A Mária név hallatán feltehetően keveseknek ugrik be Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös, IV. Károly, az utolsó Habsburg uralkodó vagy gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter. Pedig mindhárman hivatalosan viselték ezt a nevet (is), az anyakönyvben így szerepeltek:
- Franz Ferdinand Karl Ludwig Joseph Maria,
- Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria,
- illetve Apponyi Albert György Gyula Mária.
A történelem mellett az irodalomban, sőt, a kortárs gyakorlatban is találkozunk a jelenséggel, napjaink statisztikai adatai szerint például Magyarországon
Mi ennek az oka? Miért adtak/adnak női neveket fiúknak? Dr. Raátz Judit nyelvészt, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Juhász Jácint és a szakállas Marcsa
A legprózaibb indok a megtévesztés, vagyis a szülők női keresztnévvel igyekeztek kimenteni fiukat a katonai szolgálat alól. Mikszáth Kálmán A Marcsa öcsém című, 1885-ös novellájában az író Szegeden járva ismerőse házában lel szállást, és meglepetten értesül, hogy az éjszakát Marcsával fogja tölteni egy kis szobában. Pironkodva és fiatalemberként izgatottan várja az estét, de a felsercenő lámpafénynél kiderül, ez a Marcsa nagy kecskeszakállat és vörhenyes bajuszt visel.
Mint megtudja, tényleg Csukay Mária az anyakönyvezett neve, és a környéken sokan viselik férfiként a Mária vagy Terka nevet, a házigazda „vagy negyven ilyen asszony nevű fickót” tud. A szabadságharc leverése után, az elnyomó Bach-rendszerben születtek ugyanis, apáik pedig a fiú csecsemőket lányoknak diktálták be, így fel sem kerültek a katonai sorozóbizottságok listájára, „Mert az volt a jelszó: »Kárt okozni a németnek, ahol lehet«”.
Kicsit más, de nem hagyhatjuk ki a virágneveket, amelyeket mindig nőkhöz társítunk, pedig nem ökölszabály. Juhász Jácint Jászai Mari-díjas színész édesapja például a szentek sorában bukkant a névre, amit állítólag azért választott, mert Mogyoródon rengeteg Juhász élt, csak neki 16 testvére volt. Jácintot így biztosan senkivel nem keverte össze a postás – egyébként pedig görög eredetű férfinévről van szó, mitológiai alakról, a virágot is róla nevezték el.
Szentek oltalmába
Magyar főnemes, királyi, császári herceg esetében azonban kizárhatjuk az ügyeskedést, illetve a postás sem tévesztette össze a sarki boltossal, ez egy egészen más, sokkal nagyobb múltra visszatekintő és lényegesen gyakoribb jelenség.
A keresztnévválasztást először az állami anyakönyvezés 1895-ös bevezetésekor szabályozták mennyiségi megkötés nélkül, majd az 1952-es családjogi törvény, amely kettőben maximalizálta az adható utóneveket, és ez a plafon máig megvan. Az egyházi anyakönyvek azonban nem állítottak – és most sem állítanak – ilyen korlátot, Raátz Judit kutatásai során gyakran találkozik akár hét keresztnévvel a forrásokban. A napjainkban már szokatlan gyakorlatnak mély gyökerei vannak, és bár a háttér nyilván családonként eltérő, de minden keresztnevet vissza lehet fejteni a hagyományok mentén.
- Örökölt név, azaz az apa (lányoknál csak ritkábban az anya) vagy a nagyszülők neve.
- Naptári név a születés napjára eső név napja, vagy, amennyiben az nem felel meg a baba nemének, akkor a legközelebbi alkalmas név. Úgy mondták, az újszülött meghozta a nevét.
- A keresztszülők neve az irántuk érzett tiszteletből, és érdemes megjegyezni, hogy módosabb családok több személyt is felkértek keresztszülőnek.
- Valaki ismert személy, földesúr, bába stb., akiknek a nevét a szülők irántuk való tiszteletük jeléül adták az újszülött gyermeküknek.
- Valamely szent neve – katolikusoknál persze –, aki iránt ezzel is tiszteletüket fejezik ki, illetve oltalmába ajánlják az új életet.
Ez utóbbi törekvés magyarázza a rengeteg Mária nevű férfit szerte a keresztény világban. Szűz Mária a legismertebb és legnagyobb tisztelettel övezett szent, nem véletlenül van neki a legtöbb, összesen 33 napja az évben – minden egyes Mária nap a Szent Szűz egy-egy jeles életeseményére emlékezik. Talán még azt is hozzátehetjük, hogyha segítségről, közbenjárásról van szó, Jézus Krisztus édesanyjánál „befolyásosabb” személyt nehezen lehet elképzelni a mennyben.
A szokás ma is él, bizonyítják ezt a fent idézett legfrissebb névstatisztikai adatok is. Részletes adatok nem állnak rendelkezésre, mivel a „férfiak női keresztnévvel” egyáltalán nem kutatott téma hazánkban.
Négy tragédia után váltottak
Elődeink névadásában nagyon erős felekezeti tagozódást is megfigyelhetünk. A reformátusok általában az Ószövetségből választották gyermekük első keresztnevét, míg a katolikusok inkább az Újszövetségből, és utóbbi közösségben is jellemző a név apáról elsőszülött fiúra öröklődése. A magas gyermekhalandóság e téren megrendítő, egyben rejtélyes hagyományt alakított ki.
Katolikus családokban, ha az elsőszülött fiú meghalt, a második is az apja nevét kapta, majd a harmadik és a negyedik szintén. Ha mind a négyen elhunytak kisgyermekkorban, az ötödiknek érkező fiúnál megszakították a sort, őt már más névre keresztelték
– mondja a 24.hu-nak Raátz Judit.
Lányoknál nem volt ennyire jellemző az anya nevének átörökítése, esetükben inkább a nagymama vagy a keresztanya volt a névadó. Érdekes jelenségként a szakember megjegyzi, hogy manapság, a XXI. században többen választják a dédi nevét valamilyen személyes okból.
A zsidó közösségben pedig egyáltalán nem volt divat a szülő után elnevezni a gyereket, és itt gyakran jelennek meg olyan becézett formák hivatalos alakban, mint a Rézi, Elzi.
A név kötelez
A névtudomány egyik szépsége, hogy a „Nomen est omen” (szó szerint „a név előjel”, de jobban értelmezhető formában „a név kötelez”) igazsága több rétegben is tetten érhető. Uralkodók előszeretettel adták nagy elődök nevét a trónörökösnek, remélve, hogy már ezzel is hasonlóan dicső tettekre predesztinálják utódukat. Árpád-kori 21 királyunk közül ötöt hívtak Istvánnak, négyet Lászlónak és négyet Bélának. Hasonlóan jártak el a főúri dinasztiák, a katolikus egyház vezetői pedig maguk választják pápai nevüket a trónra lépésükkor, döntésükkel egyben uralkodói attitűdjüket is kifejezik.
De nemcsak az elitben, hanem a közrendű, paraszti társadalmakban is megvoltak bizonyos „előjelek”:
Egy-egy közösségben igencsak zárt névkészleteket találunk, és amikor valahol új, »különleges« név jelenik meg, az anyakönyvek adatai szerint bizonyítható, hogy sok esetben törvénytelen gyerekről van szó. Ezzel is megkülönböztették őket
– emeli ki a nyelvész.
Ma is élő gyakorlat, hogy az ismeretlen helyről és családból származó gyereknek – gondoljunk itt napjainkban a kórházak előtt elhelyezett inkubátorokra – a megtalálás helye lesz a családneve, és az aktuális névnapokból választanak utónevet. Történelmi példát hozunk: az Anna napon, a Gödöllő közelében fekvő Bolnoka-erdőben talált kislányt Bolnokai Annának nevezték el.
A „nép körében” egyébként a fent felsoroltak mellett és azzal szerves összefüggésben a névadást a szentek tisztelete befolyásolta talán a legerősebben. Azért van annyi Mária, Erzsébet, István és János, mert ők voltak a legismertebbek, ezért a legnépszerűbb patrónusok, oltalmazók a paraszti kultúrában is. Aztán apáról fiúra, anyáról, nagyanyáról, keresztanyáról leányra szállva egyre gyakoribbá váltak az évszázadok során. Ezért a leggyakoribb név még ma is hazánkban a Mária (2024. január 1-jén 261 079 nő viselte ezt a nevet). Az említett János második a férfinevek gyakorisági listáján, ugyanebben az időben 227 009 névviselővel.
Végezetül pedig cikkünk alapkérdését megfordítva: lányokat is kereszteltek férfi szentek tiszteletére? A tudomány jelen állása szerint ilyenről nincs tudomásunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhetett meg.