Belföld koronavírus

Szülők kizárva, úszásoktatás felfüggesztve, szalagavatók elhalasztva – szigorít az Emmi az iskolákban

Néhány ponttal kiegészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt az intézkedési tervet, amelyet a koronavírus-járvány miatt készített augusztus közepén a tanévkezdésre. A hétfőn közzétett, bővített verzió szerint a jövőben

  • szülő és más kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, vagy kifejezetten a szülőknek szervezett programon való részvétel miatt, mint például a szülői értekezlet.
  • Az őszi úszásoktatásokat fel kell függeszteni a köznevelési intézményekben, és tavaszra vagy későbbi évfolyamokra kell átütemezni.
  • Az általános és középiskolákban a délutáni (nem tanórai) iskolai sportfoglalkozásokat és sportköröket, valamint az iskolai kórusok és énekkarok próbáit átmenetileg javasolják felfüggeszteni.
  • Az intézkedési terv arra is kitér, hogy az első félévben esedékes, nagy létszámú események (szalagavatók, bálok, kulturális programok) elhalasztását javasolják, de legalábbis megszervezésükkor az iskolák legyenek tekintettel a létszámkorlát és az egészségvédelmi intézkedések betartására, illetve szervezzék azokat szabadtéren.

A Penzcentrum.hu által már ismertetett dokumentumban az Emmi azt is előírta, hogy bármilyen betegség után csak a háziorvos vagy a kezelőorvos igazolásával, esetleg kórházi zárójelentéssel lehet újra visszamenni az intézménybe. Ez a szabály a tanulókra és a tanárokra is vonatkozik. Hatósági házi karantén esetén pedig a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.

Az iskolai étkezésre vonatkozó szabályokat is bővítették. A minisztérium azt kéri, hogy az iskolák igyekezzenek megszervezni a szakaszos, időben elkülönített osztályonkénti ebédeltetést, vagy lehetőség szerint a térbeni elkülönítést. Ha erre nincsen lehetőség, akkor

engedélyezhető az étkezés a saját osztályteremben.

Az intézkedési tervet kiegészítették azzal is, hogy koronavírus-érintettség esetén az adott intézményben vagy település intézményeiben csak az Oktatási Hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete korábban elfogadhatatlannak és elégtelennek tartotta az intézményvezetőknek megküldött járványügyi intézkedési tervet, mivel szerintük „a kormány és az állami fenntartók nem képesek olyan feltételeket biztosítani, amelyek egyszerre biztosítják a köznevelési intézményekbe belépők egészségét és teszik lehetővé az ottani munkavégzést”. Példaként említették, hogy az anyag nem számol a veszélyeztetett korosztállyal, akik a pedagógustársadalom nagy részét teszik ki.

A minisztérium szerint rendben indult a tanév, mivel azonban ez az iskolakezdés nagyon más, mint amit megszoktunk, arra kértük olvasóinkat – diákokat, szülőket, tanárokat –, számoljanak be tapasztalataikról, közel fél év kihagyás után miként sikerült az első nap az iskolában. Sokan bosszankodtak, sokan sírtak, mások szerint viszont minden gond nélkül lement ez a szeptember elseje is. Így élték meg olvasóink az iskolakezdést a koronavírus árnyékában:

„Én belül bőgtem, és nagyon sajnáltam őt, hogy ez mekkora kicseszés”
Arra kértük olvasóinkat – diákokat, szülőket, tanárokat –, hogy számoljanak be tapasztalataikról, közel fél év kihagyás után miként sikerült az első nap az iskolában. Hát így.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik