Belföld

Szerda délelőtt kezdődnek tárgyalások a Kossuth téri tüntetők és a Fidesz között, Orbán Viktor pártelnök "ultimátumának" lejárta után tervezett pénteki nagygyűléséről - jelentette be kedden este a Kossuth téren demonstráló több mint ezer fős tömeg előtt Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
2006. 10. 03. 21:09
Azzal a háziorvossal, aki megtagadja a tételes adatszolgáltatást, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) akár szerződést is bonthat – közölte az Egészségügyi Minisztérium. A háziorvosok ugyanis engedetlenségi mozgalmat indítottak, és nem adnak le betegforgalmi jelentést.
2006. 10. 03. 16:56
Az MSZP-frakció egyhangú szavazással úgy döntött, hogy pénteken támogatni fogja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a kormányprogramot a bizalmi szavazáson - jelentette be Lendvai Ildikó frakcióvezető kedden a képviselőcsoport ülése után.
2006. 10. 03. 16:46
Az MDF javaslatára a pénteki bizalmi szavazáson név szerinti szavazás lesz a kormány programjáról és a kormányfő személyéről - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság kedd délutáni rendkívüli ülése után.
2006. 10. 03. 16:39
Október 5-től november 19-ig folytatódik a 2-es metró felújítása, ezért a hétköznapokon este fél nyolckor indul az utolsó szerelvény, hétvégenként – két kivétellel – pedig egyáltalán nem járnak a metrószerelvények.
2006. 10. 03. 14:53
Kedden a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében helyt adott a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) keresetének abban a perben, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Miniszter ellen indított, mivel az megtagadta az új Alkotmány legújabb tervezetének a nyilvánosságra hozatalát.
2006. 10. 03. 14:46
Baranya megye56-os út 58 és 59 km szelvénye közötti útszakasz (Mohács irányából Udvar irányába jobb oldali útszakasz)6-os főút 229-230 km szelvény közötti szakaszDrávaszabolcsBékés megyeBékés város 47-es számú közútKondoros nagyközség 44-es számú közútOrosháza város 47-es számú közútGyula város 44-es számú közútSzeghalom 47-es számú közútBorsod-Abúj-Zemplén megye26-os út Sajószentpéter3-as út Miskolc – Felsőzsolca Csongrád megye43-as út 48-49 km [...]
2006. 10. 03. 14:24
A Fidesz és a KDNP frakciója nem vesz részt a pénteki parlamenti ülésen és a bizalmi szavazáson – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón.
2006. 10. 03. 13:53
Újabb bejegyzéssel gazdagodott kedden a kormányfő internetes naplója. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor kisebbségből akarja a hatalmat megszerezni és válságba kívánja dönteni a parlamentáris demokráciát. Gyurcsány ígéri: rendületlenül kitart, bejegyzését pedig ismét a rég látott „Húzzunk bele!” felszólítással zárja.
2006. 10. 03. 12:59
Olvasói sztorik