Gazdaság

A jenhitel a legolcsóbb?

A japán valutában felvett jelzáloghitel nemcsak a forinthitelekhez képest lényegesen olcsóbb, de még a népszerű svájcifrank-alapú hitelek törlesztőrészletét is alulról előzi. Ugyanakkor nem árt az óvatosság, mert az elmúlt évek tapasztalata alapján a jen árfolyama lényegesen nagyobb kilengésre hajlamos, mint az euró vagy a svájci frank.

Valójában nagyobb vállalatok már eddig is vettek fel jenhitelt, ezek kamata ugyanis nagyon alacsony, hiszen a jegybanki alapkamat éveken át 0 százalék volt. Később már a kisebb vállalkozások is igénybe vehették a jenalapú konstrukciókat. Természetesen a cégeket is érinti az árfolyamváltozásból adódó veszteség vagy nyereség, ám a cégek általában rövidebb futamidőben gondolkoznak, mint a lakossági ügyfelek.

Magyarországon pillanatnyilag egyetlen bank kínál jenalapú jelzáloghitelt lakossági ügyfeleknek. Az OTP nemrégiben vezette be a terméket a piacra, ám szakértők megosztottak abban, hogy a többi bank is hasonló lépésre készülne. Van olyan bank, amelyik kategorikusan elutasította a bevezetés lehetőségét, ám biztosan lesznek olyanok, amelyek az OTP példáját követik.


A törlesztőrészlet olcsóbb

Mivel a jenhitel egyedül van a piacon, ezért az OTP konstrukcióját az OTP többi konstrukciójával érdemes összevetni. Példának a 10 millió forintnyi, 20 éves futamidejű, jövedelemigazolásos (az ilyen kölcsön mindig kedvezményesebb, mint a csak ingatlanfedezetre támaszkodó hiteleké), nem államilag támogatott, jelzálogalapú kölcsönöket vesszük alapul, a „Világ Lakáshitel” fantázianevű konstrukcióból.

Japán jen esetében a kamat évi 1,75 százalék, a kezelési költség havi 0,17 százalék, így 160 Ft/100 JPY árfolyam esetén havi 66 413 forintot kell visszafizetni. Svájci frank esetében 3,95 százalékos kamat és havi 0,17 százalékos kezelési költség mellett 77 335 forintos törlesztőrészlettel szembesülünk, ha egy frank továbbra is 160 forintot ér.


A jenhitel veszélyei:


• A japán jen a világ egyik legnagyobb árfolyam-ingadozást mutató devizája. Ha a forinthoz képest erősödik, akkor havi törlesztőrészletünk is növekszik.
• Más devizaalapú hitelkonstrukcióra való áttérés esetén kettős váltási költséget fizet az ügyfél.
• Az átváltás esetén elveszítjük a kedvezményes kamatlábat.
• Folyamatosan figyelemmel kell kísérni az árfolyamot, ami kényelmetlenné teszi a konstrukciót.









A nagy ugrás az eurónál következik be: itt 6,95 százalékos kamatláb és a megszokott 0,17 százalékos havi kezelési költség eredményez egy 94 230 forintos havi számlát, 260 forint/euró árfolyamon. Forinthitel esetében még rosszabbul járunk: a 14 százalékos kamat és a havi 0,17 százalékos kezelési költség miatt havi 142 770 forintot kell visszafizetni a banknak.

Az jól látszik, hogy bár a jen árfolyama jelentősen ingadozott a dollárhoz vagy az euróhoz képest az elmúlt években, nehezen képzelhető el egy akkora árfolyam-ingadozás, amely hosszú távon a forinthitelnél is drágábbá tenné a hitelt. Az aránylag stabil svájcifrank-alapú hitelhez hasonlítva azonban mindenképpen érdemes elgondolkozni, és mérlegelni a valós kockázatokat és költségeket.


Költséges váltás

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) múlt heti sajtóközleményében rámutat, hogy mivel a japán jen az egyik legnagyobb árfolyam-ingadozást mutató deviza, ezért a hitelfelvevők fokozott kockázatot vállalnak. Azt is hozzáteszik, hogy a japánjen-alapú hitel fokozott árfolyamkockázatának csökkentése érdekében a megjelenő hitelkonstrukciókat úgy kínálják, hogy az ügyfél válthasson az egyes devizák (japán jen, euró, svájci frank, forint) között.


A devizák között azonban nincs közvetlen átváltási lehetőség, a teljes hitelösszeget először forintra váltják devizavételi árfolyamon, majd azt váltják át egy másik devizába eladási árfolyamon. A devizanemcsere esetén a kettős váltás költsége az ügyfelet terheli. A devizavételi és -eladási árfolyam közötti különbség hitelintézetenként eltérő lehet, azt a hitelintézet szabadon állapíthatja meg.

Hozzá kell tennünk, hogy a váltás csak fordulónapokon és kizárólag akkor hajtható végre. Természetesen ebben az esetben elveszítjük a kedvezményes kamatlábat is, így nem csak a kettős átváltási költséget kell megfizetnünk. Emellett azt is be kell látnunk, hogy nem túl kényelmes a konstrukció, ha állandóan figyelnünk kell az árfolyamot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik