Helyi idő szerint 1958. július 9-én csapott le Alaszkára a valaha dokumentált legnagyobb cunami – eleveníti fel az IFLScience. Noha ez a legmagasabb ismert szökőár, az áldozatok számát tekintve nem volt különösebben pusztító, mivel a kevéssé lakott Lituya-öblöt érintette.
A feltételezések alapján a katasztrófában öt ember vesztette életét. Néhányan halászhajójukon vészelték át a gigantikus cunamit, egyikőjük beszámolója szerint hajója egy hullám tetején kötött ki, onnan nézett le az alatta elterülő erdőre.
A megacunamit egy hatalmas, 732-ször 914-szer 91 méteres szikladarab váltotta ki, amely 610 métert zuhant az öböl északi faláról a vízbe. A sziklaomlás méretét és súlyosságát egy vízbe csapódó aszteroidához szokás hasonlítani, de a katasztrófáért részben az öböl egyedi formája is felelős.
A Lituya-öböl egy keskeny fjord U alakú tengerfenékkel. A víz mozgását úgy érdemes elképzelni, mintha egy bowlinggolyót dobnánk egy kádba: az ütközés után a víz ide-oda csapódik.
A sziklaomlást földrengés okozta, és bár keveset lehetett volna tenni a halálesetek megelőzése érdekében, az esetből sokat lehet tanulni. A szakértők úgy vélik, a hasonló katasztrófák lehetőségét figyelembe kell venni, amikor magas szeizmikus aktivitású vagy szökőárra érzékeny tengerparti területekre terveznek fejlesztéseket.
A cunami hatásai ma is láthatóak, még az űrből is: a partoknál olyan fahatár rajzolódik ki, ahol a lombozat sokkal fiatalabb, mint a fölötte lévő részen. A szökőár gyökerestül tépte ki a fákat.
