- Bayer Zsolt interjúnkban gyón: hiba volt az orgoványozás és hiba volt a cigányság leállatozása
- Elárulja, Simicskából szerinte mikor lett gazember, s azt is, tényleg tartozik-e neki; “Lajos megbomlott”
- Kiderül, rasszistának tartja-e Tóta W. Árpádot, s az is, hogy “megúszhatatlan” a Bayer-Tóta-csúcs
- Megtudjuk, mi történt, miután lehülyézte Csurka Istvánt
- Mit gondolnak, baszogatná Bayer a hírcsatornás köztévéseket? Baszogatná bizony. Kivéve egyvalakit
- Baszódjon meg Semjén Zsót? Kíváncsiak, hogyan tért meg egyetlen nyár alatt a KDNP feje?
- Van olyan, hogy Semjén és Bayer berumoznak, és egy pocsolyában térnek magukhoz? (Van.)
- Úgy tudták, havi kétmillióból él Bayer Zsolt? Tévedés
- Megvan még a szlovák rendszám?
- Sejtik, mi volt Bayer huszonévesen? “Liberális pöcs.” Arról hallottak, hogy bukott oroszból? Vajon miért e malőr?
- Az van, hogy kár volt rendszert váltani. Ez következik a… “hogy is hívták azt a faszpörgető faszt?”
- Tanulság trappból: a kereszténység nem csupán égő máglyák sora, a liberalizmus nem csak faszpörgetés
- A legönfeledtebben a büdös bunkó prolik büdös bunkó parasztoznak. Mi van emögött?
- Van tétje a publicisztikának? Unja? Tízből kétszer jó, de az is nagy ajándék
- Gyűlölni nehéz? És hordozni a gyűlöleteinket?
- Vége mindennek?
Tök komoly ez az egész bayerség?
Alapvetően igen, azt hiszem. Legalábbis annak indult. Aztán egyszer csak azon veszi észre magát az ember, hogy belemerevedett a ráosztott szerepbe, sőt, egy idő után rá is játszik.
Mióta játszik rá?
Elég régóta.
Miért?
Mert megváltoztatni úgysem lehet. Akkor pedig miért ne? Miért ne legyen legalább játék? Miért ne tegyük izgalmassá? Játsszunk!
Kifelé nem játéknak tűnik.
Mert a haragjaim, a felháborodásaim döntő többsége tényleg komoly.
Nem lacafacázik, nix ugribugri, az ellenfeleinek páros lábbal csúszik be.
Tudnék én úgy becsúszni, hogy soha semmi baj ne származzon belőle, tudnék zseniálisan polkorrekt lenni, de akkor nem történne semmi. Tegyük izgalmassá! Mert bele lehet ám unni ebbe a műfajba is, olykor már saját magadat is unod. Szerdán és szombaton le kell adjak egy-egy vezércikket, aminek tízből tán kétszer ülök neki úgy, hogy ezt most tényleg nagyon meg akarom írni. De a profi múzsája, ugye, a határidő. Harminc éve csinálom. Mindig őszinte csodálattal gondolok olyan publicista elődökre, mint Ady, Mikszáth, Krúdy. Hogy voltak képesek ezek az emberek minden egyes krokiba beletenni az egész lelküket?! Őrület. Én ezt már rég nem tudom, és ez rossz. Viszont csomó idő elmegy vele. Ötvenkét éves vagyok, jönnek elő az öregkori rigolyáim, szívem szerint ülnék otthon, Krúdyt olvasnék, összehasonlítgatnám, hogy az Ezeregy éjszaka meséi a harmincas évekbeli illusztrációval jobb, vagy az ötvenes évekbelivel, és közben írnám a novelláimat, ahogy százezer éve csinálom. Amikor a kilencvenes évek elején megjelent az első kötetem, a Tündértemető, az egész liberális oldal leírta, hogy én vagyok a legtehetségesebb ifjú. Aztán a többinél már nem. Mindegy. Már csak ezt írnám.
Miért nem teszi?
Ön miből él?
Hát, nem havi két misiből.
Nekem sincs havi két misim.
Az a legenda, hogy Bayer Zsolt négyszeres pénzért hagyta ott Széles Gábor kedvéért a Magyar Nemzetet: nettó ötszázról nettó kétmillióra nőtt a fizetése.
Nincs két misi. Havi egy misi van. De legalább a négyszeres szorzó stimmel, ugyanis kettőötvenet kaptam a Nemzetnél. Életemben először végre meg vagyok fizetve. Nem engedhetem meg magamnak a szecesszió, a kivonulás luxusát. Van öt gyerekem. És vannak a szüleim, apám kétszeres nívódíjas filmoperatőr, generációk nőttek fel a mesefilmjein a Mirr-Murr a kandúrtól a Legkisebb ugrifülesig, az ő nyugdíja úgy ötvenezer forint, anyám meg lehúzott negyvenöt évet az egészségügyben röntgenasszisztensként, ő kap hatvanötöt. Ezt nekem kell kiegészítenem, hogy egyáltalán létezni tudjanak. Kell a fizetés.
Amihez pedig balhé kell folyamatosan. Az ön párja a liberális oldalon Tóta W. Árpád, évek óta ütik-vágják egymást. A minap úgy volt, egy médiapiacos konferencián közös asztalhoz ülnek, ám ön az utolsó pillanatban lemondta a rendezvényt. Miért?
Rossz néven vettem Tóta W. március tizenötödikei, kirekesztő mondatát.
„Orsós Róbert nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad. Addig valaki intézzen neki gyorsan egy trafikot!” Így szólt Tótának az M1-es szerencsétlenkedésen élcelődő mondata. Mi ezzel a baj?
Ha azt a srácot Siposnak hívják, s nem Orsósnak, biztos nem a közmunka jut Tóta eszébe. Orsóson kívül kevés cigánygyereket látni a tévében, nem pont őt kéne baszogatni.
Baszogattak aznap minden köztévést. Alappal.
