Belföld

Az év végéig gazdasági társasággá alakítják a költségvetési intézményként működő HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálatot (HC) – jelentette be csütörtökön Mudra István igazgató, amikor elhelyezték a 2,4 milliárd forintból építendő, saját forrásból finanszírozott központi blokk alapkövét. A szolgálat tavaly 13 milliárd forintból gazdálkodott, mérsékelten emelte az útvonal-használati díjakat, nehogy elriassza a légicégeket.
2003. 03. 07. 08:51
A Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is azt ajánlja az adózóknak, hogy az szja-csomagban található útmutató szerint töltsék ki a személyi jövedelemadó-bevallásukat - írja a Magyar Hírlap.
2003. 03. 07. 08:39
A rendőrségen belüli elvándorlás újbóli erősödésétől tartanak egyes középvezetők a bérek idei évre tervezett befagyasztása, illetve a közelgő régiós felosztás okozta bizonytalanság miatt - írja a Magyar Hírlap. Az elmúlt években a fluktuáció a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta, csupán ezrelékekben volt mérhető. Salgó László országos főkapitány szerint nincs mitől tartaniuk a rendőröknek, nem lát okot a kedvező tendencia megfordulására.
2003. 03. 07. 08:26
A B. V. Tabora (Ringier) – a Népszabadság Rt. eddigi 49,9 százalékos tulajdonosa – a Bertelsmann AG/Gruner + Jahr AG-nak az rt-ben meglévő tulajdonából további 17,7 százalékot vett át. A szükséges versenyhivatali eljárást a felek megindítják.
2003. 03. 07. 08:22
Teljesen átalakul a lábatlani és hejőcsabai cementgyárat működtető Holcim Hungária Cementipari Rt. vezetése. Laskóy Ágnestől, a cég kommunikációs igazgatójától a Népszabadság megtudta, hogy a svájci Holcim Holding a továbbiakban Pozsonyból irányítja cseh, osztrák, lengyel és magyar leányvállalatait.
2003. 03. 07. 08:08
Felszámolási eljárás azonnali megindításáról határozott csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a diósgyőri kohászatot működtető, olasz tulajdonú DAM Steel Rt. – tudatta a Népszabadsággal pár soros közleményében a cég vezetősége. (A felszámolást jogilag a cég kérelme alapján a bíróságnak kell majd elrendelnie.) Indoklásul annyit írtak, hogy nem sikerült olyan megállapodást kötni, amely lehetővé tette volna a január óta szünetelő termelés újraind
2003. 03. 07. 08:05
Immár a budapesti olimpia esélyeiről is szól a Budapest Sportaréna építési szerződéséről kibontakozott vita. A tegnapig üzleti titoknak minősülő dokumentum szerint ugyanis 2013 januárjáig csak olyan újabb sportcsarnok épülhetett volna a fővárosban, amelyik az ötkarikás játékokon kívül semmilyen más rendezvénynek nem adhatott volna helyet.
2003. 03. 07. 07:58
Az izraeli hadsereg csütörtök hajnalban támadást intézett a Dzsabalia gázai menekülttábor ellen. A helikopterekkel támogatott tankok a kilencvenezer menekültnek otthont adó táborban lerombolták három Hamasz-aktivista házát. A behatoló izraeli hadsereg tizenegy ember halálát okozta, a sebesültek száma több mint száznegyven – jelentette Tel-Avivból Yehuda Lahav.
2003. 03. 07. 07:55
Irak közvetlen fenyegetést jelent Amerikára - szögezte le George Bush közép-európai idő szerint pntek hajnali beszédében. Az Egyesült Államok mindenképpen benyújtja határozattervezetét az ENSZ BT-nek, mert fontosnak tartja, hogy minden szavazati joggal rendelkező ország egyértelműen színt valljon.
2003. 03. 07. 07:43
A visszaváltható ásványvizes üvegek védelme érdekében Kóródi Mária, környezetvédelmi és vízügyi miniszter levélben fordul az élelmiszer-áruházakat üzemeltető Kaiser"s Holding Kft.-hez, hogy fontolja meg a Kékkúti Ásványvíz Rt. egyliteres termékének törlését a választékból és továbbra is forgalmazza azt.
2003. 03. 06. 18:18
Változatos, színes kavalkád, a világ minden tájáról érkező művészek sora szórakoztatja majd a március 14-én kezdődő 23. Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét. A 18 napon át tartó rendezvénysorozat keretében 55 helyszínen csaknem 100 programot kínálnak a hazai és külföldi érdeklődőknek a rendezők.
2003. 03. 06. 18:00
A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Rt., alvállalkozók bevonásával reklámcélból terjesztette azokat a Szombathelyen ingyen osztogatott, jelzés nélküli, fémdobozos üdítő italokat, amelyek eredetéről korábban nem állt rendelkezésre információ - közölte Hódy Péter, a Vas megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője az MTI-vel. A forgalmazó csütörtökön írásban adott tájékoztatást arról, hogy a terméket az Országos Éle
2003. 03. 06. 17:06
A Magyar Alumínium (MAL) Rt. többségi tulajdonában levő szlovén Silkem megvásárolta a szlovéniai Alusil d.o.o. 60 százalékos tulajdonrészét a német Mineralmühle cégtől - tudatta csütörtökön közleményben az MTI-vel a társaság. Az Alusil 40 százalékos tulajdonrésze eddig is a Silkem tulajdonában volt, így a tranzakció után Silkem 100 százalékos tulajdonrészt birtokol az Alusil d.o.o.-ban. Az Alusil magas hőmérsékleten alkalmazható, tűzálló falazat
2003. 03. 06. 16:55
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) valamint a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. csütörtökön újabb egy évre szóló könyvszakmai hitelprogramról írt alá megállapodást.
2003. 03. 06. 16:09
Magyarországon kialakultak a külföldi befektetésekhez szükséges törvényi és intézményi feltételek, jogbiztonság és kiszámíthatóság érvényesül, valamint fejlett pénzügyi intézményrendszer működik - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor csütörtökön hivatalában szaúd-arábiai üzletembereket fogadott. A Miniszterelnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Medgyessy Péter a találkozón hangsúlyozta: a meglévő feltételeket jav
2003. 03. 06. 15:57
Olvasói sztorik