Tudomány zöldövezet

Kuvasz, komondor kell a magyar medvék mellé

Legjobb tudásunk szerint jelenleg körülbelül öt medve tartózkodik Magyarország területén – nem tudjuk, hogy csak a hasukat tömik, vagy telelni is itt készülnek-e? Medveveszély nincs, a békés együttélés záloga a megfelelő ismeretek és esetenként kuvasz, komondor segítsége.

Medvelázban égett Magyarország 2018 nyarán, amikor a sajtó ingerküszöbét átlépte az az egyébként örömteli tény, hogy hazánkba kezdenek visszatérni a nagyragadozók. Valójában évtizedek óta érkeznek természetes folyosókon Szlovákia felől, Északi-középhegységünk több-kevésbé érintetlen erdőségei megfelelő élőhelyet biztosítanak a medvék, farkasok, hiúzok számára.

A medve nem játék. A miskolci meg még hatalmas is
Új, az előzőnél jóval nagyobb medve tűnt fel Miskolcon. A szakemberek folyamatosan figyelik, lehet, hogy bocsa is van. Sorsáról viselkedése alapján döntenek majd.

Azt mondjuk valóban nem sorolhatjuk a mindennapos eseményei közé, hogy barnamedve mozog a magyar alföldön, holott ennek valószínűségét már évekkel korábban végzett vizsgálatok előre jelezték.

A nyári események során számos megalapozatlan észlelés is érkezett, a sajtó is folyamatosan medveveszélyről írt, holott egyetlen emberi sérüléssel járó eset nem történt. Természetesen a konfliktusok megelőzése mindannyiunk érdeke, hiszen nem megfelelő emberi döntések a problémák kialakulásának esélyét növelik, mint például illegális hulladékelhelyezés, felügyelet nélkül hagyott haszonállatok, a medvék közvetlen etetése, magunkhoz csalogatása.

Fotó: Veres Nándor / MTI

Öten lehetnek

Minden csoda három napig tart, a magyar medvekérdés legutóbb már csak egy hír erejéig tért vissza a köztudatba, miszerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei lakossági fórumokat tartanak a leginkább érintett településeken élők és gazdálkodók objektív tájékoztatása érdekében. Ebből pedig egyenesen következik, hogy akár beszélünk róluk akár nem, a mackók márpedig Magyarországon vannak.

A jelenlegi helyzetről Gombkötő Pétert, a BNPI zoológiai szakreferensét kérdeztük.

Becslések szerint jelenleg öt medve tartózkodhat Észak-Magyarország hegyvidéki tájain, pontos számukat képtelenség lenne megmondani. Már csak azért is, mert ha egy mackó elindul, 300 kilométert könnyedén megtesz egy szűk hét alatt

– mondja a 24.hu-nak a hazai medvejárás szakértője. Erre nemcsak az idei nyári történések, hanem a néhány évvel korábbi események is szolgáltatnak tanulságos példát.

Ez Kárpát-medencei viszonylatban is egészen jelentős távolság, ezért arról beszélni, mit is nevezünk potenciálisan hazai, főleg nálunk gyökeret vert populációnak, viszonylag összetett. A barna medvék folyamatosnak tűnő jelenléte nem kérdéses. Jönnek-mennek Magyarország és Szlovákia között, egyesek hosszabb időt töltenek itt, mások be-be kukkantanak, kisebb-nagyobb túrákat tesznek.

Azonban medvék folyamatos megtelepedéséről akkor beszélhetnénk, ha itthon telelő egyedekről, illetve hazánkban született bocsokról lenne tudomásunk. Egyelőre egyikre sincs hiteles bizonyíték.

Esznek és mennek aludni

Be kell tehát érnünk annyival, hogy hosszú idő után most ismét rendszeresen tapossák medvemancsok a magyar földet, sőt egyszerre több is. Ráadásul ezekben a napokban-hetekben igen aktívan, hiszen jelenleg minden figyelmüket zsírtartalékaik növelése köti le, amiből kihúzhatják majd a telet. Az ősz utolsó ajándékait kihasználva csak esznek és esznek egészen a zord idő érkeztéig.

Az ősz második felében, tél elején, az első havas időszakok kezdetével hajtják fejüket téli álomra. A medvék téli zsírtartalékait elsősorban a bőséges őszi makktermés biztosítja. Bár élettevékenységeik jelentősen mérséklődnek a telelés alatt, nem alszanak valódi téli álmot, testhőmérsékletük csupán néhány fokot csökken ebben az időszakban, olykor felébrednek, a hóban, mínuszokban is járnak egyet. Gombkötő Péter saját tapasztalatai alapján mondja:

Novemberben, december elején is észleltünk már aktív medve nyomait, a legkorábbi megjelenésük pedig épp idén volt: február 13-án két szemtanú egyszerre figyelt meg egy példányt egy szántóföldön. A Bükkben is kerültek elő márciusi medvenyomok.

Ez ugye egyrészt azt jelenti, nem tudjuk alátámasztani, hogy tényleg egy medve is nálunk töltené a legpasszívabb időszakot, azaz téli álmát, másrészt a laikus felhördül: hogyan is bukkannánk egy alvó, mozdulatlan medve nyomára, hacsak rá nem lépünk?

Medvelábnyom a Miskolchoz közeli Arnót határában
Fotó: Vajda János / MTI

Nem ám barlang

A válasz elég egyszerű, ahogy fent is írtuk medvék téli álma nem valamiféle öntudatlan, a környezet hőmérsékletét felvevő dermedtség, mint például sünök vagy denevérek esetén. Utóbbi emlősök életfunkciói ilyenkor minimálisra redukálódnak, szívverésük és légzésük is az aktív állapot töredékére csökken, testhőmérsékletük jelentősen visszaesik. A medvék testhőmérséklete viszont csak néhány fokkal esik a téli álom ideje alatt.

Az emlősöknek alapvetően nem a hideggel van bajuk, hanem a táplálékhiányos időszakot vészelik így át, fogságban nevelt, folyamatosan jóltáplált medvék esetében a téli álom el is maradhat. Európa melegebb tájain sem feltétlenül a medveélet része.

És hogy hol? A mesékben ugye a mackó a barlangjában telel, ám a valóságban nem:

Általában védett üregben, ami lehet barlang is, de egy-egy kidőlt fa tányérja alatt, fák gyökerei közt, vagy akár egy maguk ásta gödörben, meredélyek kiomlott nyílásaiban vackolják el magukat. Ha már valamennyi »takarásuk« van, a medvék remekül érzik magukat téli szállásukon

– fogalmaz a szakember.

Veszély?

Kényelmes székben, egy nagyvárosi lakásban ülve nyilvánvalóan dőreség lenne leírni, hogy „a medvétől nem kell félni” még akkor is, ha az ember egyébként lelkes természetjáró. Aki a vadonban „összefut” egy több száz kilós csúcsragadozóval vagy medvék járta területen él, az esetleg tarthat egy találkozástól. Még akkor is, ha ennek rendkívül kevés az esély hazánkban, ráadásul a medve –ha időben észleli az ember jelenlétét, és módja, elegendő menekülési lehetősége van – elkerüli az embert.

Jelenleg erdőben kirándulva, annak az esélye, hogy több tízezer négyzetkilométernyi területen valaki ráakadjon az aktuálisan Magyarországon kóricáló néhány medve valamelyikével, szinte a lottó ötös esélyével ér fel. Ahogy Gombkötő Péter fogalmaz:

nagyon kicsi a valószínűsége, de akkor sem lehet szó nélkül elmenni a téma mellett, ezért szükséges az objektív tájékoztatás.

Különösen, hogy a hazai sajtó is rendre veszi át azokat a híreket, amik párhuzamba állítják a szomszédos országokban kialakult helyzetet a hazai viszonyokkal. Ez a legkevésbé sem szerencsés, hiszen az ottani állomány létszáma több száz- vagy ezerszerese a hazainak, ráadásul a konfliktushelyzetek hátterében gyakran emberi tevékenység közvetlen és közvetett hatásai, nem ritkán emberi mulasztások is állnak.

Fotó:Michel Gunther / Biosphoto / AFP

A hazai nagyragadozó-állomány az egyes fajokat tekintve csupán néhány egyedből, néhány családból áll, sem egyedszámában, sem az esetleges konfliktusok mértékében nem összehasonlítható a Kárpátok területén tapasztalhatókkal.

Ha valaki Magyarországon medve-, vagy farkasveszélyt kiált, az értelmetlenül élezi a helyzetet, hiszen ezek az állatok félik az embert, alapvetően elkerülik, jelenlétük pedig ökológiai és természetvédelmi szempontból is kedvező. Természetesen a jelentkező konfliktusokat objektív módon kell kivizsgálni, és indokolt esetben meg kell tenni a szükséges intézkedéseket

Kutya volt a medve

Idén közel száz észlelésről érkezett jelzés a BNPI-hez, amelyekből 60-70 kapcsolódott valóban medvé(k)hez. Néha kutyákat néztek medvének, máskor borz nyomait, munkagépek lenyomatát vélték medve által hátrahagyott jelnek. A legismertebb eset 2014-ben történt, „kacsának” bizonyult ugyan, mégis keresztül-kasul bejárta a magyar sajtót: „medve ölt juhokat a Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön”.

Az elpusztított juhtetemek közelében talált – egyértelműen kutyáktól származó – lábnyomok alapján gondolták ezt, ám később világossá vált: vaklárma volt, a telep néhány kutyája lehetett a ludas. Az állítólagos ragadozótól hátrahagyott sötét szőrszálakról is kiderült, pásztorkutyáktól származnak.

A medve jelentős részben növényi eredetű táplálékot fogyaszt, fehérjeszükségletét elsősorban rovarok fedezik, ha teheti rájár a dögre is. Testi képességei folytán természetesen nagytestű zsákmány elejtésére is képes, ami viszont ráirányítja a figyelmet az esetleges gazdasági károkozásra. Konkrétan hogy a mackó marhát, lovat, kecskét, juhot ragad magával.

A Bükki Nemzeti Park természetvédelmi õrei távcsõvel figyelik a Sajót és a part menti területeket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében felbukkant medve után kutatva Sajópetri határában.
Fotó: Vajda János / MTI

A hungarikum nyújthat védelmet

Tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy hazánkban a mai napig háziállatban még nem tett kárt barna medve, de az ördög nyilván nem alszik. A megelőzésének alapvetően a gazdálkodó feladata, ezt állami forrásból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is támogatja immár évek óta nagyragadozók által is lakott területeken. Öt-, hatsoros villanypásztorok alkalmasak farkasok, medvék távoltartására, de az optimális az lenne, ez kiegészülne a folyamatos emberi felügyelettel, kiegészítő védekezési módszerek, akár az erre a célra kitenyésztett nagytestű őshonos pásztorkutyák alkalmazásával.

Régen kellett magyar gazdának nagyragadozó támadása ellen védenie a nyáját, de van hova nyúlnunk, a hungarikumokhoz:

Az olyan őrző pásztorkutyák, mint a kuvasz és a komondor »ebben az új helyzetben« kiléphetne házikedvenc szerepköréből, és visszaszerezhetné az a rangot és feladatot, amelyre évszázadok, évezredek óta tenyésztjük őket

– mondja a szakember.

Ezek az ebek farkasok és medvék ellen is hatékony védelmet biztosíthatnak, a kérdés csak az, hogy újra igénybe vesszük-e szolgálataikat vagy sem? Előbbi lenne az ideális, és csak legkisebb mértékben azért a büszkeségért, amit hungarikumnak nyilvánított fajták visszatérése jelent eredeti hivatásukhoz.

Kellő odafigyeléssel és megfelelő támogatással a biológiai sokféleséget is biztosító legeltető állattartás, a hagyományos tájhasználat, az őshonos kutyafajták funkcióban történő megőrzése, valamint a nagyragadozók védelme együtt illeszkedhetne a természetvédelmi célok egységébe, a vidéki élet hagyományainak, gazdálkodási formák megőrzésébe és a helyi munkaerő megtartásába.

Kiemelt kép:  Sylvain Cordier / Biosphoto / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik