Azt hittem, hogy kapok egy ejnye bejnyét, és azt, hogy többet ilyet ne csináljak. De én kaptam három lehetőséget, amik közül választhattam. Az egyik, hogy részmunkaidőben egy másik iskolában folytathatom a tanítást, a másik, hogy közös megegyezéssel távozom az iskolából, a harmadik pedig, hogy kirúgnak
– mondta a szombathelyi zeneiskolából kirúgott Rác Gábor az ugytudjuk.hu-nak adott interjújában.
Ahogy arról kedden beszámoltunk, a szombathelyi tankerület vezetése elbocsátotta állásából a zenetanárt, aki nyilvánosan kifogásolta, hogy a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója egy mesterpedagógusi vizsgán lepontozta igazgatóhelyettesét, miközben a két másik külsős tag magas értékelést adott.
A hegedűtanár az interjúban elmondta: a tankerületi igazgatóval történt megbeszélésen gondolkodási időt kért, de azt mondták, azonnal el kell döntenie, melyik lehetőséget választja.
Rác hangsúlyozta, szeretett a Bartók Béla Zeneiskolában dolgozni, nem akart máshol dolgozni, se közös megegyezést.
Azt mondtam a tankerület vezetőjének, hogy ha ki akar rúgni, akkor tegye meg, rúgjon ki, de én nem fogom elhagyni az általam szeretett intézményt
– hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a pontos indoka a kirúgásának, elmondta, hogy a tankerület és a zeneiskola igazgatója korábban nem engedte, hogy titkos bizalmi szavazást tartsanak az igazgató támogatottságáról.
Később pedig azt nyilatkoztam, hogy az ügy végeredménye sajnálatos, de az erkölcsi győzelem a miénk. Az indok az volt, hogy ezzel a kijelentéssel megsértettem a tankerületet, kétségbe vontam az ítéletét, és rossz hírét keltettem a zeneiskolának
– közölte Rác, aki úgy véli, a véleményét közölte, és szerinte ott tartunk ma Magyarországon, hogy egy vélemény alapján rúgnak ki embereket.
A zenetanár arról is beszélt, hogy csak azért ő hallatta a hangját, annak ellenére, hogy a tanárok többsége hasonlóan gondolkodik, mint ő, mert neki nincs vesztenivalója: a gyerekei felnőttek, nincs hitele és „nem fél a munkától”.
Rác Gábor leszögezte, hogy bírósághoz fordul, Czeglédy Csaba felajánlotta ügyvédi irodájának ingyenes jogsegélyét.
Azt hiszem, az igazságnak győznie kell, és ennek szerves része, hogy nyerjünk a tankerület ellen. Pulay Teréz semmi hibát nem vétett, abszurd, hogy lefokozták, neki feltétlen pert kell nyernie, de nekem is!
– mondta a tanár, aki hozzátette: ha újrakezdhetné, akkor is szóvá tenné az igazságtalanságot.
Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos