II. Lajos mai szemmel pelyhes állú ifjúként nézett szembe az Oszmán Birodalommal, és a mohácsi csatában életét adta a Magyar Királyság szabadságáért. Mindvégig ott álltak mellette az országnagyok, akik „széthúzás” helyett a valóságban inkább a török elleni harccal voltak elfoglalva. A jelen történelmi köztudat a tehetetlennek, alkalmatlannak bélyegzett Jagelló királyainkat, illetve a magyar elit „állandó” széthúzását okolja elsősorban a mohácsi tragédiáért. A történettudomány legújabb eredményei azonban azt mutatják, e csaknem másfél évszázados vélekedés megalapozatlan, sőt hamis. A mohácsi csatát bemutató sorozatunkban ezért kissé nagyobb teret adunk a korszaknak, az előző két rész II. Ulászló törökellenes politikájáról, a király és a rendek viszonyáról, az uralkodó által megteremtett békéről szólt, miközben „Dobzse László” legendájára is kitértünk. A folytatásban fiát, II. Lajost állítjuk középpontba – Dr. C. Tóth Norbert történésszel, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosával, kutatócsoport-vezetővel beszélgettünk
