Elhagyatott épületekkel ma Budapest legkülönbözőbb pontjain találkozhatunk – egy részük felújítására tulajdonosaik anyagi lehetőségei miatt nincs esély, más esetekben azonban a gazdák ingatlanspekulációs céllal vásárolták meg azokat, bízva abban, hogy a sokszor védettséget élvező egykori villák állapota szép lassan annyira szomorúvá válik, hogy az egyetlen kiút a részleges vagy teljes elbontásuk marad.
Helyükre így legalább részben modern anyagokból álló épületet emelhetnek, ami az utca felé a régi képét mutatja majd, így a járókelők némi szerencsével semmit sem vesznek majd észre a változásból. Kitűnő példa erre a Király utca 40., vagy épp a Baross utcai virágfüzéres ház esete, de a pesti és budai oldalon is tucatnyi társába botolhatunk bele – akár az Andrássy úttól néhány lépésnyire is. Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában ezt mutatjuk be.
A mai Kodály köröndre néző óriások egyikéhez támaszkodó Benczúr utca 4. telke 1896 júliusában jutott a város szívében számos házat megvásárló, illetve építtető – az Erzsébet körúti Grand Hotel Royal megszületéséből is részt vállaló – dr. Pollák Gyula kezébe, aki Márkus Gézával (1871–1912) kétemeletes, historizáló lakóházat emeltetett rajta.
A Neubauten und Concurrenzen című építészeti lap 1898-as évfolyamában egy gazdagon díszített épület rajza mutatkozott be, ami szerint a homlokzaton az építés éve (ANNO 1898), illetve épületszobrok (a kapuzat felett, illetve az oromzaton például egy-egy kőbagoly látszik) mellett az OTTHON feliratnak is jutott volna hely:
A rajzok végül kicsit szerényebb formában váltak valósággá – elmaradt például az épület középső három tengelyének a homlokzat síkjából való kiugratása, sőt, a második emeleti díszek sem születtek meg, a kapu felett azonban megjelent a család címere:
Az elegáns palota tökéletesen illett a környék képébe, nagy lakásai pedig nyilvánvalóan a pesti polgárság tehetős képviselőit vonzották: köztük a századforduló után beköltöző, mecénásként és világutazóként ismert Gervay (Gervai) Dezsőt, vagy a ház 1911-es korszerűsítése – központi fűtést, melegvíz-ellátást, központi porszívót, liftet és autógarázst is kapott – után lakóvá váló Birnbaum László nagykereskedőt, aki az első világháború kitörésének évében portugál konzullá vált, így rövid ideig
A kor európai hírű sebésze, a Magyarországon számtalan újítást meghonosító báró Herczel Manó 1918-ban itteni otthonában küzdött a világszerte tízmilliók életét követelő spanyolnáthával, ám a küzdelemben hosszú harc után alulmaradt. A házban azonban folyt tovább az élet: 1920-ban Alberti Imre (Emerich Alberti) bornagykereskedő központi irodája nyílt meg a házban (a pince természetesen nem itt, hanem a XIX. században még bora miatt emlegetett Kőbányán rejtőzött).
1927-ben Pollák eladta a házat, ami előbb dr. Kellner Pálnéhoz, majd három évvel később Engel (Engl) Ernőhöz került. Ebben az időszakban az építtető még a házban lakott, az otthonok egyikében pedig a kávét és kávépótlót egyaránt importáló, fantasztikus reklámokkal operáló Franck Henrik és Fiai cég központi irodáját alakították ki.
1931-ben végül az összes lakónak és cégnek távoznia kellett: márciusban két orvos, a szomszédos Andrássy út 87.-ben 1904 óta működő Glück dr.-féle Asthma gyógyintézet és inhalatóriumot vezető dr. Glück Tibor, és társa, dr. Gottfried (később Gedeon) Béla ugyanis engedélyt kért az épület teljes átépítésére, három hónappal később pedig meg is vásárolták azt.
A munkák azonnal megkezdődtek, szeptemberben pedig meg is nyitotta a kapuit a
U alaprajzú magángyógyintézet, ahol nem csak az asztmával és más légzőrendszerhez kapcsolódó betegségekkel küzdőket látták el, hiszen plasztikai sebészetnek, szülészetnek, nőgyógyászatnak, belgyógyászatnak, sebészetnek, vízgyógyászatnak, bőrgyógyászatnak, fogászatnak, valamint sport- és balesetsérülési osztálynak is jutott hely, de diétás étrendeket alkalmazó konyhát is bezsúfoltak az épületbe.
Törekedtek e mellett a legmodernebb technológiai újítások használatára, miközben az átépítés során az eredeti értékek megőrzését is szem előtt tartották:
A főbejárat és a földszinti előcsarnok nagyon szép volt, üvegtéglás megoldással, a lépcsőház gyönyörű díszráccsal, az oszlopokon kisplasztikákkal, az oldalfalakon puttókkal. A fűtőtesteket mesterien kiképzett díszborítás fedte, az ablakkilincsek szintén jelentős szakmunkák. Kis kert is tartozott az intézményhez
– emlékezett vissza az Orvosi Hetilapban (1998. szept. 20.) az intézmény utolsó főorvosa.
Az összes kórtermével az utca felé néző intézmény leírását olvasva sokan talán azt gondolhatták, hogy az csak a felső tízezer számára volt megfizethető, pedig ez a lehető legtávolabb állt a valóságtól: a Pesti Hírlap szerint (1931. szept. 6.) az árak a
legmérsékeltebb polgári igényekhez vannak szabva, úgyhogy azokat bárki igénybe veheti.
A magas színvonalú gyógyítás az átlagpolgárok számára elérhetővé tétele nem merült ki ennyiben, hiszen a Glück-féle intézet a Köztisztviselők Szövetkezetének tagjait díjtalanul látta el, sőt, folyamatosan új gépeket vásároltak: 1934 szeptemberében például ultra-rövidhullámú (URH) kezelési osztályt is nyitottak.
A különböző diétás menüket emellett házhoz is szállították – ezt jó eséllyel csak kerékpáros futárok végezték, hiszen a kor lapjaiban rendszeresen bukkantak fel az őket toborzó hirdetések.
1938-ban az addig Köröndként emlegetett tér a német diktátor, Adolf Hitler nevét vette fel, a gyógyintézetet azonban épp ekkortól kezdték Körönd Szanatóriumként emlegetni, falai közt pedig 1939 elején megindultak a különböző tanfolyamok: a szakemberek dietetikusokat, cukrászokat, masszőröket és műtősöket képeztek.
A kórház nagyobb károk nélkül túlélte a háború éveit – köztük Budapest százkét napos ostromát –, hiszen mindössze hét nappal a város szovjetek általi átvétele (1945. február 13.) után a Fővárosi Közlönyben megjelent hirdetmény szerint az már délelőtti ambulanciaként és rendelőintézetként üzemelt.
Ez azonban távolról sem jelentette azt, hogy az 1944-es év eseménytelenül telt volna, hiszen a Svéd Vöröskereszt Glück doktor javaslatára védelme alá helyezte az épületet, ahová a nyilasok október 16-i hatalomra jutása után svéd menlevelet kapott zsidókat fogadtak be. A zsidótörvények miatt a szanatóriumot ekkor már rég nem Glück vagy Gedeon, hanem az 1937 óta ott dolgozó Dr. Lovassy Stürmer Aurél vezette, akiről kollégái nem tudták, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagja. Ez a német megszállás hónapjai alatt meglepő módon nem is okozott problémát, a nyilas hatalomátvétel után azonban a férfi zsarolni kezdte a nyilvánvalóan nem páciensként ott élő zsidókat, hogy ha nem fizetnek, akkor könnyen a kapun kívül találhatják magukat. Ebben dr. Sasits Illés alorvos is a partnere volt, aki hamis híreket terjesztett az érkező razziákról, így a rejtőzködők egy része rövid időre elmenekült, visszatérésük után pedig csak akkor léphettek be a kapun, ha újra fizettek az orvosoknak.
Az ügyben a fordulatot 1944. november 25-26. hozta el, hiszen a Svéd Vöröskereszt egyik alapító tagja, a korábban többször – főként lopások miatt – bebörtönzött Harangi Zoltán egyszerűen feljelentette a szanatóriumot a Nyilaskeresztes Pártnál, amelynek több tagja rövidesen a Benczúr utca felé indult. Glück és Gedeon még időben elmenekült, Lovassy pedig a nyilasok oldalára állt. Közel negyven embert hurcoltak el, közülük tizenkettőt vagy tizenhármat a Dunába lőttek. A többieket másnap visszaszállították a szanatóriumba. Harangi a Vöröskereszt központjában rejtőző munkaszolgálatosokat is kiadta: december 13-án nyilasok vitték el őket a rejtekhelyükről.
A Rákosi-kor hajnalán a Körönd egyre többször Sportszanatórium néven – az MLSZ és a BLASZ szerződéses partnereként – tűnt fel a sajtóban, de már tíz évvel korábban is Európa számos országából érkeztek ide gyógyulni vágyó futballisták és sportolók.
Az intézmény dolgozói közt is feltűntek szép sportkarriert befutó emberek: a fiatalon ökölvívóként és labdarúgóként is sikeres dr. Kreisz László (1898–1956) például a kezdetek óta vezette a sportosztályt, a jogtanácsosi pozíciót pedig 1948-ig a kor világklasszis futballistája, dr. Sárosi György (1912–1993) töltötte be, aki a Ferencváros (1931–1948) és a magyar válogatott (1931–1943) kulcsembereként vb-ezüstig jutott, 1952-ben pedig – immár edzőként – a Juventust is bajnokká tette.
Gedeon Béla is visszatért, de az államosítás után jó eséllyel ő is visszavonult, a Körönd vezetését pedig előbb a Magyar Dolgozók Szanatóriuma és Betegellátó Szövetkezete, majd a VI. Kerületi Tanács vette át.
A következő évtizedekben megindult a lassú hanyatlás: 1949-ben rövid ideig skarláton átesett gyerekek utókezelő osztályaként működött, nemes egyszerűséggel Benczúr Utcai Kórház nevet kapott épület 1962-ben belső átalakításon esett át: ekkor vezettek földszinti folyosót a szomszéd házba (Benczúr utca 2.–Andrássy út 89-91.), ahol
A belső díszek egy része ekkor elpusztult, számos részlet azonban megmaradt. Az állagmegóvásra azonban számos társához hasonlóan itt sem jutott pénz, 1968-ban pedig a függetlenségét is elveszítette. A Korányi Frigyes és Sándor Kórház utókezelő osztályává vált, a hangzatos név azonban leginkább egy, a családjaik által kitaszított időseknek otthont nyújtó egészségügyi intézményt rejtett, aminek felújítása évről évre egyre sürgetőbbé vált.
Ez persze sem a rendszerváltás előtt, sem az azt követő években nem történt meg, így az 1989 után már az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet II. utókezelő osztályaként emlegetett egykori palotába betévedők furcsa képpel szembesültek:
első pillantásra is látszik, sok itt a beázás, az IKV toldott-foltozó munkája, a csőjavítás nyoma a málladozó falakon
– írta a Magyar Hírlap (1992. január 28.) cikke, melyben az intézmény vezetője a sokszor évek óta ott élő, ingyenes ellátásban részesülő betegekről is mesélt, akiket hiába küldenek haza, néhány nappal később még rosszabb állapotban, sokszor nem csak kiszáradva, de akár különböző sérülésekkel kerülnek vissza. A hozzátartozók számára túl nagy terhet jelentenek ugyanis a nagyszülők, akiket eszük ágában sincs szociális otthonban elhelyezni – hiszen azért fizetni is kellene.
Egyértelművé vált, hogy a helyzet tarthatatlan, így számos alkalommal felmerült az eladás lehetősége. 1995. január 28-án még Szent Cecíliának szentelt ökumenikus kápolnát avattak az épületben, június 21-én azonban az időseket a frissen felújított Csengery utca 69.-be költöztették, a Benczúr utcai kapuk pedig örökre bezáródtak.
A ház 1997-ben az Orvosi Kamarához került, ahol azonban hamar felismerték, hogy a helyreállítás elképesztő összegeket emésztene fel, így a továbbadás mellett döntöttek. Öt éven át próbálkoztak, mire vevőre akadtak, a Finimim Kft. azonban nem a felújítást tűzte ki célul.
Az offshore-gyökerű – a Virgin-szigeteken bejegyzett Amos Overseas Ltd.-hez kötődő – cég nyilvánvalóan ingatlanspekulációs céllal vásárolta meg a lassan rommá váló házat, hiszen tudták:
A helyzet azonban nem eszkalálódott elég gyorsan, így 2014 szeptemberében A Város Mindenkié hatvan aktivistája és szimpatizánsa az általuk szervezett Üres Lakások Menete után nemes egyszerűséggel elfoglalták az épületet, felhívva ezzel a figyelmet a lakhatási szegénységben élő, illetve hajléktalan emberek gondjaira, de a helyszínen elhangzott beszéd szerint a házban egy kórház, anyaotthon vagy akár lakások kialakítását sürgették.
