Média

Enged Andy Vajna ügyvédjeinek a Médiatanács

A testület haladékot ad a kormánybiztos ügyvédjeinek nevén lévő cégnek, hogy a tavaly megkötött hatósági szerződésében foglaltak be nem tartása ellenére, késedelmesen is elindítsa három rádióját a Hajdúságban. A Médiatanács módosítja az eredeti hatósági szerződést.

Hozzájárult kedden a Médiatanács, hogy az LB Rádió Kft. egy hónap halasztással,  legkésőbb február 1-jén kezdje meg médiaszolgáltatását a Hajdúböszörmény 98,9 MHz, a Hajdúnánás 93,3 MHz és a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi frekvencián. Ahogy arról beszámoltunk, a Litter Zsuzsannának és Bíró Balázsnak (az Andy Vajna kormánybiztosnak és a tulajdonában lévő Rádió 1 ügyvédjeinek) a nevén lévő cég, mely más városokhoz hasonlóan a Rádió 1-el hálózatba kapcsolódva kívánt működni, az érvényes hatósági szerződéseiben vállalt határidőt túllépve nem kezdte meg a vállalt médiaszolgáltatást az érintett három hajdúsági rádiós frekvencián, emiatt pedig a Médiatanács elvben a médiatörvény alapján akár fel is bonthatta volna a szerződését a céggel szerződésszegésre hivatkozva.

Felsültek Andy Vajna emberei
Saját jelentős késedelmük miatt a Médiatanács segítségét kérik.

A Médiatanács csütörtök délutáni, eheti üléséről kiadott összefoglalójában azt írja, hogy a médiaszolgáltatás megkezdésének halasztását engedélyező gyakorlatot még a Médiatanács jogelődje, az ORTT dolgozta ki, amelyet azóta is következetesen alkalmaz a grémium, ha a kérelmeket határidőben és kellőképpen alátámasztva terjesztik elő. 2011 óta összesen 36 alkalommal fordult elő, hogy a testület hasonló ügyben hozott döntést, legutóbb tavaly augusztusban, a Mária Rádió Savaria ügyében, a Szombathely 88,4 MHz-en. Hangsúlyozzák, hogy a médiaszolgáltatási jogosultság időtartama nem a szolgáltatás megindulásától, hanem a hatósági szerződés megkötésétől kezdődik, és a pályázatot elnyert szolgáltatóknak már a szerződés megkötésének időpontjától meg kell fizetniük a médiaszolgáltatási díjat is.

Nem mondják el, mivel indokolt az LB Rádió

Még kedden megkérdeztük a testületet a médiahatóság kommunikációs igazgatóságán keresztül, hogy mivel indokolta számukra az LB Rádió, hogy noha egy hálózatba kapcsolódva működő rádió elindítása meglehetősen rövid idő alatt megvalósítható, a frekvenciapályázatokat még tavaly nyáron elnyerő médiaszolgáltató a szokásosnak mondható 120 napos határidőig nem volt képes elindítani az adást. A testület nem válaszolt a kérdésünkre, ahogy nem reagáltak arra a felvetésre sem, hogy nem érzik-e utólag felelősnek magukat a Médiatanács tagjai, hogy egy olyan pályázót hoztak ki három hajdúsági frekvenciára győztesnek, aki még a médiaszolgáltatás megkezdésére vonatkozó határidőt sem tudta tartani.

Frissítés (2017.01.12. 10:59): Mégis megmondják, Vajnáéknak ingatlanproblémáik vannak

Az iménti csütörtöki cikkünk megjelenését követően, miután újra a médiahatósághoz fordultunk, végül mégis megválaszolták a tisztázatlan kérdéseket. Azt írják, az LB Rádió Kft. ingatlanügyi papírjainak vártnál lassabb beszerzése miatt kérte az egy hónapos halasztást, ezt pedig a Médiatanács méltányolhatónak tartja egy újonnan induló rádió esetén. A Médiatanács saját felelősségét firtató kérdésre azt mondta, a testület a jogelődje által kidolgozott ORTT-s, halasztásra vonatkozó gyakorlatot annak tudatában alkalmazza, hogy a kezdeti lépések jelentős anyagi és adminisztratív terheket rónak az induló rádiókra. Majd megemlítették, hogy 2011 óta ilyen eljárás során engedélyezték a Telekom Békés Kft., a Rádió Zala Egyszemélyes Kft. és a World Média Kft. hasonló kérelmét is, utóbbi esetében három alkalommal. Jelezték egyúttal, hogy az LB Rádió kérelmére módosítják a tavaly megkötött hatósági szerződést, így nem áll fenn jogsértő állapot.

Ideiglenes engedély a Helikon Rádiónak, bajba kerülhet a Mária Rádió Veszprémben

A testület eheti ülésén engedélyezte a Helikon Rádió kérelmére, hogy a rádió január 13. – március 14. közötti időszakra ideiglenes médiaszolgáltatási engedélyt kapjon a Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvenciára.

A Médiatanács továbbá 2023. március 29-ig meghosszabbította a Karcag 93,8 MHz-en elérhető, Aktív Rádió helyi médiaszolgáltatási jogosultságát. A grémium ugyanakkor nem újította meg a Veszprém 95,1 MHz-en működő, szintén helyi vételkörzetű, az FM4 Rádió Kft. üzemeltetésében álló Mária Rádió Völgyhíd jogosultságát. A testület azzal magyarázza a lépést, hogy a médiaszolgáltató korábban ismételt jelleggel megszegte a médiatörvény rendelkezéseit, emiatt pedig a jogosultság meghosszabbításának jogszabályi akadálya van.

A Miskolc-Avas 88,7 MHz kisközösségi rádió, a Code FM hatósági szerződését – az üzemeltető, Kalló Gyula beadványa után – a testület közös megegyezéssel megszüntette.

Saját vállalkozását népszerűsítette egy műsorvezető

A televíziós egészségügyi magazinműsorok célvizsgálatában a d1 Tv műsorszolgáltatójára, a Domino Tv Műsorszolgáltató Zrt.-re 31 alkalommal közzétett burkolt reklám miatt 155 ezer forintos bírságot szabott ki a grémium, mivel egy magazinműsorban a műsorvezető-szerkesztő rendre a saját vállalkozása által gyártott termékeket ajánlotta, illetve azok elérhetőségét tüntették fel, míg egy másik műsorban a vendégszakértők telefonszámát és honlapcímeit jelenítették meg.

A Balaton Televízió a testület szerint egy tavaly októberi magazinműsorában egy delikátesz üzlet termékeit törvénybe ütközően népszerűsítette, ezért a testület figyelmeztette a médiaszolgáltatót, hogy jogszerűen működjön és tartózkodjon a további jogsértésektől. A televízió emellett 90 ezer forintos bírságot kapott, mert támogatói üzenetben burkolt reklámozást folytatott, illetve – szintén burkolt reklámként – egy autós műsorszám után főcím nélküli reklámblokkot sugározott.

A Médiatanács lezárta továbbá a műsorkvóták 2016-os teljesítésére vonatkozó, rádiókkal szembeni hatósági eljárásokat. A jogsértések miatt a tanács összesen hat körzeti, egy helyi, illetve két kisközösségi rádió esetében alkalmazott bírságot 83,5 és 12 ezer forint közötti értékben. A testület közölte, a bírságok differenciálásánál figyelembe vette, hogy a jogsértés hány kategóriát érintett, milyen mértékben tért el a vállaltaktól, illetve alkalmazott-e a testület az adott szolgáltató ellen bírságot vagy egyéb szankciót az elmúlt három évben.

Kiemelt kép: Andy Vajna. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik