Kultúra

Tóth Barnabás: Mindenkinek megvan a maga tragédiája az életben, nem lehet megúszni

Szeptember 26-án mutatják be Tóth Barnabás Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmjét, melyben két ember kapaszkodik egymásba a második világháború utáni Budapesten, hogy túl tudják élni szeretteik elvesztését.

Ha van valaki, akiről gondoskodnod kell, akkor túl tudsz élni bármit: engem két egymásra szoruló ember vegytiszta kapcsolata érdekelt

– mondta el az MTI-nek a rendező a filmről.

A Susotázs rendezőjének játékfilmje augusztusban debütált a coloradói Telluride Filmfesztiválon. A rendező elmondta, ott tudta meg, hogy ezt a filmet nevezi Magyarország a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra.

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve nyomán született. A második világháborút követő években játszódó regényben a szerzőt a folytatás, a továbblépés, a szeretet gyógyító ereje, a sebek begyógyítása foglalkoztatta, és a traumafeldolgozás, két egymásra szoruló ember vegytiszta kapcsolata érdekelte a film rendezőjét is.

Telluride-ban a film vetítése után odalépett hozzám egy veterán, aki Irakban szolgált a haditengerészetnél, hogy az egyetemi tanulmányait finanszírozza. Azt mondta, neki ez a film gyógyító erejű volt. És ez mindennél többet jelent nekem is mint rendezőnek. A trauma egy baleset is lehet vagy a rák, mindenkinek megvan a maga keresztje, a maga tragédiája az életben, nem lehet megúszni. De ha a művészet a maga szerény eszközeivel hozzájárulhat, hogy a néző ezt másfél órára elfelejti, vagy láthat másokat, akik átevickélnek a nehézségeken, és ezzel utat mutat, akkor ez a szórakoztatás túlmutat magán

– mondta el a rendező.

Tóth Barnabás, aki maga is színész, a Momentán társulat egyik alapító tagja, megemlítette, hogy a társulat előadásainak az improvizáció a mozgatórugója, és ez a tapasztalat segítette a rendezői munkában.

Nem is színészi, hanem írói feladat ez. A közönség reakciója azonnali, élő, ezért kétezer előadás alatt belém égett, hogy mi működik és mi nem

– magyarázta.

A forgatásra a szűkös költségvetés miatt nagyon kevés idő, mindössze 19 nap állt rendelkezésre, ezért a felvételek előtt rengeteget próbáltak, improvizációra nem volt mód.

Mivel elég sokat készültünk, és irodalmi alapanyagból dolgoztunk, nem is merült fel, hogy eltérjünk a forgatókönyvtől. De akár elő tudtuk volna adni színpadon, annyira kész volt minden

– mesélte.

Az Akik maradtak az NMHH Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programja támogatásával készült 120 millió forintos költségvetésből. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írta, az operatőr Marosi Gábor, a producer Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, a zeneszerző Pirisi László volt. Hajduk Károly és Szőke Abigél mellett a további szerepekben Nagy Mari, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla és Igó Éva látható.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik