„Gyurcsánynak a Demokrata Koalíció platformja nem az MSZP átalakítását és az azon belüli hatalomátvételt szolgálja, hanem kivezetés az MSZP-ből” – ezt ön írta a múlt heti Figyelőben. Lesz mostanság számottevő erő a baloldalon, akár az MSZP-ből, akár az MSZP helyén?
Olaszos fordulatot valószínűsítek. Itáliában annak idején a jobboldal vezéreként színre lépő Berlusconi megjelenése összefogásra sarkallta a vele szemben álló erőket. Úgynevezett Olajfa-koalíciót hoztak létre. Szerintem Gyurcsány platformja is egy széles, pártokon átívelő koalíció felé történt első lépés.
Mondjon akár csak egyetlen magyar parlamenti pártot, amelyik olajfára mászna az MSZP-vel, pláne magával Gyurcsánnyal.
Még 1994-ben az olaszoknál is értelmiségi morzsalékokból, régi, romjaikban heverő pártokból – a kereszténydemokratáktól a kommunistákig – sarjadt az összefogás csírája.
Magyarra fordítva?
Ez magyar viszonylatban azt jelenti, hogy a ki tudja, milyen keretek között magukhoz térő szocialisták az MDF és az SZDSZ morzsalékait, valamint az LMP-t győzhetik meg a Fidesz-hatalom elleni összefogásról.
MDF nincs, SZDSZ nincs, az LMP pedig saját magát szúrná hasba, ha megállna a szociknak.
Csizmadia Ervin (fotó: MTI)
Hogy életképes-e az ötlet, nem tudom. Csak azt vizsgálom, milyen szándékot látok Gyurcsány kísérlete mögött. Annak ugyanis semmi értelme, hogy önmagáért létrehozzon egy sokadik platformot. Nyilvánvaló, hogy Gyurcsány le akarja dönteni azt a tabut, miszerint a magyar baloldal vezető ereje az MSZP. Ha falakon belül nem boldogul, nem zárom ki, hogy új pártot hoz létre.
Ő úgy fogalmazott, hogy „új pártra van szükségünk, de nem újonnan alakítandó pártra”.
Ami csupán annyit jelent, hogy egyelőre az MSZP-n belül akar politizálni. Ha ez nem sikerül, jöhet a következő lépés.
Az idei két nagy vereség után van egyáltalán esély felállni, és kimászni a kisközéppárt kategóriából? Akár Gyurcsánnyal, akár nélküle.
A brit munkáspárt a hetvenes évek végétől négy cikluson át ellenzékben tevékenykedett, és csak a negyedik ciklusra találta meg a célravezető utat és hozzá Tony Blairt. Addig jó néhány pártelnököt elhasznált. Olyan nincs, hogy valaki csődszerűen kormányzott, aztán a totális vereség után fél évvel ismét vitális erőként tűnik föl. Vagyis bár most lehetetlennek tűnik az MSZP megújulása, mégsem írom le őket. Hiszen az ellenfél, a Fidesz követhet el olyan hibákat, amelyek a szocialisták malmára hajtják a vizet. Az MSZP fölemelkedéséhez persze aligha nélkülözhető a párt megújulása, a belső strukturális váltás.
Az első lépés, hogy eldöntsék, ki a főnök. Mesterházy és barátai, köztük a szegedi győző, Botka? Gyurcsány platformja? Az „öregek” Lendvaival, Szekeressel, Kis Péterrel? Vagy a párt kasszása, Puch László? Vagy ezen csoportok bármilyen mixe?
Ennek mihamarabb el kell dőlnie. De közben rá kell döbbenniük a feleknek, hogy a pártot húsz éve jellemző „ki kit győz le” irányítási modell, amelyben együtt a szocializálódott öreg MSZP-s és az ifjú szocialista, az kontraproduktív, megbukott. Az eddigi modell vezetést lehetetlenít. A mai MSZP vezethetetlen.
Azt jelentené a megújulás, hogy átveszik az orbáni vezetési modellt?
Nem. Ugyanis a szocialisták nem viselnek el vezért a saját pártjukban. Gyurcsányt is elsősorban azért buktatták meg, mert számukra ő volt a baloldali Orbán. Nem vezért akarnak ők, hanem vezetőt, aki képes integrálni. Erre egyébként egyedül Gyurcsány tett kísérletet, sikertelenül.
Számos szoci szerint Gyurcsány nem integrálni akart, hanem elfoglalni a pártot.
Mi azzal a baj? Egy pártot mindig el kell foglalnia annak, aki irányítani akarja. Gyurcsány még megyei elnökként arról mesélt, hogy az MSZP-ben csak nagyon óvatosan és lassan lehet építkezni. Aztán amikor hirtelen miniszterelnök lett, kénytelen volt fölgyorsítani a folyamatot. És rá kellett jöjjön: lehetetlen vállalkozás egyszerre pártot építeni és kormányozni. Ebből a szempontból most van helyén az MSZP: ellenzékből kezelheti a pártválságát.
Ön strukturális váltást emlegetett. Mit takar az?
Például azt, hogy egy modern párt nem létezhet a vezetőket szolgáló agytrösztök nélkül. Ugyanis a politika ma már szakértői műfaj. Az USA-ban a Fehér Ház honlapja név szerint sorolja a tanácsadókat. A magyar politikában viszont maguk a tanácsadók sem vállalják föl, kinek dolgoznak. Az MSZP megújulásának alapvető eleme, hogy a vezetők megszervezzék és meg is nevezzék a belső erőcsoportoktól független háttérszervezeteiket.
Azt mondja, idő kell, akár több ciklus is, mire kormányképességig erősödhet a baloldal. Tényleg előfordulhat, hogy Orbán húsz évig marad?
Persze. Engem nagyon meglep, hogy ezen sokan meglepődnek. Úgy éltük le az elmúlt húsz évünket, mintha a rendszerváltással a nulláról indult volna a magyar politika. Tévedés. Mára előbukkant történelmünk összes feldolgozatlan, kibeszéletlen, végiggondolatlan összefüggése. A magyar politika visszazökkent abba a mederbe, amelyben modern történelmünk zömét töltötte: egy nagy párt évekre, vagy inkább évtizedekre kisajátítja a hatalmat, és létezik körülötte néhány kisebb formáció.
Az elmúlt húsz év politikai váltógazdasága számított kivételnek?
Szerintem igen. Botorul azt hittük, hogy ez a két évtized nyugatos országgá, plurális, liberális demokráciává tett bennünket. Reméltük, túljutottunk azon, hogy egy párt hetvenszázalékos választási győzelmet arasson, és vele szemben ne maradjon rövid távon is életképes alternatíva. Csakhogy a hagyományaink sajnos a zsigerekben élnek. Az Egyesült Államokban az ország születésétől fogva megkérdőjelezhetetlen, hogy egyenértékű, egymást kiegészítő a két fő ideológia, a liberalizmus és konzervativizmus, következésképpen a hatalomban is egymást váltja. A mi történelmünkben viszont mindig is egymás eltiprására hajtott e két áramlat. Így volt ez már a reformkorban is. Amiben az az érdekes, hogy annak idején a liberálisok számítottak nemzetinek, a konzervatívok pedig nemzetietlennek, lévén Habsburg-barátok. Aztán ez megfordul az idők során, és ma éppen fordítva gondoljuk.
Már aki.
Már aki. Jogos. Nálunk az a hagyomány, hogy a két oldal nem ért szót egymással, és mindkettő úgy véli, egyedül ő képes az ország irányítására. Az MSZP-nek két ciklusa is arra épült, hogy csak ő ért a gazdasághoz, csak ő tudja kezelni a makrogazdasági válságot, amelyet mellesleg ő idézett elő. A Fidesznél meg most az a retorika, hogy csak ő tudja megfogalmazni a közérdeket, csak ő képes közösségi élménnyé tenni a politikát. Ha emellett a gazdasági teljesítményük is megfelelő lesz, több ciklusra készülhetnek.
Tud olyan gyenge gazdasági teljesítményt produkálni az Orbán-kormány, hogy az idén agyonvert MSZP belátható időn belül átvegye tőle a hatalmat?
Nehezen képzelhető el, hogy belátható időn belül kormányváltás legyen.
Mi az a belátható idő?
A mostani ciklusban előrehozott választás biztosan nem lesz. Sőt, az MSZP-nek vélhetően a négy, de talán még a nyolc év múlva való visszatérés sem tenne jót. Igaz, nagyon esélye sincs rá. Ez ügyben egyébként a gazdasági teljesítménynél is fontosabb, hogy a Fidesz milyen képet épít fel magáról a választókban. Nyilván sokféleképpen lehet majd tálalni a leendő gazdasági mutatókat. És persze az se mindegy, hogy az ellenzéknek sikerül-e elhitetni az országgal, hogy az új kormány szétveri a demokráciát. Magyarán nem elég jól kormányozni, úgy is kell látszódjék, hogy jól kormányzunk.
Szokjuk a királyság gondolatát?
Az is egy megoldás. De mondok inkább másikat. Nyugaton a társadalmak kiveszik a részüket a demokrácia működtetéséből. Magyarországon viszont passzív a társadalom, díszletül szolgál a felette zajló pártharcoknak. Ami mélységesen antidemokratikus és antihumánus. A magyar politikai elit dolga elgondolkodni azon, hogyan törhetünk ki ebből a rossz, visszahúzó hagyományból, hogyan leszünk képesek legalább minimális tiszteletet tanúsítani egymás iránt, hogyan leszünk képesek interakcióban maradni egymással.
A miniszterelnök bolond lenne ezen agyalni. Örül ő, hogy végre nincs ellenfele.
Nyugat-Európában még polgárháborúk küszöbén is létrejött az elitek közti együttműködés.
Keleten pedig széteső társadalmat is pár év alatt összekapott egy-egy olyan vezető, mint például Putyin. Közben az ellenfeleit száműzte vagy börtönbe zárta.
Ugye számunkra nem ő a példakép? Nádas Péter írta, hogy Magyarországon mindössze két társadalomirányítási modell létezik. Az egyik a gondoskodó állam, a másik a tekintélyelvű állam víziója: amikor kimerül a gondoskodó, itt tartunk most, jön a másik, és amikor a tekintélyelvűtől is meg akarunk szabadulni, jön egy rendszerváltás. Aztán megint minden elölről. Hogy ez megváltozik-e valaha, korántsem csak a politikai szereplők belátásán, hanem a társadalom felől érkező erős törekvéseken is múlik. A liberális demokrácia összjáték a politikai osztály és a társadalom között. Ha ez az összjáték ki sem alakul, a demokrácia csökevényes marad.
