Belföld

„Értem, hogy szeretnél összezavarni, és ez sikerült is” – mondta a koronatanú Schadlnak a tárgyaláson, ahol hamis aláírások és maffiamódszerek is szóba kerültek

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Alaposan összezavarta a koronatanút Schadl György, aki az ügyészség legfontosabb tanújának vallomásait mondatonként igyekezett szétszedni.

Cikkünk a tárgyalás szüneteiben frissül.

Csütörtökön ismét – a tervek szerint utoljára – a koronatanút, F. Vivient hallgatják meg a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek egyik legsúlyosabb, politikai szálakban is bővelkedő korrupciós büntetőperében, amelynek Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke és Völner Pál volt igazságügyi államtitkár a főszereplői.

Adrián Zoltán / 24.hu Völner Pál

Ezúttal megint Schadl György, az ügy elsőrendű vádlottja tehetett észrevételeket, illetve kérdezhette egykori beosztottját. F. Vivien tíz éven át dolgozott bizalmi emberként a végrehajtók volt elnöke mellett. Ő volt az, aki – a vádhatóság szerint – Schadl bizalmasaként nyilvántartotta a ki- és bejövő kenőpénzek útját. Mint a 24.hu a vádirat alapján megírta, az ügyészség megállapodást kötött vele, ezért nem lett vádlottja az ügynek, hanem tanúként szerepel az eljárásban, akit a bíróságon védett módon, távmeghallgatás keretében hallgatnak meg.

Az ügyészség legfontosabb tanújaként ismert nőt már négy alkalommal hallgatták ki, vallomásai ezek során egyre puhultak, ráadásul többször ellentmondásba került korábbi állításaival, illetve maga ismerte el, hogy eddigi vallomásai tele vannak feltételezésekkel. Sőt, legutóbbi meghallgatásakor úgy fogalmazott: már látja, hogy korábbi vallomásai könnyedén cáfolhatók. Ezek után kapott szót a végrehajtók volt elnöke.

Kezicsókolom a hölgyeknek ott a távmeghallgatáson

– kezdte Schadl a csütörtöki szereplését. Elsősorban arról kérdezte a tanút, hogy az egyes végrehajtók tekintetében konkrétan hallott-e olyanról, hogy ő részesült volna az egyes végrehajtók osztalékából, azonban F. Vivien nem tudott konkrétumokat mondani, és ismét inkább a feltételezéseiről beszélt.

Ennek azért van jelentősége, mert a fő vádpont lényege szerint Schadl jogtalan előnyként rendszeresen pénzt – 2021 nyaráig legalább 83 millió forintot – adott át Völner Pálnak, aki ezért a pozíciójából eredő befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorolta. Az ügyészség szerint a végrehajtók elnöke hét társával előzetesen megállapodott abban, hogy eléri: önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapjanak, amiért cserébe a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében visszakérte tőlük.

Az ezekkel kapcsolatos konkrétumokról azonban a koronatanú nem tudott beszámolni.

Ugyanakkor egy kivétellel mindegyik megvádolt végrehajtó beismerte a bűnösségét, ami nehezíti Völner – és elsősorban Schadl – védekezését.

Schadl a csütörtöki tárgyaláson jelezte, hogy egykori beosztottja, F. Vivien naptárának oldalain az övéhez kísértetiesen hasonlító aláírásokat fedezett fel, majd arról kérdezte a tanút, hogy gyakorolta-e Schadl aláírását, és ha igen, miért. F. Vivien közölte: ezeket a szignókat nem ő írta, és nem is tudja, hogy miért szerepeltek a naptárban. Ez volt az a pont, ahol a végrehajtók volt elnöke egy saját történet felépítésébe kezdett a tanú kihallgatásával párhuzamosan. Schadl mondatonként igyekezett szétszedni a volt beosztottja vallomásait, és próbálta rá terelni a gyanút.

Adrián Zoltán / 24.hu Schadl György 2023. október 3-án.

A koronatanú a csütörtöki tárgyaláson láthatóan zavarban volt, a legtöbb esetben nem emlékezett a történtekre, vagy csak a következtetéseiről tudott beszámolni. Schadl egyik kérdésére például úgy felelt:

Nem emlékszem, hogy pontosan hogy történt a dolog. Azt gondolom, hogyha nem mondtad konkrétan, akkor is a körülményekből következtethettem erre.

A vesztegetések tekintetében Schadl György F. Vivienre igyekezett terelni a gyanút, hogy valójában ő szedte be az egyik végrehajtó irodájának osztalékát. Fontos körülmény, hogy F. Vivien 40 millió forint saját részére történő átvételét korábban már elismerte.

Schadl ugyanis kérdezte a tanút annak a végrehajtónak a kinevezéséről is, aki a nő ismerőse volt. Sz. Balázs végrehajtó korábban beismerést tett: azt vallotta, hogy a kinevezéséért cserébe F. Viviennek, tehát Schadl bizalmasának kellett kifizetnie az osztalék felét. Később a végrehajtó arról is beszélt, hogy a koronatanú azt mondta neki, a pénz harmadát Schadlnak kell kifizetni, sőt később azt is bedobta neki F. Vivien, hogy valójában nem Schadlnak, hanem Völner Pálnak kell azt átadni. Ezekről az ellentmondásokról kérdezte Schadl a tanút, és mindez láthatóan megzavarta F. Vivient, aki azt mondta, ragaszkodik a nyomozás során tett vallomásához.

Értem, hogy szeretnél összezavarni, és ez sikerült is

– fogalmazott a tanú.

A végrehajtók volt elnöke felhozta azt a maffiafilmbe illő esetet is, amikor a vallomások szerint F. Vivien azt ecsetelte Sz. Balázs végrehajtónak, hogy a főnöke miként intézi el azokat, akik nem elvárhatóan viselkednek. Példaként említett egy autókereskedővel való kapcsolatot,

akit egy vitás ügy után többé nem láttak.

Ezzel kapcsolatban Schadl kérdezte F. Vivient, hogy ezzel akart-e ráijeszteni az ismerősére, a később kinevezett végrehajtóra. A tanú szerint viszont ez csak viccelődés volt. Ugyanakkor Schadl szerint ezzel a sztorival próbálta meg a koronatanú az ő személyével megfélemlíteni a nevezett végrehajtót.

A tárgyaláson fontos ellentmondásokra hívta fel a figyelmet Schadl a szereplők telefonjainak cellainformációit érintően. A volt végrehajtó kari elnök közölte, a táblázatokban rögzítve van, hogy Sz. Balázs monori végrehajtótól mikor jöttek pénzek, amiket elvben a sofőrje hozott el, csakhogy a dátumok és a cellainformációk szerint még csak nem is járt Monor környékén a sofőrje, a szintén vádlott M. Viktor.

Csütörtökön ismét téma volt, hogy Völnert miként nevezte Schadl. A koronatanú szerint Schadl előtte Völner Pált „barátunknak” hívta. Schadl viszont azt állította, hogy valójában R. Róbertre, vagyis Gazdira utalt, és ezt azért nem mondta el ezt beosztottjának, mert

ehhez semmi közöd nem volt, te egy nyilvántartást vezető személy voltál.

Ugyanakkor F. Vivien azt mondta, szerinte Schadl előtte a Gazdit „Robinak” szólította. A koronatanú megismételte, hogy Schadl nem kölcsönöket adott a neki fizető végrehajtóknak korábban. Továbbá azt állította, hogy átlátta Schadl irodájának és privát bankszámlájának részleteit is, így tudta, hogy Schadl nem rendelkezhet legálisan azokkal a pénzekkel, amiket készpénzben kezelt.

Schadl viszont azt mondta, F. Vivien valójában nem fért hozzá tartósan a privát számlájához, hiszen csupán akkor tudott belépni, amikor ő engedte neki. Ugyanez volt az utalások indításánál is, F. Vivien ezt csak akkor tudta elvégezni, amikor ezt ő engedte neki. A végrehajtói kar volt elnöke pedig ahhoz is ragaszkodott, hogy több mint 600 millió forint készpénze volt.

Méghozzá azért, mert a feleségével együtt több mint kétmilliárd forintot kerestek néhány év alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik