Sokan bármit megtennének azért, hogy saját, de legalább a többi lakóval közösen használható tetőteraszuk legyen, ahol csendes születésnapi bulit tarthatnak, napfürdőzhetnek, vagy épp néha kiülhetnek figyelni a várost. A valós lehetőségek azonban sokszor keresztülhúzzák ezt az álmot: a budapesti lakásállomány jó részének otthont adó XIX. és XX. századi társasházak jelentős részén ugyanis nincs lapostető, máshol pedig a lakók nem jutnak megegyezésre a kérdésben, hiszen a nyilvánvaló balesetveszély elhárítására kisebb-nagyobb összegeket kellene bedobni a közösbe, ez pedig máris kevésbé vonzóvá teszi a terveket.
Nem így volt ezzel az Operaház és a Szent István-bazilika közt nyújtózó Lázár utca 9. számú ház lakóközössége, akik 1954 nyarán eldöntötték:
A megnyitóról beszámoló Esti Budapest (1954. szeptember 1.) szerint az ötlettel előálló lakóbizottsági instruktor, Steiner Imréné a házban élő gyerekeket akarta meglepni az új játszótérrel, de nyilvánvalóan nem csak ők, hanem a szüleik, illetve szomszédjaik is örülnek majd a változásnak, hiszen az ezzel nyíló napozási, illetve táncolási lehetőség mellett az udvarról is sokkal kevesebb hang szűrődik majd be a lakásokba.
Felhordtak az ötödik emeletre mintegy 40 mázsa sódert és vagy hat mázsa cementet. Esténként, vasárnaponként építette. A ház szakemberei irányították a munkát, felvezették a vízvezetéket és az áramot, elvégezték az asztalosmunkát.
– olvasható a cikkben.
A történet néhányak fejében talán azt a látszatot kelti, hogy a házban élők egyszerűen csak a gyerekzsivajt szerették volna távolabb tudni a saját lakásaiktól, de ez egyáltalán nem volt így – világított rá egy évvel később az Esti Budapest (1955. nov. 15.), aminek tudósításából egyértelműen kiderül, hogy a lakóbizottság tényleg imádta a gyerekeket, hiszen még mesedélutánokat és bábszínházi előadásokat is szerveztek nekik.
A mindig más lakásban tartott vetítéseken a környéken élő kicsiket is szívesen látták, feltéve persze, ha ötös magaviseletűek – magyarázta az ekkor már Mese néniként emlegetett Steinerné:
A homokozó nem maradhatott fenn túl sokáig – az 1972-es légifelvételeken például már semmi nyoma:
A ház egyébként nem csak emiatt a rövid ideig tartó szenzáció miatt érdekes, hiszen a szomszédjával (Lázár utca 7.) együtt, 1911–1912-ben született, homlokzataikban, alaprajzaikban, illetve díszítményeik egy részében azonos, franciaudvaros, kapujával az utca vonalától visszahúzódó páros a magyar szecessziós építészet egyik legérdekesebb darabja.
A Hiszekegy-házat, a Nagyfuvaros utcai zsinagógát, illetve a város számos lakóházát tervező Freund Dezső (1884–1960) által megálmodott, mára megújult társasházak részben ma is őrzik a faragott nyílászáróikat, kedves madaras és mókusos díszeik pedig mindenkit megmosolyogtatnak.
