A Műegyetemnél tartott összellenzéki megmozdulás élesen rávilágít az ellenzéki oldal legnagyobb – s jelenleg feloldhatatlannak tűnő – dilemmájára, nevezetesen arra, hogy a mai Magyarországon pillanatnyilag két ellenzék van. Az egyik a Mesterházy-Bajnai tengely, a másik rajtuk kívül mindenki. Ha valami értelme volt az egymást követő szónokok beszédeinek, akkor az, hogy kiderült: a kétféle ellenzék békés egymás mellett élésére épített „Orbán-győző” stratégia minden bizonnyal nem lesz versenyképes.
Tekintsünk most el attól, hogy még egy „egyesült” ellenzéknek is roppant nehéz (ha nem lehetetlen) dolga lenne a mostani kormánnyal szemben. S ezt nem csupán az ellenzéki és a kormánypárti rendezvényen megjelenők nagyságrendekkel eltérő létszáma mondatja velünk. Hanem az is, hogy – bármi is a véleményünk Orbán Viktor kormányzásáról – a Fidesz évek hosszú sora alatt kialakított szervezeti és ideológiai egységben működik. Ráadásul mindehhez rendkívül masszívan kidolgozott víziója is van, amire persze megint lehet mondani, hogy az rossz, vagy akár azt, amit az ellenzéki rendezvény egyik szónoka mondott, hogy olyan, mint a Titanic, és már nagyon közel a jéghegy.
Ám a mai „kétosztatú” ellenzéknek (éppen mert kétosztatú) sem szervezeti, sem ideológiai, sem vízióbeli egysége nincsen. Magyarán: alig van valamije, s ha nagyon erősen akarnánk fogalmazni, akkor „halmozottan hátrányos” helyzetről beszélhetnénk, amit ledolgozni néhány hónap alatt nem lesz könnyű.
Holott nagy kihívások nagy döntéseket igényelnek. A magunk részéről például régóta mondjuk, hogy egységes kormányoldallal csak egységes ellenzék veheti fel a versenyt. A mai rendezvényen a Mesterházy-Bajnai „vonalon” kívül ennek szükségességét minden szónok fölvetette. Mi ennél még tovább mennénk. Valószínűleg az egységes ellenzéknek, meglehet, egyetlen pártba kell elrendeződnie. Ellenvethető persze, hogy a sokféle programot, világnézetet és elképzelést lehetetlen közös nevezőre hozni, ám ez szerintünk tévedés. Ha egy országban ennyire erős a kormánypárt, akkor vele szemben egy több pártból álló, és egymással is acsarkodó ellenzék nem lesz ütőképes. Tudjuk, hogy senkit nem érdekel a történelem, de azért jelezzük: Tiszta Kálmánnal vagy Gömbös Gyulával is sok-sok ellenzéki párt állt szemben, s jutottak, amire jutottak.
Ráadásul a sok ellenzéki párt valóban több acsarkodást is jelent. Például egy választási kampányban is.
A politológiában régóta beszélünk az úgynevezett permanens kampányról, ám ritkán tesszük hozzá: az ilyen kampány nem csak azt jelenti, hogy a kormány- és az ellenzéki oldal folyamatosan „öldökli” egymást. Hanem azt is: az ellenzéken belül is szakadatlan pozícióharc folyik. Minél több az ellenzéki párt, s minél több az egyes pártok közötti megoldatlan probléma, annál inkább sokasodnak a dilemmák, s annál kevésbé tudja az ellenzék teljesíteni azt, amit pedig a választók elvárnak: a kormánnyal szembeni erőkoncentrációt.
Ha a Fidesz nem hirdette volna meg a kétpártrendszer felé való elmozdulást (s ennek egyik felét nem valósította volna meg), ez a felvetés irreleváns lenne. De az ellenzék vak akkor, ha nem látja: a kétpártrendszer egyik (a jobboldali) pólusa lényegében készen áll. Ez is egy olyan szerva – hogy Gyurcsány Ferenc egyik bon mot-ját idézzük -, amit az ellenzék jókora késéssel sem tudott fogadni.
Mindent egybevéve: a Fidesz fényévve jár az ellenzék előtt, s az ellenzék akkor cselekszik helyesen, ha mielőbb elgondolkodik a baloldali „többpártrendszer” leegyszerűsítésén, és a kétpártrendszer második lábának mielőbbi megteremtésén.
