A mobil előfizetések száma tavaly novemberben 106 ezerrel, 1,4 százalékkal emelkedett októberhez képest - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdán az MTI-vel.
A Rába Jármű Kft. az idei évre korábban megkötött 4,2 milliárd forintos megrendelésen túl további 9,6 milliárd forint értékű megrendelést kap a Magyar Honvédségtől katonai terepjáró gépjárművek ez évi szállítására, az erről szóló megállapodás megkötésére kormányhatározat rendelkezik - közölte az MTI érdeklődésére szerdán a Rába Járműipari Holding Rt. kommunikációs menedzsere.
Elkészült a Budapest Portál vakbarát felülete. A fővárosi önkormányzat honlapja látássérülteknek készült változatát szerdán mutatta be Demszky Gábor főpolgármester, valamint a szoftver kifejlesztője, Szuhaj Mihály, aki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) informatikai csoportvezetője.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy január 31-én megkezdik az AKA koncessziós autópálya-társaság részvényeinek felvásárlását, és így az M5-ös autópálya is bekerülhet a matricás rendszerbe - jelentette be a miniszterelnök.
A Rába Jármű Kft. az idei évre korábban megkötött 4,2 milliárd forintos megrendelésen túl további 9,6 milliárd forint értékű megrendelést kap a Magyar Honvédségtől katonai terepjáró gépjárművek ez évi szállítására, az erről szóló megállapodás megkötésére kormányhatározat rendelkezik - közölte az MTI érdeklődésére szerdán a Rába Járműipari Holding Rt. kommunikációs menedzsere.
Mintegy 9,17 milliárd forint értékben vásárolt vissza államkötvényeket lejárat előtt szerdán az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK). Az ÁKK tájékoztatása szerint a 2004. április 12-én lejáró, 3 éves futamidejű, 2004/I jelű kötvényből a befektetők 8,58 milliárd forintnyit ajánlottak fel, a kincstár pedig 4,8 milliárd forint névértékű kötvényt vásárolt vissza.
A HVB Bank a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb tulajdonosává lépett elő, miután novemberben megszerezte a Számmisztika Bt.-től annak 1,07 százalékos részesedését, január 1-jével megörökölte a bankba olvadó CA IB Értékpapír Rt. teljes BÉT részvénytulajdonát, majd január 5-én megvásárolta az Inter Európa Bank Rt.-től annak tőzsdei tulajdonhányadát.
A László Csaba pénzügyminiszter távozásáról fél kettőkor megjelent hírre az euró 265 forintig emelkedett a dél körül jegyzett 262,10/30 forintról. A forint 6,15 százalékra süllyedt a déli 7,14, és a keddi 7,74 százalékról. A piacon egyelőre ideges kereskedés folyik, nem tudni, hol lesz a mélypont - mondják dealerek.
Az IBM újabb két magyarországi vállalata kötött szerződést a Pannon GSM-mel, amely így az informatikai vállalat magyarországi mobilszolgáltató partnere lett - közölte a Pannon GSM szerdán.
A tavalyi volt az első olyan év, amikor az amerikai Boeing cég kevesebb repülőgépet szállított megrendelőinek, mint versenytársa, a nyugat-európai Airbus konzorcium.
"Magyarország az ázsiai export segítségével akar kilábalni a válságból" alcímmel közölt írást szerdán a Die Presse című bécsi napilap. A konzervatív újság budapesti tudósítója a "Magyarország erőltetni fogja a kereskedelmet Kínával és Indiával" című írásában egyebek között megállapította, hogy a Medgyessy Péter miniszterelnök vezette baloldali-liberális kormány Kínát és Indiát fedezte fel új, reményteljes piacként a gyenge magyar exportgazdaság s
A Malév a csütörtökön 10 és 18 óra közötti időszakra meghirdetett olaszországi légisztrájk miatt törölte két reggeli járatát, de a délutáni római és milánói járatot elindítja - mondta Krebsz Andrien a Malév Rt. szóvivője.
Londoni feltörekvő piaci elemzők az 5,6 százalékos tavalyi egész évi államháztartási hiány után nem tartják reálisnak, hogy az idei év végére 5 százalék alá csökkenjen a deficit.
A Zwack Unicum Rt. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója, Somorjai-Tamássy Zsolt közös megegyezéssel távozik a cégtől 2004. január 9-i
hatállyal.
A horvát gazdasági minisztériumot nem aggasztja, hogy Magyarország felfüggesztette a két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodást - írta szerdai számában a Vecernji list című zágrábi újság.
Szerdán dél körül 262,10/30 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, csaknem két forinttal erősebben a nyitáskori 262,20/50 forintos szintnél.
Tavaly 3.367 közbeszerzési eljárásban 559 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés, az eljárások száma 11 százalékkal, a közbeszerzések értéke pedig 31 százalékkal volt kevesebb, mint 2002-ben.
Jelenleg alighanem Németország a világ legnagyobb egybefüggő jégpályája. Csehországban komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben a havazás, amely Törökországban falvak százait zárta el a külvilágtól.