008. 12. 17. 13:23
Elképzelhető, hogy csökken a távfűtés ára már a jövő év első felében, a Gazprom fontolóra vette, hogy a világpiaci olajárak csökkenését korábban érvényesítené a földgáz esetében is.
2008. 12. 17. 11:20
A Magyar Gárda egyesület feloszlatásának szimbolikus hatása nagyobb, mint a konkrét jelentősége - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerdán, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A politikus reagált Orbán Viktor videointerjújára is.
2008. 12. 17. 08:47
A Magyar Vöröskereszt szinte valamennyi szponzora elállt az adományozástól - mondta el a Népszabadságnak a szervezet főigazgatója, aki szerint könnyen becsődölhetnek.
2008. 12. 17. 08:20
Gyurcsány Ferenc felkérésére a miniszterelnöki kabinetben megkezdődött az EP-kampány tervezésének előkészítése. Az MSZP-s lista vezetésre Baráth Etelének van jó esélye. Visszatért Szigetvári Viktor.
2008. 12. 17. 07:54
Egyre többet hallunk arról, hogy a szülő, a diák erőszakoskodik a tanárával. A tanárok erőszakos „pedagógiai megoldásai” évszázadok óta ismertek. Az iskolai zaklatásról viszont keveset beszélünk, noha ez minden hatodik gyereket érint Magyarországon. A Fordulópont című lapban Buda Mariann e jelenséget járja körül.
2008. 12. 17. 06:54
Követelései és módszerei miatt sem válhat támogatottá a mostani vasutassztrájk a közvélemény többségénél – véli a politológus, ami teljesen egybevág a Mozdonyvezetők Szakszervezetének véleményével. Utóbbiak szerint a VDSZSZ akciója – közvetett módon - a sztrájktörvényt is veszélyeztetheti a munkavállalók szemszögéből.
2008. 12. 17. 06:30
Gyurcsány Ferenc szerint ugyan nincs egyetértés a kérdésben, de szükség lenne egy, a jelenleginél jobb sztrájktörvényre, amely a mostaninál több garanciát, védelmet, biztonságot nyújt mindenkinek. A miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Este című műsorában azt mondta, érdemes erről beszélni.
2008. 12. 16. 22:45
Jogsértő Bácskai János (Fidesz) országgyűlési képviselőjelölt kampányának egyik eszköze a főváros IX. kerületében - közölte az MSZP ferencvárosi szervezete kedden az MTI-vel. A Fidesz szerint a bizottság nem találta bizonyítottnak, hogy ők helyezték ki a plakátot.
2008. 12. 16. 18:41
Nem született megállapodás kedden késő délután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok tárgyaló delegációja között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, továbbá a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Az egyeztetést szerdán 9 órakor folytatják.
2008. 12. 16. 18:30
Orbán Viktor szerint 2008 nagyon nehéz, lehangoló év volt az ország számára, és politikai változás nélkül 2009 is nehéz lesz - a Fidesz elnöke erről a saját honlapjára kedden feltett videointerjúban beszélt.
2008. 12. 16. 17:52
Olvasói sztorik