Nem a baszogatással volt a baj, mert volt baszogatnivaló elég. Ha rám szignálták volna a melót, hogy baszogassam őket, biztos, hogy baszogatom az összeset, kivéve az egyetlen cigánygyereket.
A komplett Fidesz-gépezet nekiesett Tóta W-nek. Hogy megy ez ilyenkor? Letelefonál Habony, hogy fiúk, hajrá?
Amikor nekem esik az egész baloldali gépezet, az hogy megy? Akkor ki szól le önöknek, hogy fiúk, hajrá? Amúgy azzal kezdtük a beszélgetést, hogy játék ez az egész. Ne legyünk naivak, azt játssza mindenki, hogy amint megszületik egy félreérthető mondat – én aztán erről egyes szám első személyben mesélhetek -, beint a karmester, beindul a gépezet, aki él és mozog, azt tolja.
Tóta-ügyben ki volt a karmester?
Természetesen nincs igazi karmester…
…jön az magától! Nem kell még beinteni sem. Mindenki érzi: itt a lehetőség. A nyúl kilökve, jöhetnek az agarak, gyerünk! Így működik, hát miért csodálkozunk, miért teszünk úgy, mintha nem tudnánk az első pillanatban…
…hogy mi lesz a következő lépés?!
Ön szerint Tóta rasszista?
Dehogy rasszista. Simán hülyeséget írt.
Ön és a többi fideszes mégis lerasszistázta. Narancsos aktivisták különbusszal utaztak tüntetni a HVG szerkesztősége elé, Rogán remegő szájszéllel tolta félre az úgymond rasszista hvg.hu videósát, az orbánista sajtó napokon át címlapon elemezte a skandalumot. Megahiszti.
Itt volt az ideje, hogy Tóta W. átélje, milyen az, ha leírsz egy szar mondatot, vagy akár csak félreérthetőt, és a torkodon ugrál a világ. Miért kell neki mindig szélárnyékban lennie? Hadd szokja.
Ön azzal az indokkal maradt távol a konferenciától, hogy Tóta rasszista. Most meg azt mondja, nem az. Valójában miért nem ült le vele beszélgetni? Jól kiröhöghették volna egymást, magukat, mindenkit.
Hát jó. Amikor lemondtam a szereplést, aznap tudtam meg, hogy anyám rákos, és erről nem volt kedvem tudatni a szervezőt meg az egész konferenciát. Amúgy bármikor a szemébe mondom Tótának, hogy öreg, hülye vagy.
Előbb-utóbb meglesz az a Bayer-Tóta-csúcs.
Megúszhatatlan.
„A személyes találkozások másképp sülnek el, mint a sajtóbéli üzengetések. Leírni könnyű, hogy te rohadék, mocskos szemét, szemtől szembe más a kommunikáció, hiszen azonnal ott a válasz.” Tóta nyilatkozta ezt önről a Médiapiacnak.
Igaz szavak. De valójában nem is gyűlölni nehéz, hanem az, hogy az ember hurcolássza magával a gyűlöleteit. Röhej, de nem láttam azt az embert soha. Azt sem tudom, hogy néz ki. Így tényleg egyszerűbb utálni. Persze, ha ismerném, se gondolnék mást bizonyos írásairól, különösképpen a megszállott keresztény- és katolikusutálatáról, mert nem értem, mi abban a jó.
Tán ő is műsort csinál, mint ön.
Akkor sem értem. Már a Magyar Narancsnál sem értettem, pedig abba annak idején írtam is. Emlékszik arra a nevezetes, a Fidesszel való szakításhoz vezető Cápalátogatás címlapra? Huszonéves liberális kis pöcs voltam akkoriban, mégsem fért a fejembe, hogy ha ötven év kommunizmus után idejön egy pápa, aki ráadásul még lengyel is, Wojtila is, sőt az elmúlt ötszáz év legnagyszerűbb pápája, miért kell belerúgni. Miért?! Hát ő verte bele az első szöget a kommunizmus koporsójába. Miért bántják?
Mert az egy liberális lap, alapból egyházellenes. Az meg az ő műsoruk, az ő játékuk. Kínálta magát egy szóvicc, nem tudták kihagyni. És?
Ilyet tilos csinálni.
Ön, Tóta W és a többi észosztó huszonöt éve anyázza egymást, hol komolyan, hol játszva, de a felelősség mindig csak a másik túlmozgásainál kerül szóba. Pedig súlya, tétje van a publicisztikának.
Nagyon nagy tétje van! Pont ezért itt és most muszáj ünnepélyesen beismerni, bevallani, hogy túlságosan rabjai vagyunk politikai ketrecünknek, elfogultságainknak, beidegződéseinknek, haragjainknak, sértődéseinknek, gyűlöleteinknek. Ha nem így lenne, ezerszer hasznosabb, előremutatóbb lenne a magyar médiának legalább a publicisztika része. Ráadásul már így is szomorkásan kiszámíthatóak vagyunk, a pályán lévők közül bármelyikünk meg tudná írni a másik publicisztikáját. Siralmas. Tényleg unalmas. Valódi alkotói izgalmat utoljára a Magyar Nemzetnél éreztem, az Újmoralisták, farizeusok fejléc alatt írt sorozatomban, abban még volt igazi munka, utánaolvasás, végiggondolás, de jött ez a napi taposómalom, hogy bele kell férni négyezer-ötszáz karakterbe, de inkább háromezerhat, ami nem hagy lehetőséget cizellált gondolatokra. Az is egyre inkább elvárás, hogy legyek nagyon közérthető. Csakhogy én rohadtul utálok nagyon közérthető lenni, a minőség rovására engedményt tenni. Ha néha hosszabb idézet szerepel a publicisztikámban, mondjuk egy filozófustól, azonnal jönnek az olvasói reakciók, hogy Bayer úr, jó ez, de miről is van szó tulajdonképpen. Ilyen az egész világ. Ezzel együtt azért a mai napig hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom, hogy abból élhetek, amit azért végül is szeretek. És ha tízből csak kétszer élvezem az írást, de kétszer legalább igen. Ez nagy ajándék. Visszatérve a világra: ha egy marslakóval megnézetnénk az 1976-ban forgatott Abigél című sorozatot, aztán meg a Való Világ hetedik szériáját 2014-ből, az RTL Klubról, benne a nem tudom, kinek a faszhelikopterével… Hogy is hívták azt a faszt?
