Meglepetésre tehát semmi ok, ha az egyik híres francia likőr ünnepi, szigorúan limited edition üvegét azzal is hirdetik, hogy a szalagot mindegyikre kézzel teszik fel. Hűha! Embert használnak hozzá! Varázslatos.
Holott a varázs az italban is benne lenne. De hiába a narancshoz hozzáadott híres francia konyak, a likőr csak akkor lesz olyan, amilyennek lennie kell, ha van hozzá egy ember. Aki elé leteszik a konyakot és a Dél-Vietnamban honos, de kizárólag Haitin szüretelt zöldnarancs napfényen érlelt héjából előállított kiváló minőségű illóolajat, és ő az alkotórészeket összekeveri. Mert bár többen ismerik a titkos receptet, csak ő emlékszik és csak ő tudja felidézni, hogy milyen volt az ital íze frissen, évekkel ezelőtt. Előtte szintén volt valaki, a sor végén pedig ott az ember, aki kétségkívül tisztában van vele, milyen volt a nedű 1880-ban, amikor Louis Alexander Marnier megalkotta. Mert hiába a recept, az italok idővel lettek olyanná, amilyenek most, tehát örömmel jelentem, hogy kell egy ember! Aki emlékszik arra a bizonyos friss ízre. És aki, ha majd nagyon öreg lesz, továbbadja ezt a tudást, ezt az emlékezetet.
Adja isten vagy a sors, hogy még sok ilyen dolog legyen a Földön, amihez kell az emlékezet. Hogy megmaradjon a remény, hogy ne csak akkor legyen szükség emberre, ha egy üvegre szalagot ragasztanak, sőt, ne csak ott, ahol kreativitás és felfedezés kell, hanem ott is, ahol még van csipetnyi szerepe az emlékezetnek.
Hogy szükség legyen ránk, akiknek egy nagymama tovább adta a dédmama kuglófreceptjét. Mert abban a kuglófban is tovább él a műanyagmentes múlt. Hogy legyen egy dal, amit nekünk is dúdoltak, és amire emlékezni jó, mint az apai tanításokra, a régi mesére, egy félmondatra, amely másoknak nem jelent semmit, de mi értjük, legyen emlékezet ősökre, földekre, harcokra, hitekre, szenvedésekre, örömökre, mert igen, jó lenne, ha azt is tudnánk: örülni. Hogy legyenek illatok, legalább az ünnepeken, amelyeket csak mi tudunk továbbvinni, mint az ízt a likőrkeverő bácsi. Ínséges vagy éppen bővelkedő időkből, könnyek vagy nagy nevetések között beszippantott sonka, sütemény, apa-pipa és összetéveszthetetlen anya-szagok. Nyári illatok a folyóparti évekből, Magyarország-illatok, amelyeket csak visszatérve veszünk észre.
Mert az is olyan, mint az üvegbe zárt narancs illata, amely mindenhol más. A Kaliforniában termesztett grapefruit-illatú, a szicíliai közönségesebb citrusillatú, a mexikói eukaliptuszra emlékeztető, a dél-francia szappanos mellékhatású, narancsvirág-illatú.
Nekünk csak narancsok. De hányfélék! Egyeseknek lázas hidegrázást, másnak kitüntetett ünnepeket idézőek, vagy Mikulásokra és sorban állásokra emlékeztető illatúak. Sokféle verzió van. Mind-mind limited edition. Hál’ istennek.
