Belföld

Medgyessy Péter szaúd-arábiai üzletemberekkel találkozott

24.hu
24.hu

2003. 03. 06. 15:57

Magyarországon kialakultak a külföldi befektetésekhez szükséges törvényi és intézményi feltételek, jogbiztonság és kiszámíthatóság érvényesül, valamint fejlett pénzügyi intézményrendszer működik - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor csütörtökön hivatalában szaúd-arábiai üzletembereket fogadott. A Miniszterelnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Medgyessy Péter a találkozón hangsúlyozta: a meglévő feltételeket javítani fogják az Európai Unióhoz való csatlakozásból származó új lehetőségek is. A kormány jelentős fejlesztési elgondolásaiból a miniszterelnök kiemelte az Európa-tervet, az infrastruktúra- és kutatásfejlesztést, a szolgáltatások, így például az idegenforgalom és a gyógyturizmus fejlesztésének elsődlegességét - áll a közleményben. Az üzletemberek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vendégeként tartózkodnak Magyarországon, s a delegáció azért látogatott ide, hogy a kormány képviselőivel és üzletemberekkel közösen megvizsgálják a befektetési lehetőségeket. A közlemény szerint a szaúdi üzletemberek első benyomásaik alapján kedvezőnek ítélték a magyar befektetési lehetőségeket.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.