Aurélió.
Az! Ahogy Aurélió pörgeti a faszát! És aztán megkérdeznénk a marslakót, hogy ön szerint melyik volt a klasszabb, az emberibb, a humánusabb világ, bizonyára azt mondaná, hogy nincs kérdés, mert az ott érték, ez meg egy rakás szar. Az Abigéltől harminc év alatt sikerült eljutni Aurélió faszhelikopteréig. Félve mondom, hogy ezért kár volt rendszert váltani. Ha a szabadságunk célja ez, akkor mi végre a szabadság? Tényleg ezt akartuk?
Nem kell szabadság?
Hogyne kéne! De így nem jó. Így nincs értelme.
Van rá törekvés, hogy az állam beállítsa polgárai optimális szabadságfokát, ott van például a vasárnapi zárva tartás. Azt ön támogatja?
Ez sokkal mélyebb, filozofikusabb kérdés, mint amilyennek elsőre látszik. Számomra nem gazdasági probléma, nem az a veleje, hogy hány ember hány forintot hagy ott a hét utolsó napján valamelyik áruházban, hanem az a kérdés, hogy tényleg őfelsége, a piac irányítja az egész nyomorult életünket, vagy van hetente egyetlen nap, függetlenül Bibliától, hittől, kereszténységtől, amikor kimenekülünk alóla. A mohamedánok pénteken nem csinálnak semmit, a zsidók szombaton, a keresztények meg vasárnap. A muszlim országokban betartják, a zsidóknál szombaton a lift se jár, mi viszont tologatjuk a bevásárlókocsit, szarunk mindenre.
Aki nem akarja, nem tologatja.
Persze felfogható ez szabadságjogként is. De én inkább Ákos bácsi életművének legfontosabb mondatának hiszek, amit harminc évvel ezelőtt, még Bonanza Bazai korában énekelt: „nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet”. Az meg kifejezetten idegesít, ha ez ügyben Semjén Zsoltot csesztetik.
Baszódjál meg KDNP, s külön Semjén Zsót. Jó duma.
Nem önmagában a dumával van bajom, konkrétan ezen még el is mosolyodtam, hanem általában azzal, hogy ha Semjén szóba kerül, a túloldal azonnal álszentet kiált. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba jártam, úgy ültünk a hátsó padban, hogy Semjén Zsolt, Bayer Zsolt és az azóta leginkább Ross doktor magyar hangjaként ismert Szabó Sipos Barnabás. Érdekes hely volt az az intézmény, odajártak az egykori Horthy-középosztály roncsának ivadékai, ezek voltunk mi, meg a Kádár-középosztály ivadékai. Suli után rendre Semjénékhez mentünk fel, a Keleti Károly utcában laktak, fantasztikus méretű, csodálatos, polgári lakásban; az édesapja körzeti orvos volt a második kerületben, mindig akadt otthon vaddisznókolbász, szarvas szalámi, és Zsoltnak egy héttel a megjelenés után megvoltak Jugoton kiadásban a Pink Floydok és a Deep Purple-ok. Amúgy ricsés csávók voltunk, ő is, én is. Micsoda fényképeket őrzünk egymásról! Én harmadikban sajnos buktam oroszból, nem ellenállásból, hanem mert utáltam, és el se mentem a pótvizsgára. Amúgy összesen nyolcan buktunk, legjobb barátok. Kivéve Zsoltot, aki osztálytársnőnkkel, Menus Gabival járt, aki viszont jól tanult, így szegény Semjén két malomkő közt őrlődött. Bukott volna velünk szívesen, de hát a szerelem… Csak megjegyzem, Gabi Zsolt felesége ma is, és a gyermekei anyja. Úgyhogy jól döntött. Szóval Semjén ment negyedikbe. Szeptemberben ismét irány a Semjén-lakás, és azt láttuk, hogy a szobája kiürítve, a fal hófehérre meszelve, a teljes berendezés egy íróasztal, egy ágy, fölötte feszület. A következő évben Zsolt a teológiára ment. 1981 volt akkor, hogy értsük a döntés súlyát ebben is. Én meg azóta kérdezgetem tőle, mi történt vele azon a nyáron.
Mi?
Mindig azt válaszolja hamiskás félmosollyal, hogy ha majd eljön az ideje, elmondja.
Tehát?
Tehát nekem senki ne álszentezze Semjént! A hit nála nem manír.
A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt nem egyedül Semjén fogadta el, hanem a Fidesz-KDNP-s kétharmad. Másfélszáz kormánypárti képviselő, köztük Orbán Viktor aligha pálfordult a harmadik utáni nyáron.
Ez most hogy jön ide? Ettól még hihetnek benne. Mondtam már, ez filozófiai kérdés, és szerintem a Fidesz-KDNP-frakció is így gondol rá. Itt legfeljebb az időzítésen lehet vitatkozni, a szándékon aligha. Nézze, én érettségi idején úgy terveztem, szerzek egy diplomát, aztán irány az NSZK, a háromnegyed családom ott él, ’46-ban telepítették ki őket. Eszembe nem jutott, hogy itt fogok lejsztolni a ruszki szuronyok hegyén, csak aztán ’88-ban megalapítottuk a Fideszt, és láttuk, jé, még csak ki sem rúgtak az egyetemről, főiskoláról, lehet, tényleg változik valami. Maradtam. De ha valaki akkor elém teszi Auréliót 2014-ből, egész biztosan úgy reagálok, hogy gyerekek, csináljátok egyedül.
Hogy jön ide már megint Aurélió?
Úgy, hogy a vasárnap zárva tartás lényegében ugyanaz, mint az Abigél versus Aurélió. Így van élére rakva a kérdés! És ha szabadság egyenlő faszhelikopter plusz a piac mindenhatósága, akkor én szarok a szabadságra. A valóság riasztó. A világ nem érdemeli meg a tiszteletet.
Ezen segít, ha vasárnap nem mehetsz be tejért a Lidlbe?
Van egy őszinte válaszom:
Nem tudom. Fogalmam sincs, változtat-e ez jottányit is az általános emberi mentalitáson. De ha mindenre azt mondjuk, hogy hagyjuk a fenébe, úgyis ez a korszellem, akkor hangsebességgel száguldunk bele a szörnyűségbe.
Erről szól Az ember tragédiája is, hogy az emberiségnek a legnagyszerűbb eszmékkel is sikerült pont eleget bíbelődni ahhoz, hogy egy rakás szart gyártson belőle. Ez lett a nagy szabadságeszményből, a liberalizmusból, az emberi individuum kiteljesedésének nagyszerű álmából, varázslatából akkor is, most is: VV Aurélió.
Madáchnál a fehérre meszelt fal és a feszület se áll túl jól.
Valóban, világítottak az eretnekek máglyái, ne tagadjuk el! De a kereszténységből maradt más is.
A liberalizmus se csupán faszhelikopterezés.
A máglyák eltűntek, de csak itt maradt a Biblia, aminek az ószövetségi tízparancsolatából és Jézus hegyi beszédéből az egész életünket hiba nélkül leélhetjük. A katolikus egyház befolyása? Van olyan? Ma már alig valakit érdekel a katolikus egyház. A liberálisok soha nem hagyják ki, hogy maró gúnnyal megjegyezzék, konganak a templomok az ürességtől. Hát akkor miért ez a mérhetetlenül szenvedélyes, lángpallossal vívott harc a kereszténység és a katolicizmus ellen? De VV Aurélió ellen igenis érdemes küzdeni, még ha sziszifuszi is. Mert ha holnap valamelyik kereskedelmi csatorna azt találná ki, hogy kivégzéseket közvetít egyenesben, toronymagasan a legnézettebb műsor lenne. Nevethet ezen, de ha minden így marad, csupán idő kérdése, hogy este nyolckor leüljön a világ a tévé elé, és az anyukák kiszóljanak a konyhába, hogy gyere, apus, kezdődik. Aztán majd lehet választani akasztás és lefejezés között. Mivé lettünk?
Térjünk vissza a publicista felelősségéhez. Konkrétan az önéhez. Azt nehéz játékként felfogni, sőt a mivé leszünk része, amikor „Cohen névre hallgató bűzlő végtermékről” ír, hozzácsapva, hogy „sajnos nem sikerült mindet nyakig beásni az orgoványi erdőben”, meg arról, hogy hajtsunk tovább, ha “cigányt gázolunk”.
A cigányon való áthajtásra egyszerűen tudok válaszolni.
Megjegyzem, hozzátette: „Tisztességes ember ilyet nem tesz.”
Nem! Én azt írtam, hogy „ember ilyet nem csinál”. A jóisten áldjon meg mindenkit, hát a gyerekei szeme láttára meglincseltek egy férfit, aki ráadásul semmit se csinált! Ha ön másnap, ne adja Isten, Olaszliszkán elüt egy cigánygyereket, megáll? Ugye? Tényleg olyan nagy bűn ezt leírni? Pláne hogy ott van rögtön utána, hogy az ember úgy szocializálódik, hogy ha elüt valakit, megáll, még ha ezzel ki is teszi magát az agyonveretésnek. Az ott az újkori magyar história egyik legiszonyatosabb pillanata volt, mégis egy sokadik cigány jogvédő versus rasszista vitát sikerült belőle csinálni. Miközben egy országnak kellett volna azt mondania: emberek, ha bárki bárkit elüt, nincs olyan, hogy odamegyek és agyonverem. Ez lett volna az egyetlen értelmes csapásirány, és csak erről nem beszéltünk. Elmebaj!
“A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre… az állatok ne legyenek!” Ezt is ön írja egy másik publicisztikában. Ami lényegében azt jelenti, hogy a „cigányság jelentős részét” ki kell, hogy is mondjam, iktatni. Nem egyes embereket, hanem a „cigányság jelentős részét”.
Miközben én természetesen egyes emberekre gondoltam.
De nem azt írta. Tóta W. sem arra gondolt, hogy Orsós cigány, és emiatt közmunkán a helye.
Igaz. Azt a mondatot soha az életben nem írnám le újra, mert általánosít. Kizárólag a konkrét esetre gondoltam, amin teljesen kiborultam. És ez baj. Jobb lenne a hűvös távolságtartás, pláne, ha az ember ír, mert ez már valóban felelősség. Csak sajnos ilyen alkat vagyok. Azon is kiborultam, amikor azt olvastam, hogy szilveszterkor egy cigány leszúrt egy másik embert, aki ráadásul szintén cigány, pusztán azért, mert az a szerencsétlen elfoglalta a budit, és az az állat nem tudott azonnal pisálni. Ezért hátba szúrta! Az ilyen alak mely premissza alapján tartozik a homo sapiens fajba?
Nem azért szúrt, mert cigány, hanem mert gazember. Szerintem ennél nem bonyolultabb. Az orgoványi erdő hogy volt?
Arra azt mondták, zsidózás.
Hiszen az. 1919 novemberében a közismerten antiszemita Héjjas Iván és fegyveresei erőszakkal elhurcoltak harminchat embert a kecskeméti fogdáról, a tanácsköztársaság helyi funkcionáriusait, bírósági tárgyalásukra váró kommunistákat, majd az orgoványi erdőben megkínozták és legyilkolták őket. Ahogy ön is utal rá, többüket elevenen nyakig a földbe ásták, úgy „szórakoztak” velük.
Eszembe nem jutott zsidózni, már csak azért sem mert nem zsidók voltak az áldozatok.
Volt köztünk négy-öt zsidó, plusz tudni, hogy Héjjas szemében „minden kommunista zsidó”.
