Belföld koronavírus

Emmi: hatezer intézményben kezdődött meg a tanév, négy helyen van rendkívüli szünet

A köznevelés csaknem hatezer intézményében, 13 349 feladatellátási helyen hagyományos munkarendben megkezdődött a tanév mintegy másfél millió iskolás és óvodás számára – írta keddi közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hozzátéve, hogy két iskolában és két óvodában van rendkívüli szünet koronavírusos megbetegedések miatt, egy iskolában pedig tanítás nélküli munkanapot tartanak.

A minisztérium úgy tudja, hogy emellett egy tucat intézményben van egy-két olyan fertőzött, akik karanténban vannak, így a tanulókra és a pedagógus kollégákra sem jelentenek veszélyt.

Az egyik ilyen intézmény feltehetően a Budavári Általános Iskola lehet, ahol koronavírusos lett egy tanár, de diákokkal nem érintkezett – mondta el a hvg.hu-nak V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester. Az igazgató szerint az intézmény minden dolgozóját letesztelték még az önkormányzati megkeresés előtt, és mindenkinél negatív eredmény született, így zavartalanul indult meg a tanév.

A minisztérium azt közölte, hogy digitális munkarendet egyelőre sehol nem rendeltek el.

Indul az iskola, írják meg tapasztalataikat!
Kíváncsiak vagyunk diákok, szülők és tanárok véleményére egyaránt.

Kiemelt kép: Elsőosztályos tanulók a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc általános iskola tanévnyitó ünnepségén 2020. szeptember 1-jén. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik