Szondi György életéről viszonylag kevés információval rendelkezünk, valamikor az 1500-as évek elején születhetett, eredetileg a Suhó nevet viselte – így adja magát a feltételezés, hogy a Szondi a nyugat-bácskai Szond mezővárosból képzett vezetéknév lehetett. Már fiatalon Révay Ferenc nádorhelyettes szolgálatába állt, és annak szklabinyai udvarában nőtt fel. Részt vett a mohácsi csatában, majd a végvári harcokban tűnt ki vitézségével, ennek köszönhetően nevezte ki őt Várdai Pál esztergomi prímás a drégelyi uradalom élére az 1540-es években – írja a Rubicon.hu.
A török terjeszkedésével az uradalom nemsokára kiemelt fontosságú végvári erősség lett, a vár azonban alkalmatlan volt erre a szerepre, magas tornyaival, vékony falaival inkább megmaradt prímási vadászkastélynak. Mégis komoly feladat hárult rá, miután Nógrád vármegye legfontosabb erődítményei mind a budai pasa kezére kerültek, Drégely maradt az egyetlen erősség, mely a gazdag bányavárosokat megoltalmazhatta a török betörésektől. Szondi erőfeszítései ellenére nem kapott elég pénzt a vár kellő megerősítésére, és katonában sem bővelkedett.
Nem történt csoda. Szondi György reménytelen helyzete ellenére is visszautasította a megadást, mire július 6-án az oszmán tüzérség faltörő ágyúi lőni kezdték Drégely várát. Az első rohamot nagy meglepetésre még visszaverte a maroknyi védő, erre ismét az ágyúké lett a főszerep, július 9-ére gyakorlatilag rommá lőtték a falakat. Szondi ismét visszautasította a megadást, mindössze tisztes temetést kért, majd felkészült a halálra: megsemmisített minden értéket a várban, lovait megölte, és várta a támadást. Az oszmánok elözönlötték az aprócska várat, és utolsó emberig levágták a védőket, köztük a kapitányt, Szondi Györgyöt is.
Az ütközet után Ali a kapitány levágott fejét díszszemlére tetette, de azután állta a szavát, és tiszteletteljes temetést biztosított ellenfele számára, aki bátorságával az oszmánok megbecsülését is elnyerte.
