Tech hardverteszt

Sonos Sub Mini: a rajongók végre megkapták, amire régóta vágytak

Sonos
Sonos
A Sonos a belépő szintű soundbarja és az átalakított hordozható hangszórója után szeptemberben leleplezte idei harmadik termékét, a Sub Mini nevű mélynyomót. Az újdonság sok felhasználó régi vágya volt, de egy olyan speciális termékről beszélünk, ami csakis azok számára lehet érdekes, akik már elkötelezték magukat a márka ökoszisztémája mellett. Teszt.

Az amerikai Sonos a hangcuccok piacának prémim kategóriás szereplője, tehát nem tőlük jönnek a legolcsóbb eszközök, ugyanakkor a minőség ezzel párhuzamban áll. A gyártó egyik legnagyobb ütőkártyája (a tényleg átlagon felüli hangzás biztosítása mellett), hogy olyan vezeték nélküli rendszert dolgoztak ki, aminek hála wifin keresztül pofonegyszerű csatlakoztatni a kínálatuk különböző eszközeit, ráadásul az egyes termékek beüzemelése is gyerekjáték.

A portfólióban megtalálhatók az eltérő kategóriájú soundbarok, a különböző hangsugárzók és hordozható megoldások. Sőt, a Sonos az utóbbi években összebútorozott az IKEA-val is, így lettek lámpába és polcba épített hangszóróik, illetve meglepő hangminőséget biztosító képkeretük.

Legújabb termékük a Sub Mini, ami az évek óta piacon lévő, még mindig 300 ezer forint körül kínált Sonos Sub kistestvére: kisebb, valamivel szerényebb képességű, cserébe barátságosabb összeget kérnek érte. Az utóbbi persze elég relatív, mert az újdonság ajánlott fogyasztói ára 189 000 forint, ami első blikkre elég merész összeg egy mélynyomóért, ami csak a gyártó saját ökoszisztémáján belül működik. Az persze képes tovább árnyalni a képet, ha kipróbáljuk.

Sonos Sub Mini

Bár név szerint Mini, a Sonos henger formájú újdonsága aprónak nem nevezhető, hiszen egy 305 mm magas, 230 mm átmérőjű és 6,35 kg súlyú eszközről beszélünk, aminek az ízléses elhelyezése egy nappaliban nem feltétlenül egyszerű feladat. A mérettel persze nincs baj, kell egy ekkora „láda”, hogy értékelhető mélyeket kapjunk, és a pár éve piacon lévő Sonos Subhoz képest tényleg visszafogottabb megoldást kapunk. Bár ez szubjektív, de nekem az is pozitívum volt, hogy a gyártó ezúttal elhagyta a zongoralakkot idéző borítást, és egy matt burkolattal rendelkező kütyüt kapunk – ami szokás szerint fekete és fehér színekben kerül a boltok polcaira.

Sonos

Ahogy azt már a bevezetőben említettem, a beüzemelés gyerekjáték: a tápkábelt bedugjuk a konnektorba, elővesszük az okostelefont, a Sonos alkalmazásban rákattintunk az új eszköz hozzáadása opcióra, az app felismeri a készüléket, majd a mobilt a mélynyomó tetejéhez érintve az NFC-t használva átadjuk a vezeték nélküli hálózatunk használatához szükséges adatokat. A Sub Mini persze használható vezetékes kapcsolattal is (ilyenkor UTP-kábellel kell a routerre kötni), illetve nagyon fontos, hogy az eszköz használatához nélkülözhetetlen egy másik Sonos termék.

Önmagában nincs értelme, így használhatatlan, és más gyártók eszközeivel sem lehet házasítani. A legtöbben valószínűleg valamelyik soundbarral (Arc, Beam, Playbar, Playbase, Ray) fogják társítani, de a mélynyomó párosítható a sima hangsugárzókkal (Five, One, One SL, Play: 1, 3 és 5) és az IKEA-val közösen épített Symfonisk eszközökkel (lámp, polc, képkeret) egyaránt.

Akárcsak a nagyobb Sub esetében, a hengeres testben itt is van egy lyuk, a hat hüvelykes, fejenként egy-egy D-osztályú erősítővel szerelt hangszórók pedig szembe néznek egymással. Ennek lényege többek között, hogy a speciális kamrával kiegészítve minimális legyen a torzítás, illetve a rezgés. Így kerülve el, hogy a padlóra helyezett eszköz az őrületbe kergesse az alattunk lakókat. A dizájn kiválóan sikerült, hiszen a burkolatot megfogva szinte egyáltalán nem érezhető, hogy a Sub Mini „dolgozik”, ehhez be kell dugnunk a kezünket a nyílásba, esetleg megérinteni a membránokat. Ekkor nem csak hallani, de tapintani is tudjuk, hogy mi történik.

Sonos

Megfelelő környezetben tökéletes

Azzal nyilván nem árulok el titkot, hogy a Sub Mini nem ér a Sub nyomába, ugyanakkor a megfelelő környezetben így is tökéletes lehet. Egy hatalmas nappalit ez az eszköz nem fog megtölteni mélyekkel, azonban egy átlagosnak mondható lakás értelemszerűen kisebb tévés helyiségében, ahol maximum 3 méterre vagyunk a tévétől és a falak között sincs 5 méternél nagyobb távolság, ott kiváló társa lehet egy Beam vagy Ray soundbarnak.

