Olyan könnyen polarizálható volna egy szaibad társadalom két, egymásnak sokszor inem is igazán ellentmondó ideológiai iblokkra, mint ahogyan azt az amerikai választási kampányban megfigyelhettük? Aligha.
Ahhoz, hogy a valódi válaszhoz közelebb kerülhessünk, induljunk ki abból, mit tesznek a hatalomra törő amerikai pártok és elnökjelöltjeik a választások megnyerése érdekében. Természetesen kampányolnak. Ez pedig pénzbe, nagyon sok pénzbe kerül. Egy pennyvel sem szándékoznak azonban többet költeni annál, mint amennyivel megnyerhetik a versenyt. Mivel pedig tudatos állampolgárok választási hajlandóságát kegyetlenül nehéz befolyásolni, pláne megváltoztatni, a fő stratégiai feladat a bizonytalanok megnyerése. Ennek magától értetődő eszköze a közvetlen érdekeltségek kitapogatása.
ERDÉLY DÁNIEL, kommunikációs tanácsadó
GYENGE PONTOK. Az utóbbi idők választási kampányaiban immár nemcsak statisztikát és játékelméletet alkalmaznak a stábok, hanem olyan összetett megoldásokat, amelyekkel meglehetősen nagy biztonsággal meg lehet találni a kiszemelt célcsoport döntéshozási, véleményalkotási szokásait. Ezáltal könnyen meghatározhatók azoknak az úgynevezett gyenge pontoknak az együttesei, amelyek megléte bizonyos esetekben akár messze a statisztikai átlag alatt is biztosítja a voksok megszerzését. A módszeresen összegyűjtött információk segítségével a választási hajlandóságok mélystruktúráját képesek modellezni, melynek során a döntéseket meghatározó tényezők együtteseit vizsgálják. Ezek közül némelyek adottságok, mások azonban megfelelő kommunikációval, gazdasági és médiaműveletekkel befolyásolhatók. A szükséges információk összegyűjtését és szakszerű feldolgozását társadalomtudósokból, pszichológusokból, matematikusokból és gazdasági szakemberekből álló teamek irányítják. Azokat a metódusokat alkalmazzák, amelyeket ösztönösen minden élőlény követ. A külvilágból érkező információkat folyamatosan figyelik, különböző lehetséges sorrendbe állítják, gyorsan kielemzik a várható következményeket, és eldöntik, mi a legoptimálisabb válasz az adott helyzetben. A tigrisek is így vadásznak, amikor antilopra fáj a foguk. Tudományos módszerekkel és számítógépek segítségével az ember is hasonló művelet-együtteseket hajt végre. Logikai áramkörökkel és döntéseket előkészítő úgynevezett quorum görbékkel (a módszer megvilágításáért köszönet Fáy Gyula kvantumlogika-szakértőnek) szinte gyerekjáték gazdasági számításokat végezni arról, mennyi ráfordítással, milyen tényezők együttes erősítésével, illetve kiiktatásával lehet a bizonytalan szavazókat az „orruknál fogva vezetni”.
Ebben a játszmában az egyének döntései logikai egyenletrendszerek tényezőivé válnak. Ez már rég nem demokrácia, sokkal inkább vásár, abban is a céllövölde. Ez a jóhiszemű és magukat őszintének és lojálisnak tartó emberek érzésvilágának és vágyainak módszeres kolonializációja. Ennek a tevékenységnek csupán a médiában is hangoztatott „durva” híreiről értesülünk, miközben a manipuláció az élet szinte minden szféráját áthatja.
HIBAFÁK. Az alkalmazott megoldások nem új keletűek. Már több mint 50 éve kezdtek neki Teller Ede és társai ahhoz, hogy atomerőművek és más veszélyes közüzemek hirtelen, nem várt változásait elkerüljék, és a lehetséges katasztrófákat kiküszöböljék. Az Egyesült Államokban kötelezően előírt szabvány egy úgynevezett hibafa-modell (Fault-tree) használata, amellyel az összes lehetséges malőr összes variációban történő megjelenését modellezik, és megkeresik a bonyolult rendszerek gyenge pontjait, amelyek kiküszöbölésével a berendezések biztonságosabbakká válnak. A hibafákat nemkívánatos események elkerülésére fejlesztették ki, de megfelelően kidolgozott inverz változatuk kiválóan alkalmas szándékolt események megvalósulási esélyeinek szinte tetszés szerinti (ez azonban sohasem lehet 100 százalékos) fokozására is. Mi sem természetesebb, mint hogy ezeket a matematikai módszereket a választási kampánystábok agytrösztjei is bevetik.
Az irányítás, a hatalom gyakorlásának egyik szükséges eszköze az irányítható alanyok megléte. Ma az Egyesült Államok lakossága épp elvesztette „a világ kedvence” imázsát. Az ikertornyok tragédiájával nem csak a sebezhetetlenség, de a szinte mindenható erő mítosza is ledőlni látszik. Ezt kíséri a szorongás és a nemzeti büszkeség megkopása is. Az az elnök indul nagyobb eséllyel a választási küzdelemben, aki az „amerikai” nevet újra fényesre tudja suvickolni. Még a szabadságukból is áldoznak valamennyit, mert úgy érzik, nem képesek megvédeni magukat egy erős vezető nélkül, aki elsősorban a hadsereg parancsnoka és erős kézzel odacsap, ahol valaki fenyegetően lép fel Amerikával szemben.
A katasztrófahangulat leegyszerűsíti a helyzetet, átláthatóbbá teszi a viszonyokat, s manipulálhatóbbá az embereket. A kampányolóknak azonban azt is ki kell számolniuk, mekkora befektetéssel tudják biztosítani maguknak a hibahatárt biztonsággal meghaladó előnyt a választásokon. Amennyi pénz elhelyezése napvilágra kerül, annyit az ellenfél is azonnal mozgósít, így az egyensúly közeli állapot szinte garantált. A vélt egyensúlyt megbontó és megfelelő előnyt biztosító plusz azonban – öngerjesztő folyamatként – csillagászati kiadásokra kényszeríti a stábokat. Az igazán hatékony beruházás az az összeg, amelyet nem látványosan, hanem pontosan megtervezve költenek el a súlyozottan kiszemelt választók szavazatainak megnyerésére.
Mindezek nyomán a kampány hajrájában az egész ország két, egymást szinte titkosszolgálati módszerekkel vizslató kampánystáb karmai között vergődik. A legtöbb választónak fogalma sincs arról, mi is történik körülötte valójában. A felszín alatti áldatlan harcot persze némiképp feledtetik a véget nem érő road show-k, kortesbeszédek, tűzijátékokkal egybekötött színpompás kampányrendezvények. Rendkívüli mértékben megnő a fogyasztási kedv, mobilizálódnak a városok, települések. Ám azt, hogy végül ki lesz az elnök, voltaképpen egy pillangóeffektus dönti el.
