Hunyadi Mátyás halála után az elit valamely nagy dinasztia tagját akarta a magyar trónra ültetni, aki képes hatékony védelmet nyújtani a török ellen. Hamar egyetértés mutatkozott a cseh uralkodó, a lengyel–litván Jagelló-házból származó Ulászló támogatásában, az új király nem is okozott csalódást – erről szólt a mohácsi csata 500. évfordulójára készült sorozatunk előző része. A folytatásban maradunk II. Ulászlónál, akire az utókor a Dobzse László gúnynevet aggatta, a kifejezés pedig valahogy olyan mélyen rögzül mindenkiben az általános iskolában, mint az Aranybulla 1222-es dátuma, és alapvetően határozza meg az uralkodó megítélését. A szó lengyelül azt jelenti, jól van, és állítólag kegyencei bármit kértek tőle, ő csak annyit mondott: „dobzse, dobzse”, azaz „jól van, jól van”, ezzel gyakorlatilag kiüresítette a királyi hatalmat, az országot önérdekű bárók játszóterévé tette. Mi az igazság? Dr. Neumann Tibor történésszel, az ELTE HTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadójával beszélgettünk.