A helyszínen rövidesen a terézvárosi aljegyző, Óvári Gyula alpolgármester, illetve egy csapatnyi rendőr is megjelent, akik egy három nappal korábbra keltezett hatósági szakvéleményt is lobogtattak, ami szerint az épület életveszélyes, bár a kiérkező tűzoltók a közvetlen gyanút nem erősítették meg.
A Fiminimből lett Finimim Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft. ugyanebben az évben túladott az egyre inkább háború sújtotta övezetnek tűnő házon: az a Multiquence Holding Hungary Kft. kezébe került, amely
A cég háttere nem mentes a furcsaságoktól, hiszen a ciprusi offshore-gyökerű (Multiquence Ltd.) cég két ügyvezetője, a brit állampolgárságú Cefyn John Stephens, illetve a ciprusi fővárosban, Nicosiában élő Georgios Nicolaou közül előbbi egy 2009-ben alapított, majd nyolc évvel később felszámolt pénzügyi tanácsadócég, a Cumulus Investment Management egyik irányítójaként működött. A vállalat
A Multiquence is gondolt az eladásra: 2019 májusában a Magyar Nemzetben is felbukkant a hirdetésük, ami az egykori kórház teljes területét – beleértve az Andrássy úti szomszéd földszintjén lévő 280 négyzetméteres, raktárként említett részt, illetve a felújítandó és részben bontandó főépületet –, sőt, a teljes céget kínálja eladására, az ehhez kapcsolt honlap azonban azóta megszűnt, részleteit pedig az Internet Archive sem őrizte meg.
A próbálkozás sikertelenül zárult, így Nicolaou 2020 augusztusában egy másik érdekeltségét mozgósította: a vállalatok fizetésképtelenségi ügyeiben, szerkezetátalakításban, adósságbehajtásban, illetve társasági jogi kérdésekben jártas Hadjihannas Restructuring Practitioners-t, amivel egy
azaz
nevű Facebook-oldalt hozott létre, és nem túl jó fotók segítségével próbált megszabadulni a tulajdonától:
A próbálkozás ezúttal sem vezetett eredményre, hiszen az oldal cikkünk megjelenéséig mindössze hetvenhét kedvelőt gyűjtött össze, számottevő figyelmet így egyáltalán nem generált.
A cég most harmadszorra is próbálkozik, de ezúttal már a magyar piacon: néhány nappal ezelőtt egy fővárosi ingatlaniroda munkatársa a Facebook piacterén, illetve saját profilján is újabb képeket osztott meg, ahol frissnek tűnő képek mellett néhány részletet is megosztott.
A hirdetésből kiderül, hogy a hatályos jogszabályok szerint a műemléki környezetben, a Világörökség részét képező Andrássy úttól alig néhány lépésnyire álló, részlegesen már visszabontott épületre még két szint építhető, a huszonöt éve tartó elhagyatottsága pedig szemmel láthatóan elég veszélyes helyzetet szült.
A szomszédos épületből készített képeken jól látszik, hogy a tetőcserepek jó része hiányzik, a belső falak beázását pedig így semmi sem gátolja meg.
A 2,5 millió eurós (mai árfolyamon 895 millió forint) ár azonban ennek fényében sem túl magas, főleg, hogy csak a homlokzatot, illetve a főlépcsőházat kell megőrizni, így egy esetlegesen érkező befektető voltaképpen bármit megtehet a kitűnő helyen álló ingatlannal.
Feltéve, ha a szanatóriumból lett szellemház addigra nem jut ugyanarra a sorsra, mint a Király utca néhány éve nagy port kavart 40. számú épülete, aminek felújítását az egyik emeleti födém leszakadásáig sikerült halogatni, így tulajdonosának lehetősége nyílt a közel teljes lebontására, illetve nem épp elsőrangú minőségben való újjáépítésére.
A magyar államnak 2018 elején egyébként elővásárlási joga lett az épületre, ezt azonban nem használták ki, így az 1896 óta álló falak néhány éven belül akár véglegesen eltűnhetnek.
Terézváros ezek után kétségkívül szegényebb lenne egy szégyenfolttal, de tényleg a szisztematikus szétrohasztás a legjobb módja annak, ahogyan egy értékes épülettel bánhatunk?
