Belföld

Baráth lehet az MSZP-lista élén

Gyurcsány Ferenc felkérésére a miniszterelnöki kabinetben megkezdődött az EP-kampány tervezésének előkészítése. Az MSZP-s lista vezetésre Baráth Etelének van jó esélye. Visszatért Szigetvári Viktor.

Hogy az MSZP komolyan veszi az európai parlamenti választást, az is jelzi, hogy ismét tanácsot és elemzést kértek Szigetváritól – állapítja meg a lap. Mint emlékeztetnek, az MSZP egykori kampányigazgatója 2006 őszén távozott, miután vitába keveredett a miniszterelnöki kabinet szerkezetéről. A vizitdíj és a tandíj elleni népszavazás sikertelen kampányában ugyan “reaktiválták”, de immár csak tanácsadóként. A Népszabadság úgy tudja, hogy az EP-kampányra egyelőre még nem kapott felkérést, de a felső vezetésből többen is szeretnék a stábban látni.

Szigetvári Viktor a Népszabadság megkeresésére annyit mondott: valóban részt vesz egy “közös gondolkodásban” a kampánystratégiát illetően, de a kampányban való részvételre felkérést egyelőre nem kapott.

Az MSZP listvavezetője állítólag Baráth Etele lehetne, igaz, a miniszterelnök egyelőre “senkinek sem ígért befutó helyet”. Baráth Etele listavezetői esélyeit latolgatva a lap megjegyzi: az szól mellette, hogy a zuglói körzetében képes volt többször is nyerni, személyében pedig ismert baloldali arc kerülne a lista élére. Kérdés azonban, hogy Baráthot elengedik-e – épp azért, mert egyéni mandátuma van. Egyfelől politikailag jó üzenete lehet, ha egy időközi választáson nyerni tudna az MSZP – amely ebben a körzetben reális. Másfelől, ha a szocialisták elveszítik a Baráth helyéért induló versenyt, úgy egy mandátummal még kevesebb lenne a parlamentben – olvasható a cikkben.

A lap megkereste Baráth Etelét is, aki azonban egyelőre nem akart nyilatkozni, mondván “idő előtti a kérdés”. A döntési mechanizmus részleteiről szólva a Népszabadság arra is kitér, hogy érdemben csak a januári első pártelnökségi ülésén foglalkozik az MSZP az európai parlamenti kampánnyal és jelöltjeikkel – eddig csak az általános jelölési elvekről döntöttek. Arról, hogy kiket indítson a párt, Gyurcsány Ferenc pártelnök fog konzultálni, dönteni pedig a márciusi kongresszus.
A lap úgy tudja, hogy a kormányfő – bár nem vezeti a listát és nem is szerepel majd azon – kiveszi részét a kampányból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik