Belföld

(Mti) A benzin nyolc, a gázolaj két forinttal drágul szerdától. A Mol Rt. a lépést azzal magyarázta, hogy a nemzetközi piacokon drágultak az alapanyagok, valamint a forint is gyengült a dollárral szemben. A motorbenzin nemzetközi árfolyama főként a nagyarányú amerikai benzinimport miatt nőtt erőteljesen. Az áremelkedést indokolja még, hogy a forint március közepe óta 7 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. A Mol tájékoztatása szerint piaci sz
2001. 04. 02. 13:12
Nyugat-Európában a korrekció jegyében telt az elmúlt hét, régiónk azonban nem osztozott az optimizmusban, a BUX sem lógott ki a csökkenést mutató kelet-európai tőzsdeindexek sorából.
2001. 04. 02. 11:38
(FN) Az önkormányzatok 3,6 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak bérlakások létesítésére a bérlakás-program keretében. Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a szaktárca döntött a még tavaly kiírt pályázatról, amely eredményeként 42 önkormányzat 838 lakást építhet, vásárolhat, vagy alakíthat ki. Hozzátette: ezzel az elmúlt évben és idén már összességében mintegy 13 milliárd forint vissza ne
2001. 04. 02. 11:17
(KSH) Az ipari termelői árak az idén februárban 0,7 százalékkal haladták meg az előző havi, és 9,8 százalékkal az egy évvel korábbi szintet. A közlemény szerint a belföldi értékesítés árai egy hónap alatt 0,8 százalékkal, éves összehasonlításban 12,9 százalékkal emelkedtek. Az exportárak 0,5 százalékkal növekedtek januárhoz, és 7,1 százalékkal tavaly februárhoz képest. Az ipari termelői árak az idén januárban 0,7 százalékkal haladták meg az előz
2001. 04. 02. 11:06
Bár emelkedéssel nyitott a BUX, jelenleg kismértékű, 0,1 százalékos gyengülést mutat. Az pesti börze indexe ördögien, 6666,6 (+14 pont) ponton kezdte a hetet. Pillanatnyilag a negatív tartományban, 6652 ponton áll. A forgalom változatlanul gyér. Jelentősebb áremelkedést a Mol (+1,1%) és az OTP (+0,9%) ért el.
2001. 04. 02. 10:23
(FN, MNB) Februárban tovább mérséklődött a vállalkozói hitelek átlagkamatlába. Az éven belüli lejáratú betétek kamatai nem változtak számottevően, az éven túli lejáratoké kismértékben emelkedett. A lakossági forintbetétek és forinthitelek átlagkamatlábai az előző hónaphoz képest kismértékben változtak. Az éven belüli vállalkozói hitelek átlagkamata 12,2 százalékra csökkent, míg az éven belüli betéteké 9.2 százalékon maradt. Az éven túli hitelek
2001. 04. 02. 10:17
GKI-jelentés a korrupcióról (-2). Még nincs verseny az online és a hagyományos média között (-1). Törvényt sértő állami kezességvállalások (-2). Lejtmenetben a FigyelőBarométer.
2001. 04. 02. 09:25
(FN) Óvatos optimizmus jellemezi a világ vezető tőzsdéit, európa pluszban nyitott. A tenegeretnúli részvénypiacok erősödéssel zártak múlt pénteken: a Dow Jones 0,8 százalékkal 9878 pontra, a Nasdaq Composite 1,1 százalékkal, 1840 pontra emelkedett. A tokiói Nikkei ugyanakkor csak szerény mértékben, 0,2 százalékkal erősödött, mivel az üzleti várakozásokat tükröző, a japán jegybank által negyedévente készített tankan felmérés a várakozásoknál pess
2001. 04. 02. 09:12
(FN) Az árfolyam-mechanizmus egyelőre változatlan. A forint csúszó leértékelésének havi üteme tegnap 0,2 százalékra csökkent az eddigi 0,3 százalékról. Így - ha újabb ütemváltozás nem lesz az idén - a forint leértékelésének mértéke a 2000-es négy százalékról 2,7 százalékra mérséklődik.
2001. 04. 02. 08:56
(NSZ) A szakszervezetek nem bíznak a kormány válságkezelő tervében. Törökországban a szakszervezetek felhívására szombaton tucatnyi városban tüntettek a kormány stabilizációs programja ellen. Volt, ahol gumibotoztak is, és nincs jele annak, hogy az elégedetlenség csökkenne. A szakszervezetek a bérek megadóztatása ellen tiltakoznak, és egyenlő közteherviselést követelnek: nem bíznak a Bulent Ecevit-kormány válságkezelő tervében.
2001. 04. 02. 08:53
(VG) A régió ukrán hátszéllel indulhatna meg a fejlődés útján. Dombrád, Kisvárda, Vásárosnamény, valamint az országhatár közé esik a záhonyi különleges gazdasági övezet, amely csak nevében viseli ezt a státust. Bár kormányrendelettel kijelölték az 53 települést átfogó körzetet, hiányzik a fejlődést megalapozó állami támogatás. Változhat a helyzet azáltal, hogy Ukrajnában ismét napirenden van a szomszédos kárpátaljai különleges gazdasági övezet k
2001. 04. 02. 08:50
(Népszava) Hétfőn kapja kézhez a szlovák kormány a magyar fél tárgyalási javaslatát. A magyar küldöttség vízre cserélné a Bősön termelt áram hazánkat megillető részét, s már az első tárgyalási fordulókon az új vízmegosztási megállapodásról tárgyalna. A következő kétoldalú egyeztetést Pozsonyban tarja a két delegáció, a találkozó időpontját azonban még nem tudni, mivel ezúttal a szlovák tárgyalócsoport hívja majd meg a magyar küldöttséget. A "men
2001. 04. 02. 08:47
(VG) A bankok leginkább a társaság adósságai miatt aggódnak. Nem lesz létszámleépítés a Dunaferrnél, sőt egyes területeken létszámgondok vannak - közölte a pénteki szakszervezeti fórumon Tóth László. A vezérigazgató egyben ismertette a veszteségcsökkentési terveket. Az elmúlt öt évben az ÁPV Rt. szerint szükségtelen, felesleges és hátrányos vagyonkezelési szerződés miatt csak a pálya széléről nézhette az állam, hogyan gazdálkodik egy magáncég az
2001. 04. 02. 08:46
(VG) Kiegyensúlyozott maradhat az idén az euró zóna gazdaságának bővülése. A francia és német pénzügyi vezetők az USA gazdaságának lassulása és a japán stagnálás ellenére továbbra is bíznak az európai gazdaság idei stabil növekedésében, s a piacokkal ellentétben kedvezően nyilatkoztak a kamatokat változatlanul hagyó csütörtöki ECB-közleményről.Részletek
2001. 04. 02. 08:45
(FN, VG) A TVK kontra Buda Cash ügyben még nincs írásos ítélet. Mint ismeretes a felülvizsgálati kérelmet fontolgató brókercégnek - a kamatokkal együtt - mintegy félmilliárd forintot kell megfizetnie. Ezzel áll összeföggésben az is, hogy az alkuszcég pénteki rendkívüli közgyűlésén 410 millió forintos tőkeemelésről hoztak határozatot a Buda-Cash Brókerház Rt. tulajdonosai, valamint bővült és változott az igazgatóság és a felügyelő bizottság össze
2001. 04. 02. 08:39
(VG) Straub Elek Reuters-nek adott nyilatkozata nyomán ismét az érdeklődés középpontjába került a Matáv Westel-opciójának kérdése. Noha a Matáv elnök-vezérigazgatója "csak" ismét kifejtette, hogy 19 százaléknyi Westel-részvényt tudnak megvenni az adókedvezmény elvesztése nélkül, és ehhez módosítani kell a fő tulajdonos Deutsche Telekommal kötött opciós szerződést. Sokan kinyilatkoztatásként értelmezték Straub e lehetőséget felvázoló szavait. Az
2001. 04. 02. 08:36
(FN) Az IT-cég veszteséges első három hónapra számít, a harmadik negyedév ugyanakkor jobb lehet. Az árbevétel 20 százalékos csökkenésére és negatív előjelű első negyedéves eredményre figyelmeztette befektetőit a Graphisoft pénteken. A társaság második negyedéve is gyengén sikerülhet, amit a menedzsment tervei szerint a harmadik negyed jó eredményei ellensúlyoznak majd. A részvény jegyzése a pesti börzén 14 százalékot zuhanva újabb történelmi mél
2001. 04. 02. 08:31
(FN, NSZ) Virágzó üzletág? A kormány áprilisra dolgozza ki annak a honlapnak a koncepcióját, melyen decembertől ügyintézéssel kapcsolatos információkat találhatnak az olvasók. A gov.hu domainneveket a honlap fejlesztője időben levédette, a piac tavaly márciusi liberalizálása óta ugyanis sokan fogtak domainnév-spekulációba. A piac múlt évi liberalizálása óta fölvirágzott a domainkereskedelem: az eredetileg négyezer forintért megszerzett domaineke
2001. 04. 02. 08:30
(VG) A múlt évi nyereség 30 százalékát fizeti ki a bank részvényeseinek. A CIB Bank pénteki közgyűlésén a részvényesek úgy döntöttek, hogy a társaság tavalyi nyereségéből 3 milliárd forint osztalékelőleget fizet ki A fennmaradó nyereség, 6,8 milliárd forint a bank eredménytartalékát növeli, ami így 22,13 milliárd forintra nőtt. A CIB a korábban közzétett adatok szerint 2000-ben 22 százalékkal növelte mérlegfőösszegét, amely így 684 milliárd fo
2001. 04. 02. 08:19
(VG) Akár már májusban megtarthatja kongresszusát az MSZP. Az országos választmány indítványozza, hogy az elnökség június 30-áig hívja össze a párt következő kongresszusának első ülését, amelyen a választási program tervezetének nyilvános vitára bocsátásáról és a miniszterelnök-jelöltről születne döntés. Két héten belül kiderül, kik a szóba jöhető szocialista kormányfőjelöltek.
2001. 04. 02. 07:25
(VG) A jegy drágább, a jutalék kisebb. A légitársaságok április 1-jétől jelentősen megemelik a repülőjegyek árát, s a korábbi 9-ről 7 százalékra csökkentik az utazási irodáknak fizetett jutalékot. Az utaztatók szerint e lépés célja az, hogy drasztikusan csökkenjen a jegyárusító utazási vállalkozások száma.Részletek a Világgazdaságban >>
2001. 04. 02. 07:15
A hazai gyakorlatban a bérek sokáig titkosak voltak. Ma a vállalatok időről időre tájékozódnak bérpiaci helyzetükről. Íme az elmúlt év bérpiaci trendjei a Hay Menedzsment Tanácsadók által végzett felmérés tükrében.
2001. 03. 31. 15:00
Olvasói sztorik