A jobboldali elhajlással nem vádolható Ormos Mária hosszú tanulmányban értekezik arról, hogy a fehérkülönítményesek túlkapásai nem a zsidó ügyről szóltak. Egyébként az én publicisztikám idején 2011 januárjában vagyunk, kormányváltás után, kitör a hirig, úgymond oda a szabadság, mert újra Orbán a miniszterelnök, az unióból kapjuk az áldást, egy Cohen nevű újságíró tán az Independentben leírja, hogy Magyarországból bűz árad, a diktatúra bűze, közben Cohn-Bendit Brüsszelből osztja nekünk az észt, plusz Schiff András nyilatkozatot tesz közzé, hogy vége a demokráciának.
Sokan kritizálták akkoriban Magyarországot, de ön történetesen három, a zsidó származását vállaló férfivel kezdi a publicisztikáját, majd pár sorral lejjebb ott tart, hogy „sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben”.
Egyetlen szóval se írtam, hogy a zsidóságukkal van bajom. Azzal volt bajom, amiket mondtak. Ehhez képest huszonnégy óra múltán én lettem a főantiszemita.
A dolgozat több ponton „büdös zsidózik”: „bűz árad”, „Cohen meg Cohn-Bendit meg Schiff”, „nyakig beásni az orgoványi erdőben”. Egy novellista, publicista ne érezné, hogy ezt nem lehet nem zsidózásként, sőt életveszélyes fenyegetésként értelmezni?
Nem én írtam, hogy „Magyarországról bűz árad”! Amit én írtam, az Cohen nyitómondatának parafrázisa.
Meg a vészkorszakos „büdös zsidó” parafrázisa is. Ha Tóta W-nek éreznie kellett, hogy közmunkázni egy roma riportert bizonyos fénytörésben cigányozás, akkor orgoványozni zsidózás, sőt.
Jó, legyen ez egy ilyen gyónós nap, úgyis mostanában Hobo Circus Hungaricusát hallgatom a kocsiban. A sok zseniális mondatának egyike így szól: rengeteg átok és sehol egy gyónás. Gyónok. Hiba volt, az egész az én hülyeségem. Amikor leírtam, itt verjenek agyon, ha eszembe jutott, hogy a bűzről a büdös zsidóra fognak asszociálni. De ha ez bárkinek eszébe juthatott, kár volt. Mert semmi értelme, sőt a világ legnagyobb ostobasága mondjuk azon a vitán idióta módjára viselkedő Cohn-Benditet azon az alapon támadni, hogy ő egyébként zsidó. Hadd ismétlem: nem azért van vele baj, mert zsidó, tőlem lehetne keresztény is, hanem azért, mert hülyeségeket üvöltözött a magyar miniszterelnöknek. Ha félreérthető voltam, szánom-bánom, nem akartam, és az elkövetkezendőkben sem fogom soha akarni. Sőt fogok is rá figyelni. És itt akár szót ejthetnénk a sok évtizedes múltra visszatekintő népi-urbánus vitáról, amit óriások műveltek: Németh Lászlók, Szabó Dezsők, Féja Gézák meg Veres Péterek feszültek Ignotusoknak, Hatvanyknak. Számunkra is Németh László Kisebbségben című tanulmánya kellene legyen a mérce. Annak volt értelme, az szólt valamiről, az a probléma az egész társadalmat feszítette, s hogy mivé fajult, külön történet. Igenis volt feszültség a bevándorló zsidóság, a már ittlévő zsidóság, valamint a dzsentroid, úri középosztály között, és erről az egészről az akkori értelmiség képes volt hasznos vitát folytatni. És ne tagadjuk le azt sem, hogy a Tanácsköztársaság nem tett jót a zsidó-magyar együttélésnek, hogy finoman fogalmazzak.
Az egész népi-urbánus vita vége a Dunába lövés lett.
Azok nem ők voltak!
Én sem ezt állítom. Arra van válasz, hogy a rendszerváltás idején hogyan, miért jött elő ismét ez az egész elmebaj?
Magam sem értem, de tény, hogy gombnyomásra ott folytatta az értelmiség ezt a vitát, ahol a második világháború előtt abbamaradt, csak hat emelettel mélyebben. Azóta is süllyedünk, lement az egész vérprimitív szubkultúrába, olyan ostoba, nettó zsidózásba, amit a kurucinfón kívül hál’ istennek másutt nem is olvashat az ember. Tán Csurka volt az utolsó méltó követője Németh Lászlónak.
Az a Csurka, akit a kilencvenes évek elején ön is lehülyézett.
Persze. Bocsánatot is kértem tőle ezért. De hiszen mi voltunk a liberális Fidesz… És most nyilván jön az a rész, hogy a Fidesz a politikai űrt kihasználva benyomult középre, tudva, ott terem politikai babér.
Nem így volt?
Nem. Nem a primitív politikai számítás szintjén zajlott ez, hanem sokkal, sokkal mélyebben. Mi a lószar lett volna az ember negyven év kommunizmus után, huszonéves útkeresőként, ha nem liberális?! Kornis Mihályon, György Péteren, Rajk-butikon, illegális Beszélőn szocializálódtunk, a demokratikus ellenzék volt számunkra a megkérdőjelezhetetlen atyaisten. Én tényleg azt hittem, hogy az MDF félkomcsi látszatmegoldás, az MSZMP találta ki nekünk, és az SZDSZ a fasza. Az első szabad választáson listán a Fideszre, egyéniben viszont az SZDSZ jelöltjére szavaztam, mert azt gondoltam, ők az igazi antikommunisták, mi pedig az ő kisöccsük, és egyszer a helyükre lépünk. De aztán csak kapkodtuk a fejünket. Jólesik ám azt hallani az SZDSZ-ből, hogy kölkök, pofátokat befogni, nem is vagytok igazi értelmiségiek, csak csupa első generációs, kupálódjatok, a tehénszar még ott a sarkatokon. És jöttek a rettenetes benyomások. Kornis Mihály azt írta az Élet és Irodalomban, hogy „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”. Az a Kornis, aki bemutatta életem első novelláskötetét, ám később azt üvöltötte nekem a telefonba, vegyem tudomásul, a népi-urbánus vitában nem lehet kívül maradni, és ha nem mellettük foglalok állást, akkor rohadt náci vagyok! Mi van? Az állt az első Fidesz-programban, hogy sem népi, sem urbánus, mi meghaladjuk az őseink elmebeteg megosztottságát. Orbán valamelyik beszédében hangzott el, hogy a mi könyvespolcunkon jól megfér egymás mellett Németh László és a Tina Turner-nagylemez. Nem hagyták! Kornis Micu megmondta: állást kell foglaljak. Megértettem. És megértettem Spiró Györgyöt is, aki a rendszerváltás hajnalán – még pirkadt! – megüzente, hogy „jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint”.
