A Balaton északi partját sokan szeretik a provanszi tájhoz hasonlítani. Több domboldalra, földrajzi medencére, hegyre-völgyre mondták már ékes marketingül, hogy ez a „magyarprovansz”, de a monoszlói MagyarProvence valóban be tudott valamit csempészni ebből a valóságba. Szentkirályi-Szász Krisztina birtoka persze előnyben indult a pályán, hiszen mesés panoráma veszi körbe: látni a Káli-medencét északról uraló Fekete-hegy vulkáni tömbjét, Monoszló háztetőit, erdős dombokat, legelőket és persze a hely védjegyét: a levendulamezőket.
Ugyanis a Digitális Jólét Programnál dolgozó Szentkirályi-Szász szerelemprojektjébe, a MagyarProvence központi épületébe július 31-én hajnalban belevágott a villám, a ház kigyulladt, a tetőszerkezet szinte teljesen leégett. Ő így emlékszik vissza a villámsújtotta hajnalra:
Július 31-én, szombaton hajnali fél 3-kor becsapott a villám. Itt volt egy nagy kémény, aminek a helye se látszik.
Hozzá kell tenni, hogy miközben beszélgetünk, mellettünk segítő szándékú rokonok, barátok, falubéliek lapátolják az üszkös hulladékot: tetőcserepeket, fóliacafatokat, szigetelésdarabokat, elszenesedett faanyagot. Mintha egy háborús övezetben lennénk, ropognak a szilánkok a talpunk alatt. Az emeleti lakószobába érve aztán ledöbben az ember: fekete gerendacsonkok meredeznek, fémdrótok lógnak le liánként az egykori mennyezetről, a hajópadló deszkái is feketére égtek.
Szóval ott volt egy kémény, abba belecsapott a villám, szétrobbant ripityára. Itt aludtunk a másik szobában a gyerekekkel. Nagy robbanás volt, mintha egy üstökös csapódott volna be, vagy óriási kővel megdobták volna a házat. Az egész falu felébredt a csattanásra. Két vendég lány volt nálam, meg két kutya és egy macska, mindenki nagyon megijedt. Felkeltem, kinéztem, láttam, hogy szétrobbant a kémény, lementem a földszintre. Ekkor még nem égett semmi, mert zuhogott az eső.
Ezen a ponton észlelték, hogy nincs áram. A fagyizónak, levendulaboltnak, gazdasági helyiségeknek helyt adó földszintre nem volt egyszerű lemennie a tulajdonosnak, a fölötte lévő tetőablak is kitört (ottjártunkkor egy ágymatraccal volt lefedve), tiszta szilánk volt a lépcső. A kéményen keresztül a villám lement a kazánig, ott már jött a füst. Szentkirályi-Szász szerint közben elállt az eső, egyre több füstöt észleltek, majd égni kezdett az emelet. Gyorsan hívták a tűzoltókat, vagyis relatíve gyorsan, mert a 112-n még ide-oda kapcsolják az embert ilyenkor. A diszpécser azonnal kiküldte őket a házból, és meghagyta, nehogy oltásba kezdjenek a saját szakállukra (jöttek amúgy a faluból emberek vödrökkel segíteni, de szerencsére senki sem kezdett bele a tűz elfojtásába).
Abban a szempillantásban már égett a ház, mondtam is a tűzoltónak, hogy na, most gyulladt be. Mondtam a lányoknak, hogy mindenki fog egy cuccot a kezébe és rohanunk le, mezítláb, pizsamában. Kirohantunk az üvegszilánkokon keresztül, úgy voltam vele, legfeljebb megvágják magukat, azt lekezeljük.
Lementek a teraszra, de oda is dőlt a füst. A levendulaolajokat még kimentette a házból a kutyapórázzal együtt, hogy az ebek helyben maradjanak. A macskát traumatizálta az eset, napokra elbujdokolt utána, a kutyák jól viselték, végig az emberekkel voltak. A két kamaszlány is jól tűrte a vis maiort. A nagy tűzesethez 20–25 perc múlva cirka hat kocsival vonultak ki a badacsonytomaji hivatásos, valamint a kővágóörsi és a köveskáli önkéntes tűzoltók, akiknek még vizet is kellett hozniuk, mivel külterületen nincs tűzcsap. Szentkirályi-Szász elégedett volt a tűzoltók profizmusával, az egyik szobában a fal jelentős része és a padló jókora darabja nem is égett meg.
