Nem kell sok időt eltölteni bármely lap szerkesztőségében, hogy az ember beazonosítsa, mely újságírónak mik a témái, amire mindig harap – Munk Veronikának például az egyik üzembiztos témája a prostitúció, műfaj- és formátum-függetlenül foglalkozott már a szexmunka legalább ötven árnyalatával, most is ezt teszi, csak éppen az anyag bőségéből adódóan egy egész könyvben. A Kéjutca – Magyar szex euróért pár hete jelent meg és hát, nagyon kellett már egy ilyen kötet.
Önkéntelenül is elvigyorodik, ha ránéz a takaró mintájára, ami egyébként arra is alkalmas, hogy elterelje a figyelmét a kellemetlenebb aktusokról. Kutyapóz közben gyakran tanulmányozza az idióta fejű Spongyabobobot, meg az óriás orrú polip haverját.
– a Kéjutca első fejezetében a Berta nevű szexmunkás így készülődik az aznapi műszakra.
A szexmunkáról nem nehéz könyvet találni – Havas Henriktől őszülő szociológusokon át a botrányszagtól nyereséget remélő wannabe-bestsellerírókig írt már a témáról boldog-boldogtalan, ám olyan könyvet találni, ami emberi is, életszagú is, nem is bulváros, nem is minősít, közel is megy, mélyre is megy, túlmutat az öncélon, megértésre és megértetésre törekszik, na, olyan nem sok született. Eddig.
Itt a szerzőnek az érzékenysége, a szándéka, és – nem elhanyagolható módon – a lehetősége is megvolt arra, hogy alapos és sokrétű könyvet írjon. A lehetőség fontos tényező: olyan ezeréves, a társadalom szövetébe ivódott jelenségről (problémáról?), mint a prostitúció, lehet éppen „turistaként” cikket-könyvet írni, csak minek. Ez a könyv viszont több hónapos kutatómunka és hosszú terepen tartózkodás révén született meg, magyarán a szerző tudja, miről beszél: heteket töltött a bremerhaveni piros lámpás negyedben, az ott dolgozó szexmunkás nők – zömében magyarok –, biztonsági őrök, a helyi ingatlanközvetítő, kotonárus, de még a lányok stricijei is gyakorlatilag személyes jó ismerősei lettek, így a tartalom lényegesen túlmutat a felháborodás-sopánkodás érzelmi tengelyen.
Bremerhaven nem túl nagy német város Brémától nem messze, ám száztízezer főnyi lakossága ellenére a vigalmi negyed virágzik, ugyanis, kikötővárosról lévén szó, az ide érkező óceánjárók személyzete akkor is ellátná a szexmunkásokat kliensekkel, ha a helyiek sosem jönnének vendégeskedni a Lessingstrasse nevű utca kirakatai mögé. De jönnek, persze, és ezzel – alighanem tudtukon kívül – sok magyar család túléléséhez, és ügyes manipulátor férfiak meggazdagodásához járulnak hozzá. Harminc euróval húsz percenként, minimum ennyibe kerül ugyanis egy menet a kirakatok mögött berendezett aprócska kabinokban, ahol a fizetett szexet lebonyolítják.
Munk Veronika: Kéjutca – Magyar szex euróért
2017, Bookline Könyvek
Ez a sima, extrák nélküli üzlet, amiben egy óvszeres orális szex, és egy óvszeres közösülés van benne, az már a szexmunkás dolga, hogy ebben pózt válthat-e a vendég, és maximális időtartama húsz perc, minden további idő, ahogy az extrák is újabb eurókba kerülnek.
És aztán jön a következő, napi tizenkét-tizenhat órán át, és mielőtt némi fejszámolás után milliomosnak hinné bárki az itt dolgozó lányokat, álljon itt, hogy többségük a kabin bérleti díján felül a megkeresett pénz legalább (!) felét leadja a férfinak, akivel dolgozik. Akit a szép magyar nyelv stricinek nevez, még ha ők maguk nem is tartják magukat futtatóknak, sokkal inkább valamiféle védőangyal-szerető szerepben tetszelegnek önmaguk és futtatottjaik előtt, akik valami érthetetlen okból ezzel rendben is vannak.
Hogy ez miért van így, arra konkrét választ ugyan nem ad a könyv, ami ezzel együtt is több mint tanulmány vagy monstre újságcikk, a szexmunka működéséhez, lélektanához mégis közelebb kerülhet az olvasó, ahogy ahhoz is, hogy miért nem megoldás sem a teljes tiltás, sem a legalizálás, legalábbis, ha tovább tekintünk a jogi kereteken, mondjuk oda, hogy miből születik, mivel jár és mit hoz magával a szexmunka emberileg és társadalmilag.
