(VG) Straub Elek Reuters-nek adott nyilatkozata nyomán ismét az érdeklődés középpontjába került a Matáv Westel-opciójának kérdése. Noha a Matáv elnök-vezérigazgatója "csak" ismét kifejtette, hogy 19 százaléknyi Westel-részvényt tudnak megvenni az adókedvezmény elvesztése nélkül, és ehhez módosítani kell a fő tulajdonos Deutsche Telekommal kötött opciós szerződést. Sokan kinyilatkoztatásként értelmezték Straub e lehetőséget felvázoló szavait. Az elemzők szerint nem egyértelmű, hogy mivel járna jól a Matáv, azt azonban tényként kezelik, hogy a döntést a Deutsche Telekom hozza meg, elsősorban saját érdekeit szem előtt tartva. Szinén pénteken látott napvilágot a Lehman Brothers befektetési bank Matáv-elemzése, melyben vételről "market perform"-ra rontották ajánlásukat. Az indoklásból figyelemre méltó újdonságnak számít az az információ, mely szerint a Matáv a Mak-Tel akvizíció után a Serbian GSM mobilszolgáltatóra készül ajánlatot tenni. A Lehman szerint a leminősítés fő oka épp a Matáv - szerintük helytelen - nemzetközi stratégiája, valamint az élesedő hazai konkurenciaharc.Részletek a Világgazdaságban >>
Ajánlott videó
- 20:09 A Puskás Akadémia válogatott csatára az első meccsen annyi gólt szerzett, mint tavaly összesen
- 20:04 NEManya: Titokban megcsalni egymást még mindig elfogadottabb, mint azt mondani, hogy nyissuk ki a kapcsolatot
- 20:01 Putyin: Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna előbb-utóbb elveszíti a nyugati területeket
- 19:47 Megölték a rendőrök a berlini Pride elleni támadás elkövetőjét
- 19:43 Pogacar lett a Tour de France ötödik ötszörös győztese
- 19:33 Magyar Péter Schiffer András jelöléséről: Összenő, ami...
- 19:14 Meghalt Tóth Tihamér Jenő film- és adásrendező
- 18:56 Meggyilkoltak egy fiatal kismamát Kolumbiában, elrabolták a meg nem született gyermekét
- 18:46 A hamburgi döntőben sem tört meg a magyar női teniszezők 2018 óta tartó szomorú sorozata
- 18:37 A Mi Hazánk Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak
- 17:57 210 méteres hajóval kötötték össze Európát és Amerikát
- 17:51 Őrült nagy gól is kellett az egy órát 10 emberrel focizó Vasas Győr elleni bravúrjához
- 17:46 Nyolc hónap után visszatért a bolygónkra a három űrhajós
- 17:30 Meteocunami: Tíz nap alatt a harmadik megdöbbentő szintemelkedés öntötte el Stari Grad rakpartját
- 17:14 Heves orosz rakéta- és dróncsapások érték Ukrajnát, halálos áldozat is van
- 10:36 Szoboszlai óriási góllal indította az idényt
- 16:34 29 ember sebesült meg a berlini Pride elleni támadásban, iszlamista terrortámadásként kezelik
- 06:15 Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek
- 11:22 Joshua sokkoló kezdés után, a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét
- 10:46 Tilos volt az idősek otthonában az alkoholfogyasztás, de egy nő harcolt a bulizáshoz való jogáért
- 12:47 Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében
- 15:27 Jön a hőség
- 17:30 Meteocunami: Tíz nap alatt a harmadik megdöbbentő szintemelkedés öntötte el Stari Grad rakpartját
- 16:59 Ferenczi István: A fotókon úgy néztem ki, mint egy Dunába fulladt ember, akit két hét után kidob a víz
- 15:10 Vitézy Dávid a Volánbusz alkatrészhiányáról: Lázárék egy lehetetlen helyzetet próbáltak itt hagyni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
