Kultúra

A gyászmunka az első menstruációval kezdődik

Világsikert aratott rövidfilmjével, az Újratervezéssel Tóth Barnabás rendező egyszer már megríkatott bennünket. Új filmjének érzelmi hatása ugyanannyira erős, de az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak egy pillanatra sem válik érzelgőssé.

Az Akik maradtak az idei év váratlan magyar filmes sikere. Tóth Barnabás televíziós gyártási rendszerben készült filmjét meghívták az amerikai Telluride Filmfesztiválra, a külföldi kritikusok elismerően nyilatkoztak róla. Mindez nemcsak a magyar mozibemutatóhoz volt elég, hanem az Oscar-nevezéshez is. A siker megérdemelt: Tóth filmje egyszerű, de hatásos eszközökkel mesél klasszikusan humanista történetet, amelyhez nézőként bárhol a világban könnyű kapcsolódni. Népszerű és emlékezetes kisfilmjei (terepSZEMLE, Újratervezés, Susotázs) és első nagyjátékfilmje, a személyes történetet mesélő Rózsaszín sajt után az Akik maradtak minden szempontból szintlépés a rendező pályáján.

Érdemes lenne egyszer végiggondolni, miért sűrűsödhettek össze az újabb magyar filmek között a holokauszt traumáját a túlélők nézőpontjából feldolgozó, röviddel a világháború után játszódó filmek. A Hajnali lázat, az 1945-öt és most az Akik maradtakat az is rokonítja egymással, hogy kortárs regények adaptációi, és a szerzők közül csak az 1945 alapjául szolgáló elbeszélést jegyző Szántó T. Gábor tekinthető hivatásos írónak – Gárdos Péter filmrendezőként írta meg szülei történetét, az Akik maradtak szerzője, F. Várkonyi Zsuzsa pedig pszichológus.

 

Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

A pszichológiai megalapozottság érezhető is a filmen, amelyben két holokauszttúlélő kísérli meg elfogadni a múltat és újrakezdeni az életét, a másik segítségével. A negyvenéves orvost és a 16 éves kamaszlányt is megnyomorítja a túlélők bűntudata, ám amíg a koncentrációs táborból családtagjai közül egyedüliként hazatérő Aladár elfogadja a veszteséget és félholtként, gépiesen próbálja folytatni az életét, addig a fiatal Klára kitartóan várja haza a szüleit. Ők ketten akkor találkoznak, amikor a lányt nőgyógyászhoz viszi a nagynénje, Klára ugyanis testileg is éretlenebb a koránál – mintha az idő múlása ellenére gyerektestben rekedt volna, így horgonyozva le a múltban, amikor még együtt élt a családjával.

A súlyosan traumatizált főhősök különös szövetséget kötnek. Alapvetően apa-lánya viszony alakul ki köztük, a rendező azonban finoman lebegteti az együtt töltött idő erotikáját is. Kapcsolatuk számukra természetesen épül, környezetük előtt viszont magyarázkodniuk kell.

Pláne, hogy az 1948-ban induló történetben mind erősebben érezhető a kommunisták térnyerése, amit egyesek kívánatosnak, mások fenyegetőnek tartanak, a 16 éves lánnyal alvó, középkorú férfi viszont mindenkinek gyanús.

Noha Tóth Barnabás alapvetően a két főhősre koncentrálva, kettejük intim ügyeként mutatja be a kapcsolat alakulását, a történelmi helyzet változására utaló jelenetekkel érzékelteti, hogy Aldó és Klára körül nem állt meg az élet, holokauszttúlélőkként hiába érzik úgy.

Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

A történelmi kontextust szűkszavúan, de találóan megteremtő jelenetek mindvégig baljós feszültséggel töltik meg a főhősök idillinek megélt perceit is. Ugyanakkor Aldó és Klára önelemző, reflektált személyisége miatt sem válik érzelgőssé a történet. A tehetséges Szőke Abigélé a látványosabb szerep, karakterébe nagyobb érzelmi amplitúdókat vihet, de következetesen rajzolja meg Klára felnőtté válásának ívét. A szerencsére filmen is egyre többször látható Hajduk Károly (A martfűi rém) inkább belülről dolgozik: legalább annyira izgalmas az, ami űzött tekintete mögött zajlik, mint amit nyíltan kifejez. Mellettük Tóth emlékezetes epizódszerepeket bízott Paizs Miklósra, Lukáts Andorra és Stefanovics Angélára is. Ahogy a színészeknek elég rá, hogy egy-egy jelenetükkel hiteles figurákat teremtsenek, úgy Rajk László is – sejthetően utolsó díszlettervezői munkájában – kevés tárggyal, de autentikusan rendezi be a háború utáni, mérhetetlenül szegény Magyarország nyomasztó közegét.

A rendező tehát sokat bíz a színészeire, és következetesen kevesebbet mutat meg, mint amennyi a felszín alatt megtörténik a hőseivel. Koncepciójának köszönhetően egyrészt egy pillanatig sem válik zavaróvá, hogy az Akik maradtak tévéfilmes költségvetésből készült – az intim történethez nem is illene a tablószerű, látványos feldolgozás –, másfelől elkerüli a szentimentális melodráma vonzását is. Tóth filmje jellegzetesen európai, „tompított”, lefelé stilizált melodráma, hasonló például az olasz Nanni Moretti filmjeihez, különösen az ugyancsak gyászfolyamatot bemutató A fiú szobájához. Olykor pengeélen táncol hatásvadászat és keresetlen hatáskeltés között, de szinte minden esetben az utóbbi felé mozdulnak a jelenetei – a kivételt egy-egy szájbarágós, a karakterek intelligenciájához kevésbé illő párbeszéd jelenti.

Fotó: Inforg-M&M Film Kft.

Vagyis Tóth ezúttal nagyjátékfilmben éri el ugyanazt, amit eddigi legsikeresebb filmjében, a 10 percnél alig hosszabb Újratervezésben:

látványos gesztusok nélkül, visszafogottan teremt hús-vér karaktereket, és okosan engedi, hogy a komoly téttel bíró személyes helyzetek ereje lassan kezdjen el dolgozni a nézőben.

Ez azt is jelenti, hogy az Újratervezésen és az Akik maradtakon is nagyon könnyű sírni egy kicsit – az érzelmes, de sosem érzelgős filmekhez alighanem Tóth Barnabás ért a legjobban a fiatal magyar rendezők közül.

Akik maradtak, 2019, 83 perc, 8/10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik