Az Egyesült Államok rakétaelhárító rendszert akar létesíteni a kontinensen, hogy védje magát, illetve Európa egy részét egy esetleges közel-keleti támadással szemben. A rakétákat Lengyelországba telepítenék, Csehországban pedig radarrendszert építenének ki.
Oroszországot felbőszítette a terv. Washington azonban a minap közölte: megállapodásra jutott Varsóval és Prágával arról, hogy elkezdjék vizsgálni a védelmi rendszer létesítésének konkrét részleteit. Európa megdöbbent: a hidegháború két nagyhatalma láthatóan nem veszi komolyan Brüsszelt.
ÚJ HIDEGHÁBORÚ?.De valóban fennáll-e a veszély, hogy Oroszország és az Egyesült Államok újabb fegyverkezési versenybe kezd, s ismét Európa lesz rivalizálásuk színtere? Fenyeget-e új hidegháború? Úgy vélem, nincs ok a pánikra. Oroszországnak a világszínpadra való visszatérése azzal jár, hogy ismét felszínre törhetnek a régi feszültségek, sőt újak is kialakulhatnak, egy második hidegháborútól azonban fényévekre vagyunk. Moszkva és a Nyugat között ma már nincs ideológiai szembenállás. Távolság persze van, az ellenségesség viszont megszűnt. Tizenegy, Lengyelországba telepített amerikai rakéta nem fogja fenyegetni Oroszország biztonságát, s nem jelezheti egy új fegyverkezési verseny kezdetét sem.
Washington egy ideje nem valami következetes Oroszország-politikájában. Láthatóan képtelen eldönteni, hogy egykori ellenségét most rivális nagyhatalomként vagy nehéz partnerként kezelje. Tekintettel arra, hogy külpolitikájában prioritást élvez Irak, Irán és a tágabb Közel-Kelet, saját érdekében a partnerségi opciót kellene követnie. Európa Oroszországgal kapcsolatos politikája még rosszabb állapotban van. Egyre inkább olyan képet mutat, mint egy csirkefarm, ahol róka garázdálkodott. Most pedig, az amerikai rakétaelhárító döntés után, még egy sólyom is köröz fölötte. Európában terjed a pánik és a zavar.
Mindebben nem az amerikai rakétaelhárító projekt, és nem is Putyin retorikai keménykedése az igazán riasztó, hanem Európa egyre drámaibb gyengesége, amelyre ez az epizód rávilágít. Az Európai Unió tíz éve dolgozik közös kül- és biztonságpolitikán. Hogyan történhet meg akkor az, hogy közösségi szinten alig vesznek tudomást egy olyan nagy jelentőségű fejleményről, amilyen az amerikai rakétavédelmi rendszer létesítése, és meg sem próbálnak közös álláspontot kialakítani?
Ha Európában rakétaelhárító rendszer épül, az nem bilaterális, hanem európai ügy. Bármilyen fontos is a NATO, az EU saját tehetetlenségének és jelentéktelenségének elszomorító beismerésével szolgálna, ha továbbra is hallgatna. Egy ilyen kétséges projekt nem ér annyit, hogy megossza Európát. Bilaterális kezelése azonban éppen ezzel fenyeget: ugyanolyan szembenállást idézhet elő Európán belül, amilyet az iraki háború okozott.
Mindeközben Moszkva az „oszd meg és uralkodj” elvét követve kihasználja, hogy Európa rá van utalva az orosz kőolajra és földgázra. Miután az EU politikáját blokkolja Lengyelország hajthatatlansága, Oroszország vidáman köti a kétoldalú szerződéseket az egyes tagállamokkal; legutóbb Görögországgal és Bulgáriával állapodott meg.
MEGFELELŐ VÁLASZ. Európa egyedül azzal adhatna megfelelő választ a Kremlnek, ha közös energiapolitikát fogadna el, amely elejét venné további megosztásának. Szükség van továbbá arra, hogy a külkapcsolatok terén az EU minden jelentős, stratégiai kérdésben közös álláspontra jusson. Ellenkező esetben ki lesz szolgáltatva mások érdekeinek. Ma már egyetlen EU-tag sem érvényesítheti fontos külpolitikai érdekeit egyedül, a közös európai kereten kívül. Ez azt jelenti, hogy ha az unió gyengül a külkapcsolatok tekintetében, úgy egyszersmind gyengülnek a tagállamok saját érdekei is.
A „közös értékek Európájában” mindenki egyetért. Most a „közös érdekek Európájára” van szükség. Objektíve nézve ez már valóság. Szubjektív szempontból azonban még kérdés, hogy az európai kormányok mikor fogják végre figyelembe venni ezt a realitást.
A szerző Németország volt külügyminisztere és alkancellárja, a német zöld párt, a Bündnis 90/Die Grünen egyik vezetője. © Project Syndicate/Institute of Human Sciences, 2007
