A rákból ugyanis meg lehet gyógyulni!
Sőt, a rákból – akaraterővel és elszántsággal – meg kell gyógyulni! Ma már a rákbetegek több mint ötven százaléka meggyógyul, a többi kezelés alatt áll, s közülük soknak jó esélye van a hosszas tünetmentességre. A Rákkönyv tehát a tudatlanok könyve, azoké, akik szeretnének többet tudni róla, azoké, akik hisznek abban, hogy szeretteiknek és önmaguknak minden esélyt meg kell adniuk a gyógyuláshoz. Ehhez pedig az első lépés a hit önmagunkban, amihez szükséges betegségünk megismerése, teendőink tudása, vagyis a felkészülés a küzdelemre.
Ebből a szempontból ez a könyv rendkívül tiszteletlen. Nem hajlandó megriadni tabuktól és kimondja azt is, amit az orvos sokszor elhallgat vagy elrejt: mert a tisztánlátás elengedhetetlen feltétele a gyógyulásnak. Ezért megtanít a könyv kérdezni és ezáltal nyíltan szembenézni a helyzetünkkel. De nemcsak a betegekhez szól, sőt elsősorban nem hozzájuk, hanem mindazokhoz, akik felkészültek kívánnak lenni az életben.
Arra igyekszik ugyanis rávilágítani, hogy hibás szemléletmóddal tekintünk rákbetegségre is. Mint ilyen, a rák a társadalom betegsége is.
Erre a leghasítóbb példa a következő: 2004 évvégén közreadták a lapok, hogy elkészült végre Magyarországon a ráktérkép, amiből láthatjuk, mely régióban, mely rákfajta terjed jobban, s az is látható, mely típusának előfordulása, hogyan változik. Mindez nagyszerű, hiszen ebből a szakemberek arra is következtethetnek, mely életmódbeli hibák, milyen egészségügyi, gyógykezelési hiányosságok rejtőznek a háttérben, s ehhez képest mit kell, kellene lépni.
Szóval mindez jó, de nem elég. Ez ugyanis a negatív „reklám”!
Éppen ezért felhívtam a ráktérképet készítő intézetet és azt ajánlottam a főigazgató-helyettesnek, hogy készítsük el a rákból gyógyultak térképét: azért, hogy bíztatást és erőt nyerjenek mindazok, akik gyengén állnak önmaguk hitével. Logikus, nem?
A könyvből megtudhatják az illetékesek válaszát. Itt csak annyit kérdeznék: találkozott már ön a gyógyultak térképével? Egyáltalán, bármilyen betegségből meggyógyultak bemutatásával?
A Rákkönyv arra tesz kísérletet, hogy rábeszéljen a gyógyulásra. Mert ha már megismertük a betegséget, megértettük, mit kell azért tudnunk, hogy mi kerüljünk felülre, szinte csak annyi a dolgunk, hogy tegyük, amit kell!
Higgyünk magunkban és meg akarjunk gyógyulni. A többi szinte jön magától!
A feladat persze nem könnyű, ezt tanúsíthatják mindazok a megszólalók, riportalanyok, akik elmesélik gyógyulásukat a rákból. Tőlük megtanulhatjuk, hogy küzdés nélkül nincs semmi. Ebből a szempontból szomorú, hogy a könyv szerzőjének – aki egyébként a FigyelőNet olvasószerkesztője – mesélők többsége nő. Mint ahogy a meggyógyulóké is. A nők ugyanis mindig harcolnak, a férfiak ritkán.
A gyengébb nem ugyanis – az erősebb akaratú! Ezért nem lehet nélkülük élni.
A társadalmi betegségek gyógyításában nem árt erről is tudni.
(Rege Sándor: Rákkönyv a gyógyulásról – Sirály Kiadó 2005.)
