1975. május 14., Bázel. Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntő, 10 897 néző, vezette Robert Davidson (skót). Az egyik térfélen a szovjet válogatottal egyenértékű Dinamo Kijev, Oleg Blohinnal, Valdimir Oniscsenkóval. A másikon a Fradi.
A Dalnoki Jenő által vezetett FTC játékosait felsoroljuk, igazán megérdemlik, mivel zöld-fehér alakulat azóta, azaz éppen negyven éve nem jutott hivatalos UEFA-torna finálénak még a közelébe sem. A Géczi – Martos, Megyesi, Pataki, Rab – Nyilasi (Onhausz, 60.), Juhász, Mucha, Szabó F. – Máté, Magyar összeállítású Ferencváros a Cardiff City FC (6-1), a Liverpool FC (1-1, idegenben lőtt góllal), a Malmö FF (4-2) és a Crvena Zvezda (4-3) legyőzésével jutott el a döntőbe, ahol a Kijev ugyan 3-0-ra nyert, de ma is jár a szép volt fiúk!
Ha van idejük, érdemes végignézni a meccset, tanulságos. (Ha nincs, a gólok 17., a 38. és a 67. perctől.) Azóta sok minden megváltozott. Mást ne mondjunk, átalakult a kupa lebonyolítása. KEK már nincs, csak Európa Liga, és az ott rajthoz álló magyar alakulatnak négy csapat legyőzése épp annyihoz elegendő, hogy Play Off meccset játsszon a legjobb 32 közé jutásért… Átalakult a futball, mint játék, és mint üzleti vállalkozás.
Egy valami tűnik állandónak. Őrült nosztalgiázás közben nézzük ezt a videót, és mintha egy napjainkban zajló magyar bajnokit látnánk. A játék ritmusa, a Fradi futballistáinak felfogása, a passzaik pontatlansága kísértetiesen hasonlít mondjuk a Lombard Pápa – Pécs, vagy a Honvéd – Kecskemét bajnokihoz. Csakhogy utóbbi találkozókat a múlt hétvégén rendezték.
Állnak: Takács, Juhász, Géczi, Bálint, Mucha, Megyesi;
Guggolnak: Pusztai, Branikovits, Kelemen, Nyilasi, Máté
Forrás: tempofradi.hu
Mindez persze semmit nem von le Nyilasiék 1975-ös sikerének értékéből – akkor még ilyen volt a foci, ez volt a topszínvonal! De ettől még tény, a világ labdarúgása ekkor indult dinamikus fejlődésnek, folyamatosan kereste, keresi azóta is a friss módszereket, a taktikai megújulást, a magyar foci meg valahol ott, a hetvenes években rekedt.
Akadt ugyan néhány fellángolás, gondolunk itt a Videoton 1985-ös BEK-döntőjére, a válogatott 1986-os világranglista 2. helyére, de ezek inkább egy-egy alkotó közösség kérészéletű sikerei voltak, mint labdarúgásunk egészének reneszánsza. Utóbbira minden segítő szándék ellenére még manapság is várni kell.
