Felemás helyzetbe kerülnek a települési önkormányzatok, ha beigazolódnak azok a sajtóinformációk, melyek szerint a segélyezés átalakítása – a szociális ellátások helyi és járási szintre delegálása – mellett eztán nagyobbra kell nyitniuk a pénzárcájukat a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások finanszírozására. Úgy tűnik, a kormány nem nézi jó szemmel a települések önrendelkezését, így a hosszabb távú tervek szerint az utolsó fillérig megszabhatják, mire használhatják fel a települések az iparűzési adóbevételüket.
Juhász Attila, a Political Capital politológusa szerint 2010 óta folyamatosan a centralizáció irányába ható lépéseket tesz a kormány – emlékezzünk az egészségügy, az oktatás átszervezésére, a nagy önkormányzati intézmények átvételére. “Az önkormányzatoknak valóban kevesebb feladatot kell ellátniuk, azonban a lehetőségeik is megszűntek” – mondja a vezető elemző, aki szerint a centralizáció a közigazgatásban is érvényesült. Az új szabályozással a polgármesterek szerepe némileg nőtt az önkormányzaton belül, az önkormányzatok önállósága az állammal szemben azonban összességében csökkent. Hogyan képzeljük el ezt a faramuci helyzetet?
Az önkormányzatoktól ugyan forrásokat vont el az állam, márciustól a segélyek kifizetése is a polgármesterek vállát nyomja, cserébe kétélű fegyvert kaptak: új adókat vethetnek ki. Érthető módon erre nehezen fanyalodnak rá a lakosok szimpátiájából élő politikusok, mivel a sarcokkal saját támogatottságukat csökkentenék.
Építményadó? Fotó: Neményi Márton/Hír24
Az iparűzési adó maradt a legnagyobb bevétel. Ezen pénzek felhasználásának korlátozása nem feltételnül a leggazdagabb önkormányzatokat érinti, hanem azokat a településeket, ahol a legtöbb bevétel ebből származik – mondja Juhász Attila hozzátéve: ott érezhet a lakosság jelentős változást, ahol eleve kis pénzekből gazdálkodnak. A Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke elmondta: 3177-ből 2800 településnek gyakorlatilag semmilyen bevétele nincs, sőt, még támogatáskiegészítésre is szorul. A vezető, aki egyébként Tab polgármestere is, megkeresésünkre hozzátette: a központi költségvetésben 30 milliárd forintot különítettek el a 42 ezer forint/fő adóerőképesség alatti települések szociális támogatására, azonban “a kérdés az, hogy mi lesz 2016-ban. Az egy dolog, hogy 2015-ben megkapjuk a segítséget, azonban ezzel csínján kell bánni. Minden érintett településvezetőnek azt javaslom: semmiképpen se tegyen ígéretet olyan szociális támogatásokra, amelyek forrásai hosszútávon nem biztosak.”
Piramisépítők
“Egy-egy ilyen kevésbé jómódú településen a polgármesterek élet-halál urai lehetnek. Az állam egy már ismert politikai játékot játszik: miközben csökkenti az újraelosztást – a szociális kiadásokhoz, segélyekhez kisebb forrásokat rendel – a felelősséget a polgármesterek szintjére tolja. Az elégedetlenség a polgármestereken csattan és nyugodtan lehet mutogatni: nem mi voltunk”– magyarázza a politológus, aki úgy látja: azok a vezetők, akik autokratikusabb szerepfelfogással végzik munkájukat, visszaélhetnek új jogosultságaikkal. Mire gondoljunk? Kemény függést hozhatnak létre: a polgármester, illetve a képviselőtestület dönt ki kaphat közmunkát, ki kaphat segélyt. Juhász úgy látja: a kormány érdeke egy piramisszerű, személyes függésen alakuló rendszer kiépítése, amely saját polgármestereiken keresztül is érvényesül.
Az adóztatás húzd meg-ereszd meg játékból azonban a polgármesterek szinte csak rosszul jöhetnek ki. A kormány ugyanis nyugodt szívvel mondhatja: mi csak megadtuk a lehetőséget az építményadó kivetésére, valójában azonban az önkormányzatok döntöttek róla. Éppen ez nem tetszik a tabi polgármesternek sem: “Konfliktuskonténer szerepet fogunk betölteni, főleg a 2000 fő alatti településeken, akár a szociális juttatásokat, akár az adókivetést nézzük” – panaszkodik.
Szerinte ugyanis előbb-utóbb mindenkinek színt kell vallania: mire költi a beszedett adót. “Ahogyan egyre szűkül az emberek pénztárcája, hatványozottan érdekli majd őket, mire is fizetnek ennyit? És a nagy beismeréskor kiderül: segélyekre, szociális juttatásokra, nem településfejlesztésre” – magyarázza. Az adókivetés kétélű fegyvere szerinte például egy baranyai kis faluban, ahol az lakosság 60 százaléka nyugdíjas és az ingatlanok értéke a legjobb esetben is 5 és 10 millió forint között van, tulajdonképpen használhatatlan. Milyen adót is lehetne kivetni itt? -kérdezi és hozzáteszi: ilyen helyzetben van a települések 85 százaléka, a fentebb már említett 2800 önkormányzat.
A TÖOSZ elnöke az önkormányzati lehetőségek átszabása mögött egy politikai és egy gazdasági okot sejt. “Aki folyamatosan konfliktusban áll, nem tud kitörni, nem fér hozzá az országos ügyekhez. A gazdasági mozgatórugó ennél is károsabb: az 500 fő alatti településeken egyszerűen nem éri meg polgármesternek lenni, így nem lesz olyan balek, aki a konfliktuskonténer-szerepet felvállalná a közmunkások díjazásánál is kevesebb pénzért. Amelyik meg bevállalja, az olyan is lesz.”
Kinek a pénze, kinek a feladata?
Az iparűzési adóbevétellel szépen ellátott önkormányzatok a már említett 30 milliárd forintos keretből értelemszerűen nem részesülhetnek. Pénz, paripa és fegyver nélkül azonban nehézségekbe ütközhet a helyi érdekek érvényesítése – az önkormányzatiság, amely a demokrácia egyik pillére.
Kecskemét 2007-ben döntött arról, hogy fokozatosan 2 százalékról 1,6százalékra csökkenti a helyi iparűzési adó mértékét. “A döntés eredményeként azóta folyamatosan és jelentősen nő az ebből az adónemből származó bevétel, amely mostanra eléri az évi 7 milliárd forintot” – közölte a Hír24-gyel Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. A városvezető megerősítette: “régóta számítani lehetett arra”, hogy az önkormányzatoknak a mostaninál nagyobb mértékben be kell szállni a közösségi közlekedés és a közfeladatok finanszírozásába. Ő azonban nem bánja ezt. “Ahogyan mi, kecskemétiek nem szeretjük megfizetni például Budapest helyett az ottani közösségi közlekedés költségeit, úgy nyilvánvalóan nem várhatjuk el egy kis településtől, hogy a központi forrásokon keresztül “beszálljon” a mi városi közösségi közlekedésünk támogatásába.” Kiemelte: a város stabil költségvetési rendszere lehetővé teszi, hogy problémamentesen megoldják a segélyezés ügyét.
Wittinghoff Tamás Fotó: MTI
Szintén évi 7 milliárd forintos iparűzési adóbevétellel gazdálkodik Budaörs. A fővárosi agglomeráció egyik legfejlettebb városának polgármestere, Wittinghoff Tamás azonban egyáltalán nem üdvözli a kormány törekvéseit. Állítja: hiába a 7 milliárdos adóbevétel, ha annak jelentős része a helyi intézményrendszer és szolgáltatások fenntratására megy el. A centralizáció kapcsán kifejti: a járásokhoz tették az okmányirodát, az építésügyet, a gyámügyet, illetve csak a kormány jóváhagyásával vehető fel hitel.
“Az önkormányzatok többsége már ma is csak saját forrás nélküli végrehajtó.”
Az útdíj-forradalmárként is ismertté vált polgármester szerint a segélyezési-rendszer átalakítása előre nem látható terheket ró a városra. “Az biztos, hogy Budaörsnek nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha a korábbi szinthez szeretné közelíteni a szociális ellátások színvonalát” – tájékoztat. Úgy látja: ez várhatóan százmilliós nagyságrendű plusz kiadást jelenten a városnak, “amit nyilvánvalóan valahonnan el kell venni. Ezért egyre kevesebb pénz jut fejlesztésekre.”
A “multierdejéről” is ismert város vezetője szerint a gazdaság élénkítésével, olyan környezet megteremtésével lehet “ellenkormányozni”, amelyben a vállalkozások megtalálják számításukat. “Sajnos a kormányzati intézkedések következményeként egyre több cég távozik Magyarországról, vagy csökkenti jelenlétét. A Baumax kivonulása például Budaörsöt is érinti” – így azonban meglehetősen nehéz lesz kompenzálni a kieső pénzeket. Tájékoztatása szerint adóbevételeikre várhatóan kihat a vasárnapi zárva tartás is. “Évekkel ezelőtt befektetők tucatjai álltak sorba nálunk, sajnos ez már a múlté. Sokan hagyták félbe beruházásaikat a környéken…”