Nem úgy van az.
Hát hogyan van? Le van írva! „Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint.”
Az van leírva, hogy „Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból”. Spiró sokszor nyilatkozta, hogy nem úgy általában a „keresztény magyarokról” írt, hanem a „magyarkodókról”, azokról, akiket egy szűk réteg tüzel, hiszen „a rasszizmus értelmiségi találmány”.
Az a szűk réteg a népiek. Az a szűk réteg Németh László. Eleve az ő tézise a mélymagyar, hígmagyar felosztás. Ha a bűzről a büdös zsidóra lehet asszociálni, akkor a mélymagyarból csak a népiekre! És nincs vége! Még kukorékolt a rendszerváltás kakasa, amikor TGM, akit abból a bagázsból még ma is messze a legtöbbre becsülök, úgy fogalmazott: szabad demokrata többség, vagy lábszag és Mucsa. Megjegyzem, tőle tudom, hogy ő is ezerszer megbánta azt a mondatát. Mindenre a ’94-es árulás tette fel a koronát, nem tudom feledni Magyar Bálint mondatát a kampányfinisben: koalíció soha, egy Horn Gyula vezette MSZP-vel pedig végképp soha. Aztán tíz nap múlva aláírták a koalíciós szerződést.
Pont mint négy évvel később Deutsch Tamás, csak ő ugyanezt a műsort nem a szocikkal, hanem a torgyánista kisgazdákkal játszotta el.
Az a Magyar Bálint féle mondat letaglózza az embert.
És a ’98-as Deutsch-mondat?
Az se esett jól. Csak mi ’98-ban rá voltunk kényszerítve a koalícióra. Az SZDSZ pedig nem.
Minden szadeszes „gazsággal” együtt a fideszesek saját akaratukból lettek liberálisból konzervatívvá. Ön hogyan vitte át ezt a váltást?
Simán. Churchill bácsi mondja, hogy aki fiatalkorában nem liberális, és öregkorában nem konzervatív, az nem normális.
Oké, de önök 1992 környékén egyetlen év leforgása alatt megvénültek. Orbán 1991-ben még azt kiabálta be egy KDNP-s parlamenti felszólalásra, hogy „csuhások, térdre imához!”, aztán hipp-hopp konzervatív lett.
Nehogy azt higgye bárki, hogy a református Németh Zsoltnak, akinek lelkész volt az apja, a mélyen katolikus Glattfelder Bélának vagy a már a monori találkozón is a népiek közé ülő Áder Janónak tetszett az a „térdre, imához!”.
Maradjunk Orbánnál. Ő bekiabálja, majd pár évvel később ostyára nyílik ajka a Bazilikában. Ez stimmel?
Pont úgy stimmel, ahogy én…
…a Semjén Zsozsóval elmegyek Fekete bárányok koncertre, baboskendőben, megisszuk életünk első féldeci rumját, amitől az eszméletlenségig rúgunk be, pocsolyában eszmélünk negyven fokos lázban, majdnem megdöglünk…
…aztán eltelik fél év, és Semjén Zsolt feszület alatt alszik.
Hiteles mindkettő?
Abszolút.
„Ezt az országot mi konszolidáltuk.”
Igen?
Önt idéztem. Bár újságíró, többes szám első személyben beszél a Fideszről. Hogyan fér össze ez a kettő?
Úgy, hogy alapító tag vagyok. Persze, amikor azt mondom, hogy mi, természetesen őrájuk gondolok. Orbánra és a kormányra. De nekem ők mindig mi leszünk. Az a ’88 március harmincadikai éjszaka, és mindaz, mi azóta eltelt, kitörölhetetlen.
Mi a dolga egy újságírónak?
Egy sima újságírónak az, hogy hitelesen tájékoztasson mindenről. A publicistának meg az, hogy a véleményéről próbálja meggyőzni az olvasóit.
Ha már pártot alapított, miért nem lett politikus?
Lehettem volna, nálam gyengébb képességűek is elvannak a politikában, de sajnos az elvárható pártfegyelmet nem minden esetben tudnám szállítani. Ráadásul, ha bent ülnék a parlamentben, amilyen indulatos vagyok, biztos pofozkodnék.
Publicistaként olykor a sajátjait is üti, de Orbánt nem gyomrozza.
Nem.
Miért?
Mert nem láttam még okát.
Sosem kételkedik benne?
Dehogynem.
Mi van, ha nagy lendülettel nem a csúcsra, hanem a szakadékba viszi az országot ezzel a különutassággal, unortodoxiával?
A gazdasági konszolidáció sikeres, minden makrogazdasági mutató rendben. Ezt ma már a külföld is kénytelen elismerni. És ez mind-mind az unortodoxiának köszönhető. Sok kétségem van, de abban biztos vagyok, hogy az irány jó.
Miben nem biztos?
Az internetadóba semmiképpen sem álltam volna bele. Ötmilliárd forintért magunkra zúdítani a népharagot, önsorsrontás. És bár az emlegetett vasárnapi zárva tartás számomra valóban filozófiai kérdés, ezzel együtt, ha rajtam áll, ezerszer végiggondolom, érdemes-e most frontot nyitni miatta. Persze mikor nyissunk frontot, ha nem most.
