Juszuf Hamid, egy indiai gyógyszergyár tulajdonos-vezérigazgatója az első számú közellenség a globálisan tevékenykedő gyógyszergyárak számára. A bombayi székhelyű generikus gyógyszergyár, a Cipla a kémikus vezetése alatt kétes hírnévre tett szert, hiszen mit sem törődve a nemzetközi szabadalmi jogokkal, az innovatív készítményeket klónozva évi 200 millió dolláros forgalomra tesz szert. A legnagyobb felháborodást Hamidnak az a legújabb ötlete váltotta ki, hogy azt a gyógyszerkoktélt, amellyel az AIDS-es betegek életkora lényegesen meghosszabbítható, s amelynek éves adagja mintegy tízezer dollárba kerül, 600 dollárért kínálja.
A brit GlaxoSmithKline vezetője éppen ezért nemes egyszerűséggel kalóznak és a “nemzetközi kapitalizmus legnagyobb ellenségének” nevezte a kellemetlen indiai konkurenst. Hamid ismeri az innovatív gyógyszergyárak érveit – megsérti a szabadalmi jogokat, mások milliárdokat felemésztő kutatásait használja fel -, ám azok nem hatják meg őt. Egyrészt nem fogadja el, hogy az összes gyógyszer esetében valóban saját kutatásaikat védenék a gyógyszergyárak – példaként a vita tárgyát képező gyógyszerkoktél egyik alkotó elemét, az AZT-t hozza fel, amelyet költségvetési pénzekből fejlesztettek ki tudományos kutatóintézetek. Ráadásul – állítja Hamid – az innovatívok előszeretettel alkalmazzák az úgynevezett evergreening eljárást, amikor éppen kifutó szabadalom esetén kis változtatással újra “eredeti” gyógyszert dobnak a piacra.
A történet a nemzetközi sajtó egyik kedvelt témája volt az elmúlt hetekben, hónapokban, hiszen az AIDS a harmadik világban egyre inkább a legsúlyosabb problémává válik, s a szegény országok nem képesek a drága gyógyszerek megvásárlására.
Az iparágban a probléma azonban már hosszú évek óta ismert; Magyarországon is az egészségügy legkényesebb kérdéseinek egyike. A gyógyszerkassza tátongó lyukai miatt aggódó egészségügyi kormányzat már évek óta generikus programok beindításáról beszél, ám valójában a hazai gyártóknak és az innovatív szereket készítő cégeknek a világban már megismert alapvető érdekellentéte határozza meg a feloldhatatlannak tűnő vita menetét. A nemzetközi háttérrel rendelkező generikusok nem engedhetik meg maguknak a “kalózkodásnak” még csak a látszatát sem – mondja Váczi János, a Ratiopharm magyarországi vezetője, a generikusok szövetségének elnöke.
A két nagy magyar gyár – a Richter Gedeon és az Egis – saját érdekeinek megfelelően hol generikus arcát mutatja, hol pedig innovatív tevékenységét helyezi előtérbe, de leginkább a nemzeti ipar fontosságát hangsúlyozza. Érveik tetszetősek, logikusak és arról tanúskodnak, hogy a menedzsment mindent megtesz a siker érdekében a nemzetközi óriások ellenében. Az innovatív gyógyszergyárak azokat az érveket vonultatják fel a hazai piacon is, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt a fejlett piacokon különleges jogokat tudtak kiharcolni maguknak.
Tény, hogy Magyarországon 1994 júliusában megváltozott a szabadalmi jog, s ezáltal a fejlett piacokhoz hasonlatos szabályozási rendszer alakult ki, a téma ismerői mégis úgynevezett “szabadalmi ablakról” beszélnek. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy csak az 1987 után kifejlesztett, illetve gyártott termékekre kell alkalmazni az új törvényt, vagyis a hazai gyártók 2007-ig minden további nélkül gyárthatnak generikumként a Lajtától nyugatra védettnek minősülő szereket.
Így például az innovatívak nagy bánatára számos olyan gyógyszer készül magyarországi gyárakban, amely elvileg szabadalmi oltalmat élvezne (lásd táblázatunkat). Ezek között jó néhány igen nagy forgalmú, világszerte a bűvös 1 milliárd dollárt is meghaladó termék van, érthető tehát, hogy az idő előtti magyarországi másolás érzékenyen érinti a gyártókat – mondja Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. A magyarországi szabadalmak egyébként általában ugyanakkor járnak le, mint az európaiak, de mivel azok eljárás szabadalmak, nem termék szabadalmak, a gyakorlatban “nem sok” védettséget adtak. A nagy nemzetközi gyártókat képviselő szervezet elnöke szerint az az egyetlen lehetőség ennek az áldatlan helyzetnek a megszüntetésére, hogy legalább az eredeti gyártó adataira való hivatkozással történő törzskönyvezést kötnék bizonyos exkluzív piaci időszakhoz (törzskönyvi adatvédelem) – mégpedig mostanában. A nálunk jelenleg zajló vita nyugaton már évtizedekkel ezelőtt lezajlott, s annak során az innovatív gyártók elismertették, hogy a szokásos 20 éves szabadalmi védettségen túl további 10 évig ne támaszthasson konkurenciát más gyártó egy-egy termék lemásolásával. A pótlólagos védelem indoka nem más, mint az a tény, hogy a gyógyszeriparban a kutatási és engedélyezési eljárások rendkívül hosszú időtartama, valamint ezek költsége sajátos kiindulási alapot teremt.
Ennek ellenére ne gondolja senki, hogy létezne valamiféle világszabadalom fogalma – érvel ingerülten Orbán István, az Egis vezérigazgatója. A mindenkori magyar törvényeket követi az Egis, s azok lehetővé teszik minden termékük gyártását – mondja, miközben hangjából hallható, hogy nem kedveli ezt a témát. Elismeri ugyan, hogy Európában kialakulóban van egy egységes oltalmi rend, de ezt az egyik vezető magyar gyógyszergyár első embere szerint addig nem kell alkalmazni, amíg az hátrányba hozná a magyar gyártókat úgy, hogy sem ők nem kapnak érte semmit, sem a gazdaság egésze.
Az innovatívak által leginkább bírált magyar gyógyszergyár, a Richter vezetője még azt sem fogadja el, hogy az EU-csatlakozás után rögtön át kellene venni az unió gyakorlatát. A utóbbi időben csatlakozott országok többségében fokozatosan tértek át – mondja Bogsch Erik, Spanyolország például hat év türelmi időt kapott, de Finnország is Magyarországnál később, csupán 1995-ben változtatta meg szabadalmi törvényeit.
Fontos érve az innovatív gyártóknak, hogy az árképzés is teljességgel elhibázott. A korábban megjelent generikumoknak köszönhetően az eredeti gyógyszer ára is alacsonyabb a többi piacokon alkalmazottnál, s ez komoly problémát jelent majd a csatlakozás után az áruk szabad mozgásának elve miatt. A jelenlegi árszint nem lesz tartható a csatlakozás után, és az egészségügyre is többet kell költeni a mai GDP-arányos 6,8 százaléknál.
Az érvrendszerek ismertek, a küzdelem a piaci részesedés növeléséért óriási, s a szereplők nem kímélik egymást. Ez persze a piac törvénye, csakhogy ezen a speciális piacon nem a fogyasztókért folyik az elsődleges harc, hanem az állami támogatásért. Ilyen körülmények között az nyer, akinek jobb a lobbimunkája. Márpedig ez árt a versenynek, a gazdaságnak, s mindenekelőtt a betegnek.
