Belföld

A görög védelmi miniszter, Jannosz Papantoniu szerdán úgy nyilatkozott a BBC Rádió görög adásának, hogy országának nincs köze azokhoz a katonai intézkedésekhez, amelyek a Kréta szigetén lévő amerikai bázison zajlanak. Krétán, a Szuda-öbölben folynak bizonyos katonai intézkedések, ám ezekről nem adott részletes információkat a miniszter. Papantoniu cáfolta, hogy Görögország bármilyen eszközzel segítené az Irak elleni esetleges háborút.
2003. 03. 06. 15:26
A Ryanair ír "fapados" légitársaság az egykori szocialista tömb országaiban kíván tovább terjeszkedni. Ezt a szándékát azzal egyidőben hozta nyilvánosságra, hogy meghosszabbította a frissiben felvásárolt buzz légitársaság dolgozóinak adott munkavállalási ultimátum határidejét. A határidő lejártával a Ryanair felszámolja a buzz légitársaságot.
2003. 03. 06. 14:48
Az OECD csütörtökön 2,2 százalékról 2 százalékra szállította le az eurozóna idei évi növekedésére vonatkozó prognózisát. A korábbi előrejelzését novemberben készítette a nemzetközi szervezet. A párizsi székhelyű OECD vezető közgazdásza újságíróknak elmondta, hogy a szervezet az amerikai gazdaság felfelé ívelésének jeleit látják, a japán gazdaság viszont nyomott a tavalyi, vártnál jobb teljesítmény után.
2003. 03. 06. 14:22
Az Európai Központi Bank tanácsa csütörtöki ülésén az eurózóna gazdasági helyzetének értékelése után 0,25 százalékkal 2,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A döntés némi csalódást keltett, mert a szakértők többsége ennél nagyobb mértékű, 0,5 százalékpontos csökkentést várt a gazdaság fellendítése érdekében.
2003. 03. 06. 14:13
2003. március 11-én konferenciát szervez a Startlap. A konferencia a hazai internetes mozgalmak történetével, fejlődésével és jövőjével foglalkozik. A Magyarország leglátogatottabb nyitólapjával rendelkező Startlap (www.startlap.hu) igazi sikersztorit indított útjára tavalyelőtt márciusban: a két éve önszerveződő lapmozgalom azóta Magyarország legnagyobb on-line szerkesztőségévé nőtte ki magát 1300 lappal és több mint 500 szerkesztővel.
2003. 03. 06. 14:06
Majdnem húszezer előfizető már kézbe vehette, az újságárusoknál pedig március hetedikén, pénteken jelenik meg a National Geographic magazin első magyar nyelvű száma.
2003. 03. 06. 13:20
Az eurózóna gazdaságai 2003 második negyedévében várhatóan legalább 0,2 százalékkal fognak bővülni, tette közzé becslését csütörtökön az Európai Bizottság. Ezt az előrejelzést egyidejűleg tették közzé az EU statisztikai hivatalának adataival, amelyek szerint a múlt év negyedik negyedévében 0,2 százalékos volt a GDP bővülése és ezzel az eurózóna gazdaságai 2002 egészében kilenc év óta a leglassúbb ütemben fejlődtek.
2003. 03. 06. 12:32
Az új, egységes EU-konform közbeszerzési törvény tervezete várhatóan március végére elkészül és még ebben a félévben beterjesztik az Országgyűlés elé - mondta Németh Anita, az Igazságügyi Minisztérium (IM) főosztályvezetője.
2003. 03. 06. 12:25
A gyengébb angol font miatt "elfogadhatóbbnak tűnik" a közös európai valuta – nyilatkozta Sir Edward George, az Angol Nemzeti Bank kormányzója. A kormányzó a pozitív értékelés ellenére nem tudta megmondani, a britek milyen font/euró-árfolyam mellett csatlakozhatnának ideális körülmények között az eurózónához.
2003. 03. 06. 11:46
Miközben a csapból is az uniós felkészítő kampány folyik, a középvállalatok csendben készülnek a csatlakozásra. Ez főleg azoknak okozhat nehézségeket, amelyek eddig csak az itthoni piacra dolgoztak. Ám a többiek sem tétlenkedhetnek - írja a heti Figyelő >>
2003. 03. 06. 10:45
Az Európai Unió más tagállamaiban tanulni vágyók dolgát könnyíti meg egy internetes oktatási portál, amelyet a brüsszeli Európai Bizottság indított el szerdán. A Ploteus névre keresztelt portál részletes információkat szolgáltat a tanulási és képzési lehetőségekről az Európai Unióban.
2003. 03. 06. 10:38
Az idén januárban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 342,1 millió euró volt, 2,52 milliárd euró export és 2,86 milliárd euró import mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A KSH jelentése szerint egy évvel korábban a külkereskedelmi hiány 354,4 millió euró volt. [A KSH adatai - PDF]
2003. 03. 06. 10:24
A Legfelsőbb Bírósághoz (LB) nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az állam, miután három somogy megyei kismamának megítélte a bíróság az 1994-től a gyes mellé járó, de ki nem fizetett havi 6700 forintos jövedelempótlékot - írja a Napi Online.
2003. 03. 06. 09:45
Olvasói sztorik