Komolyan gondolják, hogy átnevelhető a társadalom?
Nem hiszem, hogy átnevelhető, azt viszont igen, hogy egy felelős kormányzatnak kell legyen világképe. Nem osztom a liberális dogmát, miszerint az egyén szabadsága mindenekfelett, és az állam egyáltalán ne szóljon bele a társadalom életébe, sőt, ahogy elnézem a világ alakulását, egyre inkább hiszek az állam minden irányú szerepvállalásában. A 2008-as bankcsődökkel a szemünk láttára dőlt meg a másik liberális dogma, miszerint a piac a legjobb szabályozó. És mi történt? A bankok, konkrétan azok, akik megcsinálták a világválságot, bekopogtak a maguk állam bácsijához, és kérték a közpénzt. Hogy van ez? Amíg elbasszuk a lóvét, az állam ne szóljon bele, és amikor elbasztuk, tessék segíteni?!
A közpénzt önök – a fideszesek – is sajátosan kezelik. Arra hivatkozva, hogy a hazának nemzeti burzsoáziára van szüksége, „haverok” kapják az állami megrendeléseket. Sokáig Simicska vitt mindent, most egy többtagú csapat osztozik a jón. Ez nem szúrja a publicista szemét?
Semmi bajom azzal a törekvéssel, hogy legyen nemzeti burzsoázia, alatta pedig rettenetesen erős középosztály. Az viszont nyilván nem jó, ha eközben visszaélések történnek. De azt legalább egymás között lássuk be, hogy a nagy és szent közbeszerzések egyetlen kormány alatt sem voltak tiszták, mindig az adott hatalomhoz közelállók kerülnek előnyös helyzetbe. Ami nem jó. De talán mégiscsak nyerjenek azok, akik itthon vannak, mint azok, akik nincsenek itthon. Inkább Simicska, mint Strabag, ha már egész egyszerűen kell fogalmaznom.
Itt az ideje Simicskázni.
Nosza.
Február hatodikán, a G-napon, a cunami előtt pár órával ön így fogalmazott a Hírlap oldalán: „Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne.” Hogyan kell ezt érteni?
Ahogy leírtam. Lajos rengeteget segített a pártnak a nehéz időszakok átvészelésében.
Mármint anyagilag.
Gondolom, úgy is.
Milyen segítséget nyújthatott ő az anyagin kívül?
Sosem voltam bibós, nem tudom, hogyan zajlottak ott a dolgok, de az egészen biztos, hogy Orbán és Simicska az életük meghatározó szakaszaiban nagyon egymásra voltak utalva.
Simicska mióta gazember?
Amióta nekiállt ámokot futni.
“Ekkora gazembert még nem láttak, mint Simicska Lajos” – ön fogalmazott így. Simicska attól lett gazember, hogy szembefordult Orbán Viktorral?
Szálazzuk szét a dolgot. Simicska és Bayer Zsolt viszonyában soha nem a szimpátia volt a domináns elem. A kilencvenes évek első felében beszéltünk először, és már akkor sem szerettük meg egymást.
Akkor kért tőle kölcsön?
Sose kértem tőle kölcsön. Sőt 2002 óta egyáltalán nem találkoztunk.
Februárban azt mondta, ön egy geci, és adja meg a tartozását.
Tudjuk ezt be az akkori állapotának. Finoman írtam körül? Szokták rólam állítani, hogy elárultam a Fideszt, amikor 1994-ben megírtam a Népszabadságban, hogy Simicska Lajos miatt hagytam ott a pártot, ami mellesleg egy a Fideszt védő cikk volt, mindegy, a lényeg az, hogy, khm, kulturális szakadék tátongott köztem, valamint Simicska Lajos és az ő baráti köre között.
Bunkónak tartja őket?
Földbunkónak! Én mégiscsak Budán nőttem föl, és mégiscsak láttam életemben könyvet. Ráadásul Lajos, mint jelenség, eleve nem nagyon tartozik a szerethető emberek körébe. Sajnos. Így néz ki. Nem tehet róla. Ez az ő keresztje, hurcolja is.
Ezek a „földbunkók” tolták a pénzt a Fideszbe, s tartották életben a pártot.
Erről így nincs tudomásom.
„Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne.”
Azt el kell ismerjem, hogy Lajos a maga dolgában okos ember, legalábbis az volt. Milliárdossá válni nem megy csak úgy, maximum akkor, ha az embernek az Apró Piroska az anyósa, és mindent megkap ingyen, vissza nem térítendő hitelből meg kedvezményes hitelből. Ahhoz tényleg nem kell nagy tehetség. Székesfehérvárról, szaros gatyában idekerülve milliárdossá lenni, na, az macerásabb.
Azért a szaros gatya mellé sem árt, ha az ember úgy kap sztrádaépítéseket a barátjától, hogy a cége – a Vegyépszer – előtte azt sem tudta, mi az az aszfalt.
Tényleg vegyépszerezzünk?
Inkább azt válaszoljuk meg végre, pusztán attól lett-e gazember Simicska Lajos, hogy szembefordult Orbánnal. Vagy előtte is az volt, de ez senkit nem zavart, míg kijött a főnökkel, és a pártközösbe is hordta a közjót.
Miután a dolgokat kicsit mélyebben láttam, megtanultam együtt élni azzal a ténnyel, hogy egy párt nem létezhet a működés anyagi feltételeit megteremtő háttéremberek nélkül.
A novellista budai úri fiú gyomra beveszi az ilyen földszagú infót?
Be. Ugyanis máshogyan nem működik a dolog. Persze elfordulhatnék hihetetlenül nagy értelmiségi gőggel.
Fordult már el értelmiségi gőggel, mondjuk abból anyagilag is jól jött ki: Gyurcsány idején gyakran szót emelt a „tolvaj” kormány ellen, de autót azért a kedvezőbb adózási feltételeket kínáló Szlovákiában vásárolt. Amikor kiderült a dolog, azt mondta, „ezeknek én nem fizetek”. Megvan még a szlovák rendszám?
Dehogy van. Magyar a rendszámom, 2010 októbere óta.
„Azoknak” nem fizetett, „ezeknek” már igen. De hát „azok” is mi voltunk, nem?
Feri azt mondta annak idején, hogy akinek nem tetszik, ami itt van, annak el lehet menni. Nekem nem tetszett, de nem mentem el, hanem úgy tiltakoztam, hogy kint vásároltam autót. Amint bukott Feri, fizettem.
Simicskára visszatérve. Fikarcnyit nem volt se kisebb, se nagyobb, se gazember, se jó ember ő a 2015. február hatodikai gecizés előtt, mint azóta. A különbség csupán annyi, hogy addig Orbánnal volt, most meg ellene van.
Ez az ember Orbánnal együtt nőtt fel, közös gimnáziumba, aztán közös…
…szakkollégiumba jártak, harmincéves barátok, olyan barátok, mint nekem a Semjén, és ez az ember kiáll, és azt mondja, hogy Orbán Viktor egy geci, és Orbán Viktor egy ügynök, ami végképp mindennek a csimborasszója!
Aki ilyet tesz, gazember!
Megszívatták, erre elgurult a gyógyszer.
Mivel szívatták meg? Én hatszáz fideszes ismerősömet kérdeztem, sejtik-e, Lajosunknak miért ment el az esze, és senki nem tudta a választ.
Már az sem eshetett jól, amikor 2014 tavaszán elmagyarázták neki, hogy a kétharmaddal duplázó Orbán eztán nem szorul rá, és nem egyetlen, saját akarattal bíró főoligarchája lesz az országnak, hanem sok engedelmes közepes. Ráadásul durván csökkentek az állami megrendelései, sőt hirtelen kapott negyvenmilliárd különadót az építőipari cégére, néhány milliárdot a televíziójára. Úgy érezhette, hálátlan lett a barátja.
Ja, ha adózni kell, megszűnik Lajos lojalitása? Onnantól Orbán geci meg ügynök?
Az a harmincéves barátság mindkét oldalon ketyeg, s a lefokozás tud úgy fájni, mint a legecizés.
A görög drámák óta nem arról szól az egyik legfőbb emberi ethosz, hogy a közösségemet nem árulom el? Az meg külön jó, hogy a túloldalon Simicska mostanáig egy görény volt, most meg pajzsra emelik.
Nem emelik pajzsra, csak mulatnak rajta, hogy „ezek eddig együtt loptak, most meg kinyírják egymást”.
Orbán nem lopott! Erre én mind a két karomat ráteszem. Ismerem őt. Orbán nem lop!
Az nem lopás, ha a barátomnak adom az állami munkákat, ő pedig cserébe visszaoszt, finanszírozza – minimum – a közös pártunkat?
Nem tudom, mit osztott vissza Lajos. És ön sem tudja. Ez a mondat így semmit nem jelent, mert semmilyen konkrétum nincsen mögötte. Ez csak egy lózung, amit hallgatunk két évtizede. Én ebben nem akartam és nem akarok részt venni.
„Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos”, mindegy. Simicska láthatóan a fejébe vette, hogy lerombolja az Orbán-mítoszt. Hol a sztori vége?
Szerintem nagyjából itt. Megbomlott, tényleg. Lelkileg és mentálisan mindig is nagyon vékony kötélen táncolt, és most leesett. Ártott, amennyit tudott, de a mi politikai közösségünk törzsbázisa, 1,5-1,7 millió polgár akkor is Orbánra szavaz, ha cigánygyerekek potyognak az égből.
Biztos?
Egészen biztos. Ebben a körben még a leügynöközés is építi Orbán mítoszát.
Veszprém bukott. Tapolca is.
Azoknak semmi közük ehhez a konfliktushoz. Ez a bő másfél millió 2018-ban mind elmegy szavazni. Más kérdés, ez elég-e a győzelemhez, de a lényeg, hogy nincs olyan politikai konstelláció, amiben a Fidesz megkerülhető. Az őszödi beszéd 2006-os nyilvánosságra kerülése óta az összes országos választást, népszavazást megnyertük. Most kaptunk két rohadt nagy pofont, megérdemeltük, jókor jött.
Simicska Hír Tévéje és Magyar Nemzet nélkül nincs megfelelő mozgósítás a jobbon – ezt egy vezető fideszestől hallottam.
Nyilván nem mindegy, megvan-e ez a médiafelület, de ne értékeljük túl a szerepét. Ráadásul a Magyar Nemzetből és a Hír Tévéből – hiába akarja az a hülye és szemét gazember – lehetetlen Fidesz-ellenes sajtót csinálni. Mi történhet? Legföljebb az ATV mostani nézői egyszer csak Hír Tévét fognak nézni. És? Ad a szarnak egy pofont. Túlmisztifikáljuk a sajtót. Ha tényleg a médián múlna minden, Kelet-Európában sosem bukott volna meg a kommunizmus. Különösen igaz ez az internet korában.
Örül a netesedésnek?
A legkevésbé sem. Az internet maga Bábel tornya. Nincs rettenetesebb annál, mint amikor a legutolsó proli is nyilvánossághoz jut.
Ne prolizzunk, mondjunk bunkót. Hiszen a proli az a munkás. Bérből élő, keményen dolgozó kisember.
Én általában tudatosan prolizok. Mert nem tudom nem észrevenni, hogy ebben az országban mindenki büdös parasztozik meg bunkó parasztozik. Ez negyven év kommunizmusának egyik szörnyű hagyatéka. És a legönfeledtebben a büdös bunkó prolik büdös bunkó parasztoznak. De az ön kedvéért írjunk bunkót. Szóval félelmetes, amikor a legutolsó bunkó is következmény nélkül megnyilvánulhat, és az ezáltal létrehozott virtuális tér önálló életre kel. Nem tudom, mi lehet ennek a vége.
Mégis mi?
Valami végzetes szellemi és lelki összeomlás. Ezt vizionálom… De hát én ilyen apokaliptikus pali vagyok.
