Ritkán sikerül népszerű irodalmi mű film- vagy sorozatadaptációja úgy, hogy ne merülne ki a kritikák jelentős része abban, hogy „könyvben jobb volt”. Ennek a szempontnak az alapmű ismertsége növekedésével arányosan nagyobb a jelentősége, márpedig Tom Wolfe a maga idejében az átlagosnál jóval népszerűbb író volt, aki újságírói munkásságával lett ismert ugyan, ám első két szépirodalmi műve, a Hiúságok máglyája és a Talpig férfi is óriási példányszámban keltek el. Utóbbin Wolfe tizenegy éven át dolgozott, mielőtt 1998-ban megjelent volna, és az író szándéka szerint szatirikus tablóként mutatta be a kor Amerikájának jellegzetes alakjait. A Talpig férfi sorozatverziójához azonban nem kell ismerni a regényt ahhoz, hogy úgy érezzük, valami hiányzik belőle.
Egyébként is, a Georgia államban, azon belül is Atlantában játszódó regény megjelenése óta negyedszázad telt el. Vajon miért gondolta időszerűnek David E. Kelley, hogy most kell életre keltenie ezt a regényt?
Igaz, három éve, amikor a sorozat zöld utat kapott, még nem volt ennyi jogi problémája Donald Trumpnak, de a párhuzam akkor is nyilvánvaló volt, most pedig még nehezebb nem észrevenni a hasonlóságot a Jeff Daniels alakította Croker és a volt amerikai elnök között.
Maga Kelley persze nem beszélt erről, ő inkább azt emelte ki, hogy Wolfe jól látta, hogy egyes témák (faji- és osztálykülönbségek, az emberi hiúság és az állandó versengési kényszer) időtlenül állandók az amerikai társadalomban. Így aztán radikálisan át is írta a sztorit: áthozta Crokert a mába, jó pár sztoriszálat aktualizált, és sokat teljesen le is hagyott, ami érthető, hiszen egy rendkívül vastag regényről van szó, amelyből most egy hatrészes minisorozat lett. A közreműködők névsora alapján pedig joggal remélhettünk valami nagyszabásút: mindjárt ott van Kelley, aki a kilencvenes években még olyan maratoni sorozatokkal tűnt fel, mint az Ügyvédek vagy az Ally McBeal, a streamingkorszakban már megérezte az új idők szavát, és a minisorozatokra specializálta magát, különös tekintettel a bestsellerek adaptációira (Hatalmas kis hazugságok, Tudhattad volna stb.).
Rendezőként az egyre elismertebb Regina King és a tévés veterán Thomas Schlamme (aki Aaron Sorkinnal dolgozott együtt a West Wingben) csatlakozott a produkcióhoz, míg a szereplőgárdában olyan impozáns nevek bukkantak fel, mint Jeff Daniels, Diane Lane vagy Lucy Liu. Igaz, aki az utóbbi két színésznő miatt ült le a képernyő elé, becsapva érezhette magát, hiszen mindkettő csak mellékszereplő a sorozatban: különösen Liunak jutott kevés játékidő, de Lane is csak az utolsó két részben kerül az előtérbe, mint Croker volt felesége. Még nagyobb baj, hogy gyakorlatilag az összes főbb karaktert kihasználatlannak érezhetjük – beleértve magát Charlie Crokert is.
A sorozat ugyanis nem fáraszt bennünket azzal, hogy felvázolja az előzményeket, és később sem sok derül ki, hogyan jutottunk idáig: egy nagyon rövid jelenet mutatja be a hatvanadik születésnapját ünneplő, látszólag a csúcson lévő Crokert, majd egyből fejest is ugrunk a sűrűjébe. Charlie ugyanis több mint egymilliárd dollárral tartozik a banknak, melynek két fejese, a Crokerhez hasonló alfahím Harry Zale (Bill Camp) valamint Raymond Peepgrass (Tom Pelphrey), az örök vesztes hitelügyintéző elérkezettnek látják az időt arra, hogy összedöntsék Croker ingatag birodalmát. Ez azonban csak az egyik szál, hiszen Croker ügyvédje, Roger White (aki a nevével ellentétben fekete és Aml Ameen jássza) nemcsak a főnökét próbálja kihúzni a bajból, de Croker titkárnőjének férje, Conrad védelmét is elvállalja, aki egy elfajult parkolási ügyben visszaüt egy rendőrnek. Sőt, Rogerre még régi barátja, Atlanta fekete polgármestere (William Jackson Harper) is számít, aki az újraválasztása érdekében szeretné besározni a vetélytársát. És ez még mindig nem minden, hiszen Peepgrassről megtudjuk, hogy gyereket csinált egy finn (?!) callgirlnek, aki tartásdíj miatt perli, Crokernek van egy kamasz fia, no meg egy újabb és fiatalabb felesége, miközben a régi is része a történetnek, akárcsak Lucy Liu.
Ez pedig egyszerűen sok ebbe a hat epizódba, főleg, hogy tulajdonképpen egyik szál sincs kellően kibontva, kivéve Conrad kellően Black Lives Matter-kompatibilis kalandját az igazságszolgáltatással, mely azonban idővel már érdekesebbé is válik, mint szerencsétlen Charlie küzdelmei a hitelezőivel és a műteni való térdével. Ez utóbbi pedig többek között annak is köszönhető, hogy a jogi sorozatokkal nevet szerző Kelley rutinból megoldja a profi tárgyalótermi jeleneteket. Ráadásul a két szál éppen csak összekapcsolódik, mintha a másiknak nem is lenne más funkciója, csak hogy árnyalja Charlie jellemét azzal, hogy ő mégsem olyan rossz ember, hiszen próbál segíteni a titkárnője férjén, noha utóbbiak mindketten feketék.
Hiányoznak ehhez a jól felépített karakterek, akiknek érdekel minket a sorsa, ez azonban a Talpig férfi szereplőiről sajnos nem mondható el, egyedül a börtönjelenetekbe szorult számottevő feszültség. Charlie Crokerről viszont nem is az a fő kérdés, hogy drukkoljunk-e neki vagy éppen ellene, hanem hogy egyáltalán kivált-e belőlünk bármilyen érzéseket a vergődése. Jeff Daniels becsülettel hozza az erős déli akcentussal beszélő, cowboykalapos macsót, aki egyre kevésbé érti már a világot, csak éppen ő is hasonlóan felszínes figura, mint amilyen Kelley társadalomkriitikája.
A többiekből pedig szintén hiányzik valami ahhoz, hogy valós figuráknak tűnjenek: különösen Peepgrass marad parodisztikus, szimplán visszataszító alaknak látjuk, akinek az egyéni nyomorával se nagyon tudunk mit kezdeni. (Pedig érdekes kérdés lenne, miért lakik egy banki középvezető egy nyomorúságos legénylakásban, ahol még rendes hangszigetelés sincs.) A női szereplők eldugását már említettük, de Lane és Liu mellé tehetjük a többi feleséget is: a Charlie fiatal, második nejét játszó Sarah Jonesnak és a Conrad feleségét alakító Chanté Adamsnek szintén többet ígér a szerepe a támogató házastársnál. Az pedig még inkább kihagyott ziccernek tűnik, hogy hiába forgatták a sorozatot Atlantában, gyakorlatilag ugyanúgy lehetnénk Kaliforniában vagy Floridában is, annyira nincs szerepe a helyszínnek. A döbbenetes fordulatnak szánt befejezést pedig inkább hagyjuk is.
Így aztán marad egy aránylag élvezetes, de a nézőben kevés nyomot hagyó, nem túl egyedi sorozat. Olyan, amilyeneket David E. Kelley szakmányban készített az elmúlt években, de míg azok gyakran kevésbé jegyzett alapanyagból készült thrillerek voltak, most Wolfe regénye kifogott rajta. Igaz, nemsokára javíthat, hiszen júniusban az Apple TV+-on jön a Scott Turow Ártatlanságra ítélve című regényéből készült sorozata. És az tárgyalótermi dráma lesz.
Talpig férfi (A Man in Full), 6 epizód, 2024, Netflix. 24.hu: 6/10
