Aki nem ismerné a történetet: a nemzeti vagyonkezelő Lezsák Sándornak és feleségének úgy adott el több mint huszonöt hektár bérelt földet, hogy csak hónapokkal az adásvételt követően közölte velük: az ingatlanon 2015-ig haszonbérleti szerződés van érvényben. A bérlő pedig Kánya Gábor, ötvenhárom éves, háromgyerekes, tiszakécskei rokkantnyugdíjas, egykori MDF-es honatya, lakiteleki szőlősgazda, az ő ültetvénye van rajta.
A Lezsák házaspár pedig ennek dacára sem engedi gazdálkodni Kánya Gábort, sőt a tavalyi termést ők maguk szüretelték le. És bár Kányáék a politikust és feleségét lopásért feljelentette, a Központi Nyomozó Főügyészség azt bűncselekmény hiányában elutasította. Lezsákék ellenfeljelentésének következményeként viszont Kánya Gábort rabosították, házkutatást tartották nála, és lopással gyanúsították meg, mert a tizenegy éve jogerősen bejegyzett cégének tulajdonában lévő szőlőből fakarókat vitt haza azért, hogy eltüzelje.
A riport nyomán végigkövethetjük a két ember közötti áldatlan vitát, amelyben senki nem enged, és bár a hibát vétő hivatalok is elismerik bűnüket, a hoppon maradt gazdálkodót senki nem akarja kárpótolni. Ami pedig a tulajdonossá lett politikus szolidaritását illeti, Lezsák nem válaszolt a riporter azon kérdésére sem, hogy: „Miért értékelte úgy, hogy a földdel együtt az ültetvény tulajdonosa is lett, hiszen annak bérleti jogviszonyáról nemcsak a tulajdonostól, az eladó állami szervezettől is hivatalos értesítést kaptak.”
Egyebek közt ezért van, hogy: „Az ártatlanul kisemmizett Kánya Gábor úgy véli, a törvény előtti egyenlőség még nem működik Magyarországon.”
(A riport az ÉS-ben olvasható!)