A Sonos rendszerének egyik különlegessége, hogy a Sub Mini teljes egészében magára vállalja a mélyek megszólaltatását, a társított eszköznek ezzel már nem kell foglalkoznia, így a hangprojektor (vagy hangsugárzó) az erőforrásait teljes egészében a közép- és magas tartományokra fordíthatja. Ennek eredményeképp nemcsak a mélyek terén lesz ütősebb a hangélmény, de általánosságban is tapasztalhatunk javulást – és nem csupán a filmek terén. Én első körben persze néhány kedvencemet vetettem be, és ezen a pontos azért érdemes megjegyezni, hogy valóban minőségi javulást (most is) csak akkor fogunk érzékelni, ha megfelelő eszközön keresztül és megfelelő forrásból érkezik a jel az eszközeinkbe.

Ennek megfelelően egy Dolby Atmos kompatibilis okostévére lett rákötve a Beam + Sub Mini kombó, és olyan filmekkel kezdtem a tesztet, amik megfelelő hangformátumot biztosítottak a teszteléshez. Különbséget persze már sztereó hangzásnál is lehet tapasztalni, de korántsem akkorát, amiért értelme lenne egy Beam soundbart vagy egy borsos áron kínált mélynyomót venni.

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet elindítása után persze rögtön érződött, hogy mit jelent, ha van egy külön a mélyekre fókuszáló eszköz a nappaliban. Egy vendégem szájából el is hangzott a meglepődött „ez olyan, mint a moziban” felkiáltás, ami azért túlzás, de jól leírja, hogy milyen minőségbeli változásra számíthatunk a megfelelő feltételek esetén. A hangzás megtelik élettel, még oldalsugárzók nélkül is erősödik a térélmény, és bármennyire is elcsépelt ez a kifejezés, nő az immerzió, a hangoknak köszönhetően sokkal inkább átadhatjuk magunkat az élménynek.

Sonos

Igaz volt ez a Mission: Impossible – Titkos Nemzet esetében is, ahol az üldözéses jelenetek tényleg egy új szintre léptek a mélyeknek hála, és az Andor című Star Wars-sorozatban is egészen más élmény volt figyelni a képernyőn suhanó TIE-vadászokat, mikor a hangrendszer visszaadta azt a dinamikát, amit az alkotók megálmodtak. Lehet picit hülyén hangzik, de a Sub Mininek hála a hangnak „súlya” lesz, ami betölti a teret, és ez a plusz már akkor érződik, ha a Netflixet elindítva felhangzik a jól ismert tudummm, és egészen más úgy nekiállni egy Rings of Power epizódnak, mikor az élettel teli hangzás már a minimalista főcím alatt felépíti a megfelelő atmoszférát.

Hogy egy ilyen jól összerakott rendszer mennyire más élményt ad, azt jól mutatta az is, mikor a telefonom felé elkalandozó figyelmemet a hangzás gazdagsága vezette vissza a képernyőre.

És ez nemcsak a filmeknél működik, de zenénél is, főleg, ha szeretjük a mozgóképek mellé készült muzsikákat. A Hans Zimmer-féle A sötét lovag filmzenét például egészen új élmény volt meghallgatni a jobban kiemelkedő részleteknek köszönhetően, de még az átlag popzene is dinamikusabbnak hat egy Sub Mini közbeiktatásával. És igaz ez a profin összerakott YouTube tartalmak esetében is: Enes Yilmazer ingatlanos videóit nézve lettem figyelmes arra, mennyivel élettel telibb az aláfestő zene, és Casey Neistat szörfös anyagánál is rengeteget dobott a hangulaton, mikor a tengerpart természetes hangjait a Sub Mini + Beam kombó keltette életre.

Árkérdés

Ahogy azt már a cikk elején írtam, a Sub Mini ára 189 ezer forint, ami kőkemény összeg egyetlen mélynyomóért, és nem túloznak azok, akik azt mondják erre, hogy ennyiért már olyan rendszert lehet venni, amiben ott a soundbar és a mélyláda is – én is teszteltem már ilyet.

A Sonos újdonsága ugyanakkor nem azoknak szól, akik minél olcsóbban szeretnének a tévéjüknél valamivel jobb hangzást biztosító szisztémát, hanem a meglévő Sonos tulajdonosoknak, akik már letették a voksukat a gyártó könnyen bővíthető ökoszisztémája mellett, és eszük ágában sincs váltani.

Aki már eddig is megengedhette magának, hogy Sonos hangsugárzót és soundbart használja, annak jó eséllyel a Mini ára sem lesz sokkoló. És tényleg van egy olyan réteg, aki pont arra várt, hogy a Sonosnak legyen egy, a Subnál olcsóbb és kompaktabb mélyládája. Ez most megérkezett, gyönyörűen teszi a dolgát és majdnem fele annyiba kerül, mint az eddig elérhető egyetlen kompatibilis megoldás – aki benevez rá, az aligha fogja csalódásként megérni a vásárlást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik