 |
Fogalmazzunk úgy, hogy alul semmi változás, ami a formavilágot és a találékonyságot illeti a férfi alsóneműk terén. Talán az a baj, hogy ezek nagy többségét szintén férfiak tervezik, akik elfelejtik megkérdezni feleségük vagy barátnőjük „szakvéleményét”. Ennélfogva azon sztereotípiák rabjai, amelyek szerint a macsó tigris- vagy zebracsíkos tangát hord, az üzletember lehetőleg nyersselyem száras alsót, míg a melósnak jó a hálóbetétes bermuda, ami köztudottan jól szellőzik. Nos, ha a hölgyeket kérdezzük – mi megtettük, mégpedig jobbnál jobb nevű divattervezőket zargatva -, ők egyfelől az anyagminőséget hangsúlyozták, másfelől a harmóniát a ruhadarab viselőjének egyéniségével. Abban azért egyetértettek, hogy a tanga fiziológiásan egészségtelen, mi több ráadásul férfiatlan is, úgyhogy szinte kivétel nélkül az olaszos, mediterrán stílus mentális és pszichikai előnyeit ecsetelték. Ahol is elsődleges kritérium, hogy a fent nevezett ruhadarab természetes alapanyagú legyen, színvilága legkevésbé se idézze a Hawaii-szigetek, vagy Polinézia hangulatát, ellenben hordozza azt a mívességet, amelyet csak egy méretes szabóság képes nyújtani. Ahol szükséges, ott elfed, ahol kell, ott kiemel, elvégre nem vagyunk egyformák, még kevésbé szimmetrikusak. Ami a felsőtestet illeti, ismét divatba jött az alsóing, avagy atléta. A trendi itt a kollekciós vásárlás, s az, hogy e ruhadarabok harmonizáljanak a felső ruházattal. Mindez persze akkor nyer értelmet, amikor az utóbbi lekerül rólunk.