A tűzoltók nagyjából 40 perc alatt oltották el a tüzet, majd egy órán át utómunkákat végeztek. A tulajdonos nagy szerencséje, hogy betonfödém van a házban, így az alsó szint egészen minimálisan ázott be a tűzoltók vizétől. Ami még kérdés, hogy a gépek miként bírták a villám okozta túlfeszültséget. Ugyan a főbb gépeket ellátták túlfeszültség elleni védelemmel, de egy szivattyú biztosan tönkrement, és a kazán sorsa is kérdéses. Az autó kulcsa is a tűzvész martaléka lett, még jó, hogy volt pótkulcs. Gyógyszerek, ruhák, szemüvegek, egyes iratok, dédnagyitól származó bútorok is odalettek. De volt jó hír is:
Megtaláltuk egy összeégett tartóban pár dokumentumomat. Összeolvadt az egész egy műanyagtömbbé, a barátaimmal találtuk meg. Egyik barátom lehámozta a műanyagot, és ott voltak a magyar plasztikkártyák, amik ezek szerint mindent kibírnak. Ami döbbenetes még, hogy az egyik komódfiókban a Biblia és a családi fotók is megmaradtak.
Itt meg kell említenünk, hogy Szentkirályi-Szász Krisztina többször felnevetve, megdöbbentő pozitivitással mesélte az átélt tortúrát. Pedig még egy szögbe is belelépett, volt egy jelenése a tapolcai kórházban emiatt, tetanuszinjekciót kapott, mondták is neki, hogy „túlélt egy villámcsapást, ne egy tetanuszba haljon már bele”.
Elmondta még, hogy ugyan volt lakásbiztosítása a házra, ám nem volt egyszerű elérni a biztosítót. „Szombaton és vasárnap nincs Magyarországon biztosítási ügyintézés, nem lehet felhívni senkit, az automata azt mondja, munkaidőben legyek szíves telefonálni”; végül online küldte be a kárigényt. Közben leérünk a földszintre, ahol alig látszik valami, olyan minden helyiség, mintha a téli álom után most készülnének nyitni, kicsit szanaszét van minden, üres a fagyipult, a polcok, a hűtők. De azért a mennyezeten itt-ott látni a vízfoltokat és az emeletre vezető lépcsőház is kormos.
Közben megtudjuk, a birtokon lévő pinceépületben aludtak a tűz után, sőt Szentkirályi-Szász Krisztina azóta is ott hajtja álomra a fejét, hamarosan pedig a budapesti albérletébe költözik vissza, amit épp feladni készült. Folyik a kárelhárítás, a villanyszerelő is kint járt, a ház egy részében áram is van, a tetőt leponyvázták (így a hétfői esőket kibekkelték). Viszont az összes fagylalt elolvadt, a MagyarProvence szezonjának lőttek, sőt még az angol levendulát is le kéne szüretelni. A tulajdonos szerint jövőre lehet újranyitni. A levendulás áruk épek maradtak, azokat bedobozolták, a terv most az, hogy teljesen online eladásra állnak át (ehhez a webshop megvan).
Végül arról beszéltünk, hogy kiáradt a szeretet a tűz után, csomó felajánlás és segítség érkezett. Sokan ruhát ajánlottak fel, de azt pont meg tudják oldani. A villanyszerelő is kedvezményt adott neki, a zánkai iparcikkboltban ingyen „vásárolhatott” egy napja, felírták neki az elégett gyógyszere pótlását, vettek neki új szemüveget, az újjáépítéshez pedig kapott egy 700 tetőcserepes és egy faanyagos felajánlást. Már a tűz alatt is segítettek, a szomszédok befogadták a két lányt és a két kutyát is, másnap egyesek kávét hoztak, bútorokat pakoltak.
Öröm is akad az ürömben, fejleszteni is fognak az újjáépítéssel együtt. A földszint már teljesen a levendulatermékeké lesz, az emelet pedig lakórész, de a tulaj gondolkozik a terasz befedésén és a tetőre szerelt napelemeken is. Hamarosan szakembert kell találni: tetőácsot, kőművest, burkolót, villanyszerelőt, víz-gázszerelőt. Mindenesetre most az a terve, hogy lecsatlakozzon sok hálózatról, meglegyen a saját víz-, áram- és fűtési forrása is. Minderre az a tapasztalat sarkallta, hogy mennyire jó ötlet volt nem lebontani a kerti pottyantós budit. Azt nem kell legalább leöblíteni.
