Medvelázban égett Magyarország 2018 nyarán, amikor a sajtó ingerküszöbét átlépte az az egyébként örömteli tény, hogy hazánkba kezdenek visszatérni a nagyragadozók. Valójában évtizedek óta érkeznek természetes folyosókon Szlovákia felől, Északi-középhegységünk több-kevésbé érintetlen erdőségei megfelelő élőhelyet biztosítanak a medvék, farkasok, hiúzok számára.
Azt mondjuk valóban nem sorolhatjuk a mindennapos eseményei közé, hogy barnamedve mozog a magyar alföldön, holott ennek valószínűségét már évekkel korábban végzett vizsgálatok előre jelezték.
A nyári események során számos megalapozatlan észlelés is érkezett, a sajtó is folyamatosan medveveszélyről írt, holott egyetlen emberi sérüléssel járó eset nem történt. Természetesen a konfliktusok megelőzése mindannyiunk érdeke, hiszen nem megfelelő emberi döntések a problémák kialakulásának esélyét növelik, mint például illegális hulladékelhelyezés, felügyelet nélkül hagyott haszonállatok, a medvék közvetlen etetése, magunkhoz csalogatása.
Öten lehetnek
Minden csoda három napig tart, a magyar medvekérdés legutóbb már csak egy hír erejéig tért vissza a köztudatba, miszerint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei lakossági fórumokat tartanak a leginkább érintett településeken élők és gazdálkodók objektív tájékoztatása érdekében. Ebből pedig egyenesen következik, hogy akár beszélünk róluk akár nem, a mackók márpedig Magyarországon vannak.
A jelenlegi helyzetről Gombkötő Pétert, a BNPI zoológiai szakreferensét kérdeztük.
Becslések szerint jelenleg öt medve tartózkodhat Észak-Magyarország hegyvidéki tájain, pontos számukat képtelenség lenne megmondani. Már csak azért is, mert ha egy mackó elindul, 300 kilométert könnyedén megtesz egy szűk hét alatt
– mondja a 24.hu-nak a hazai medvejárás szakértője. Erre nemcsak az idei nyári történések, hanem a néhány évvel korábbi események is szolgáltatnak tanulságos példát.
Ez Kárpát-medencei viszonylatban is egészen jelentős távolság, ezért arról beszélni, mit is nevezünk potenciálisan hazai, főleg nálunk gyökeret vert populációnak, viszonylag összetett. A barna medvék folyamatosnak tűnő jelenléte nem kérdéses. Jönnek-mennek Magyarország és Szlovákia között, egyesek hosszabb időt töltenek itt, mások be-be kukkantanak, kisebb-nagyobb túrákat tesznek.
Esznek és mennek aludni
Be kell tehát érnünk annyival, hogy hosszú idő után most ismét rendszeresen tapossák medvemancsok a magyar földet, sőt egyszerre több is. Ráadásul ezekben a napokban-hetekben igen aktívan, hiszen jelenleg minden figyelmüket zsírtartalékaik növelése köti le, amiből kihúzhatják majd a telet. Az ősz utolsó ajándékait kihasználva csak esznek és esznek egészen a zord idő érkeztéig.
Az ősz második felében, tél elején, az első havas időszakok kezdetével hajtják fejüket téli álomra. A medvék téli zsírtartalékait elsősorban a bőséges őszi makktermés biztosítja. Bár élettevékenységeik jelentősen mérséklődnek a telelés alatt, nem alszanak valódi téli álmot, testhőmérsékletük csupán néhány fokot csökken ebben az időszakban, olykor felébrednek, a hóban, mínuszokban is járnak egyet. Gombkötő Péter saját tapasztalatai alapján mondja:
Novemberben, december elején is észleltünk már aktív medve nyomait, a legkorábbi megjelenésük pedig épp idén volt: február 13-án két szemtanú egyszerre figyelt meg egy példányt egy szántóföldön. A Bükkben is kerültek elő márciusi medvenyomok.
Ez ugye egyrészt azt jelenti, nem tudjuk alátámasztani, hogy tényleg egy medve is nálunk töltené a legpasszívabb időszakot, azaz téli álmát, másrészt a laikus felhördül: hogyan is bukkannánk egy alvó, mozdulatlan medve nyomára, hacsak rá nem lépünk?
Fotó: Vajda János / MTI
Nem ám barlang
A válasz elég egyszerű, ahogy fent is írtuk medvék téli álma nem valamiféle öntudatlan, a környezet hőmérsékletét felvevő dermedtség, mint például sünök vagy denevérek esetén. Utóbbi emlősök életfunkciói ilyenkor minimálisra redukálódnak, szívverésük és légzésük is az aktív állapot töredékére csökken, testhőmérsékletük jelentősen visszaesik. A medvék testhőmérséklete viszont csak néhány fokkal esik a téli álom ideje alatt.
Az emlősöknek alapvetően nem a hideggel van bajuk, hanem a táplálékhiányos időszakot vészelik így át, fogságban nevelt, folyamatosan jóltáplált medvék esetében a téli álom el is maradhat. Európa melegebb tájain sem feltétlenül a medveélet része.
És hogy hol? A mesékben ugye a mackó a barlangjában telel, ám a valóságban nem:
Általában védett üregben, ami lehet barlang is, de egy-egy kidőlt fa tányérja alatt, fák gyökerei közt, vagy akár egy maguk ásta gödörben, meredélyek kiomlott nyílásaiban vackolják el magukat. Ha már valamennyi »takarásuk« van, a medvék remekül érzik magukat téli szállásukon
– fogalmaz a szakember.
Veszély?
Kényelmes székben, egy nagyvárosi lakásban ülve nyilvánvalóan dőreség lenne leírni, hogy „a medvétől nem kell félni” még akkor is, ha az ember egyébként lelkes természetjáró. Aki a vadonban „összefut” egy több száz kilós csúcsragadozóval vagy medvék járta területen él, az esetleg tarthat egy találkozástól. Még akkor is, ha ennek rendkívül kevés az esély hazánkban, ráadásul a medve –ha időben észleli az ember jelenlétét, és módja, elegendő menekülési lehetősége van – elkerüli az embert.
Jelenleg erdőben kirándulva, annak az esélye, hogy több tízezer négyzetkilométernyi területen valaki ráakadjon az aktuálisan Magyarországon kóricáló néhány medve valamelyikével, szinte a lottó ötös esélyével ér fel. Ahogy Gombkötő Péter fogalmaz:
nagyon kicsi a valószínűsége, de akkor sem lehet szó nélkül elmenni a téma mellett, ezért szükséges az objektív tájékoztatás.
Különösen, hogy a hazai sajtó is rendre veszi át azokat a híreket, amik párhuzamba állítják a szomszédos országokban kialakult helyzetet a hazai viszonyokkal. Ez a legkevésbé sem szerencsés, hiszen az ottani állomány létszáma több száz- vagy ezerszerese a hazainak, ráadásul a konfliktushelyzetek hátterében gyakran emberi tevékenység közvetlen és közvetett hatásai, nem ritkán emberi mulasztások is állnak.
A hazai nagyragadozó-állomány az egyes fajokat tekintve csupán néhány egyedből, néhány családból áll, sem egyedszámában, sem az esetleges konfliktusok mértékében nem összehasonlítható a Kárpátok területén tapasztalhatókkal.
Ha valaki Magyarországon medve-, vagy farkasveszélyt kiált, az értelmetlenül élezi a helyzetet, hiszen ezek az állatok félik az embert, alapvetően elkerülik, jelenlétük pedig ökológiai és természetvédelmi szempontból is kedvező. Természetesen a jelentkező konfliktusokat objektív módon kell kivizsgálni, és indokolt esetben meg kell tenni a szükséges intézkedéseket
Kutya volt a medve
Idén közel száz észlelésről érkezett jelzés a BNPI-hez, amelyekből 60-70 kapcsolódott valóban medvé(k)hez. Néha kutyákat néztek medvének, máskor borz nyomait, munkagépek lenyomatát vélték medve által hátrahagyott jelnek. A legismertebb eset 2014-ben történt, „kacsának” bizonyult ugyan, mégis keresztül-kasul bejárta a magyar sajtót: „medve ölt juhokat a Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön”.
Az elpusztított juhtetemek közelében talált – egyértelműen kutyáktól származó – lábnyomok alapján gondolták ezt, ám később világossá vált: vaklárma volt, a telep néhány kutyája lehetett a ludas. Az állítólagos ragadozótól hátrahagyott sötét szőrszálakról is kiderült, pásztorkutyáktól származnak.
A medve jelentős részben növényi eredetű táplálékot fogyaszt, fehérjeszükségletét elsősorban rovarok fedezik, ha teheti rájár a dögre is. Testi képességei folytán természetesen nagytestű zsákmány elejtésére is képes, ami viszont ráirányítja a figyelmet az esetleges gazdasági károkozásra. Konkrétan hogy a mackó marhát, lovat, kecskét, juhot ragad magával.
Fotó: Vajda János / MTI
A hungarikum nyújthat védelmet
Tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy hazánkban a mai napig háziállatban még nem tett kárt barna medve, de az ördög nyilván nem alszik. A megelőzésének alapvetően a gazdálkodó feladata, ezt állami forrásból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is támogatja immár évek óta nagyragadozók által is lakott területeken. Öt-, hatsoros villanypásztorok alkalmasak farkasok, medvék távoltartására, de az optimális az lenne, ez kiegészülne a folyamatos emberi felügyelettel, kiegészítő védekezési módszerek, akár az erre a célra kitenyésztett nagytestű őshonos pásztorkutyák alkalmazásával.
Régen kellett magyar gazdának nagyragadozó támadása ellen védenie a nyáját, de van hova nyúlnunk, a hungarikumokhoz:
Az olyan őrző pásztorkutyák, mint a kuvasz és a komondor »ebben az új helyzetben« kiléphetne házikedvenc szerepköréből, és visszaszerezhetné az a rangot és feladatot, amelyre évszázadok, évezredek óta tenyésztjük őket
– mondja a szakember.
Ezek az ebek farkasok és medvék ellen is hatékony védelmet biztosíthatnak, a kérdés csak az, hogy újra igénybe vesszük-e szolgálataikat vagy sem? Előbbi lenne az ideális, és csak legkisebb mértékben azért a büszkeségért, amit hungarikumnak nyilvánított fajták visszatérése jelent eredeti hivatásukhoz.
Kellő odafigyeléssel és megfelelő támogatással a biológiai sokféleséget is biztosító legeltető állattartás, a hagyományos tájhasználat, az őshonos kutyafajták funkcióban történő megőrzése, valamint a nagyragadozók védelme együtt illeszkedhetne a természetvédelmi célok egységébe, a vidéki élet hagyományainak, gazdálkodási formák megőrzésébe és a helyi munkaerő megtartásába.
Kiemelt kép: Sylvain Cordier / Biosphoto / AFP
