A kormányfő által felkért szakértői bizottság tanulmányának egyik végkövetkeztetése szerint alacsony a hazai lakossági bankpiacon tapasztalható verseny foka, ennek árát pedig az ügyfelek fizetik meg.
Sok szempontból hasznosnak ítélem a bizottság jelentését, sok hozzáértő szakember sok jó javaslatot fogalmazott meg, de a konklúziót erősen vitatom. Két-három évvel ezelőtt még igaz lehetett az, hogy nincsen verseny, mára azonban ezt nem érzem helyénvalónak. A bankok egyre-másra bővítik szolgáltatásaikat, a kamatok követik a pénzpiaci folyamatokat, folyamatosan csökkennek a marzsok, és előbb-utóbb – az euró bevezetésével majd látványosabban – a különböző költségek, díjak szintje is mérséklődni fog.
Azzal sem ért egyet, hogy a szinte minden részpiacon domináns helyzetben lévő OTP diktálná az árazási feltételeket a többi hazai bank számára, biztosítva ezzel mindenkinek egy kellően magas profitrátát, és magasan tartva az ügyfelek terheit?
Egyáltalán nem értek ezzel egyet. Legalább 7-8 nagyobb szereplő versenyez egymással a magyarországi lakossági ügyfelekért, és mindegyikük a saját üzletpolitikájának megfelelő önálló árazást követ. Mindegyikük szeretne még ügyfeleket szerezni, mert a hazai bankpiac még mindig növésben van. Szükség van tehát a tisztességes versengésre, és például a betéti kamatokon ez meg is látszik, de egyre több hitelterméknél, például a lakáshiteleknél is hasonlóan élénk a harc. Bizonyos hitelfajták – a fogyasztási kölcsönök vagy az áruhitelek – persze mind a mai napig drágák, részben a bankok által a kereskedőknek fizetett magas jutalékok, de méginkább az erre az üzletágra jellemző magas kockázatok miatt. Egyre több ugyanakkor a helyettesítő termék, mint például a személyi kölcsön vagy a hitelkártya, amely alternatívát kínál az ügyfeleknek. Hosszabb távon pedig sokat enyhíthetne a bankok kockázatán, így az általuk felszámított kockázati prémiumon, vagyis az ügyfelek költségein a pozitív adóslista, amelyet a szakértői bizottság is szorgalmaz a jelentésében. A pontosan, időben törlesztő banki adósoknak így kedvezőbb kondíciókat lehetne kínálni, mint a hitelükkel késedelembe eső, rosszabbaknak.
Nemigen látszik viszont a költségek tendenciózus csökkenésén a bankok versenye. A bizottság példaként említi a bankközi átutalásokért felszámított díjakat, amelyek – a szakértők szerint – lényegesen meghaladják a bankok valódi költségeit, de ide sorolhatnánk a roppant magas készpénzfelvételi díjakat is.
Alapvetően tévesnek tartom ezt a fajta megközelítést. Egyrészt sehol sincs az előírva, hogy egy bizonyos árut vagy szolgáltatást önköltséges áron kell a piacon értékesíteni, másrészt helytelennek tartom, hogy kiemelünk egyetlen egy költségtényezőt, amikor a bankok szolgáltatáscsomagokat adnak el az ügyfeleknek. A tényleges ár sok egyéb tényező együtteseként adódik össze, ideértve a bank egészének működtetését, a fiókok vagy a számítástechnikai rendszer fenntartását, de a dolgozók bérét is. Ami pedig a készpénzfelvétel drágaságát illeti, sokkal nagyobb gondnak tartom azt, hogy ma Magyarországon még mindig évente 1500 milliárd forintnyi készpénz fordul meg a postai csekkeken keresztül, és hogy a lakosságnak csak 60 százaléka rendelkezik bankszámlával. A bizottság által is javasolt olcsó alapbankszámlát épp ezért nagyon jó ötletnek tartom, és biztos vagyok benne, hogy valamennyi hazai bank partner ebben.
A verseny egyik hátráltatójaként szokták említeni például azt, hogy miközben egyszerűen lehet új folyószámlát nyitni, a számla megszüntetése már annál körülményesebb és lassabb procedúra. Mintha szándékosan akadályoznák az ügyfelek szabad bankváltását.
Azt hiszem, hogy túl van dimenzionálva ez a probléma, és sokkal erősebb a bankváltástól való ódzkodás az emberekben, mint amit a tényleges ügymenet indokolna. Általában nem bonyolult és nem is igényel sok utánajárást még akkor sem, ha az ügyfélnek számos csoportos beszedési megbízása van különböző közüzemi szolgáltatók felé, mert a bank és a szolgáltatók elintézik egymás között. Természetesen lehetne gyorsítani és egyszerűsíteni a folyamatot, ha például létezne egy bankok közötti központi adatbázis, amelyen keresztül akár másodperceken belül lehetne rögzíteni az ügyfél bankváltását. Ez irányba érdemes lépéseket tenni, sokkal inkább, mint a bankszámlaszám hordozhatósága vagy átirányítása felé, amely több milliárdos (a bizottság szerint durván négymilliárd forintos – a szerk.) beruházást igényelne.
Jelen pillanatban azonban ilyen adatbázis még nincs, és a hitelekkel terhelt ügyfelek még nehezebbnek látják a bankváltást, mint a sima számlavezetők. Magasak a kilépési költségek, drága az előtörlesztés, és vannak bizonyos elsüllyedt költségek is.
A hitelszerződések – különösen egy lakáshitel esetében – hosszabb távú elkötelezettséget jelentenek bankok és ügyfeleik között, előre rögzített kamatfizetési és egyéb feltételekkel. Van rá mód, hogy az ügyfél ezen változtasson, vagy felbontsa menet közben, de ezzel valóban extraköltségbe veri a bankot, amit végül az adósnak kell megfizetnie.
Sokszor viszont a bank az, amelyik egyoldalúan módosít a feltételeken (mondjuk kamatot vagy díjat emel), és erről nem informálja kellőképpen a hitelfelvevőt. Egyébként jogszerűen jár el (az általános szerződési feltételek jellemzően nagy szabadságot adnak a bankoknak), de mégis kihasználja az ügyfelek kiszolgáltatottságát.
Egyetértek azzal, hogy lehetne szűkíteni a szerződésmódosítási lehetőségek körét, illetve, hogy javítani kell az ügyfelek tájékoztatásán. Ma 15 nap áll rendelkezésére minden ügyfélnek arra, hogy a megváltoztatott feltételeket visszautasítsa, és szerződést bontson, ám ez túl rövid idő ahhoz, hogy tájékozódjon, körülnézzen, és felelősen döntsön. Személy szerint 30-45 napos időtartamot javasolnék, de az ehhez hasonló esetleges változtatásokról még folynak az egyeztetések.
Várható-e változás a banki konstrukciók egyszerűbb összehasonlíthatósága terén?
Azzal kezdeném, hogy a banki termékek az ügyfelek igényeihez igazodva váltak egyre komplexebbekké. A „minél magasabb hozam minél alacsonyabb kockázat mellett” igénye hívta például életre a befektetési alapok és a bankbetétek összekapcsolását, de a különböző kamatakciók is bonyolítják a betéti konstrukciók kamatát mutató EBKM, vagy a hitelterheket számszerűsítő THM kiszámítását és értelmezését. Folyamatos munka folyik ezek finomításán, de az ügyfeleknek is több időt kell szánniuk a számukra legkedvezőbb banki ajánlat kiválasztására. Nem szabad csak a reklámokra sem hagyatkozni, részletesen érdeklődni kell a bankfiókokban, és alaposan el kell olvasni a szerződéseket is. Azt is tudni kell azonban, hogy például a hosszú távú elkötelezettséget jelentő lakáshiteleknél személyre szabott kalkuláció jár minden ügyfélnek az ő saját hitelének várható kamatairól és egyéb költségtételeiről.
A kormányfő által felkért bizottság néhány ponton – például az ügyfelek kiszolgáltatottságát eredményező banki jogok korlátozása terén – állami beavatkozást is sürgetett. Mennyire érzi ezt jogosnak?
Az alapvető cél a bankszektor önszabályozásának elősegítése kellene legyen, nem pedig a direkt állami beavatkozás. Különböző magatartási, etikai kódexeken dolgozunk közösen a felügyelettel, a versenyhivatallal, a szakértői bizottság tagjaival és a kormány képviselőivel annak érdekében, hogy hatékonyabbá és transzparensebbé válhasson a bankok versenye. Június 30-ig kidolgozunk egy intézkedési tervet a bizottság által felvetett javaslatokra reagálva. Egy-két kérdésben állami beavatkozást is szorgalmazunk majd, mert például a készpénzkímélő eszközök szélesebb körű használatát vagy a pozitív adóslista megteremtését véleményem szerint is törvényi úton kellene elősegíteni, de a többit a piac öntisztulására és önszabályozására kell bízni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
