Szent László király a csehek ellen indított háborút, de amikor “Csehország határára ért, nehéz betegségbe esett”, és július 29-én elhunyt. Először az általa alapított Somogyvári templomban temették el, később vitték Váradra, ahol a középkori magyar állam kultikus helyévé, zarándoklatok célpontjává vált. 1192-ben, III. Béla uralkodása alatt avatták szentté.
Váradra!
A király halála után mindenki szemtanúja lehetett kiválasztottságának. Hívei haboztak, hogy a nagy nyári melegben elinduljanak-e a távoli Váradra, ahol a király akarata szerint nyugodni akart, vagy vigyék inkább testét a közelebbi Fehérvárra. Utóbbi felé hajlottak, ám későre járt, fáradtak voltak elaludtak.
Miután elnyomta őket az álom, a kocsi, amelyre a testet rakták, mindenféle állati vonóerő nélkül magától indult Váradra a helyes úton. Felébredvén nem találták a kocsit, és vigasztalhatatlanul futkostak szerte a vidéken, amíg meg nem találták a Várad felé magától futó szekeret, s a ráhelyezett szent testet. Látván hát a csodát, hagy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki félelmetes az ő szent helyén (Zsolt. 67,36), útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették.
Sírjánál megszámlálhatatlan csoda történt, a vakok újra láttak, a süketek hallottak, a bénák jártak, a szorongatottak védelmet kaptak – itt olvashatja mindet László legendájában. Halála után 200 évvel pedig a lovagkirály még egyszer, utoljára győzelemre vezette seregét.
A székelyek élén
Történt ugyanis, hogy a székely nép hadra kelt a betörő tatárok ellen. Amikor azonban meglátták a tatár horda rettenetes nagyságát, a vitézek fohászba kezdtek: “Szűz Máriám, segíts meg!Szent László király, harcolj velünk”! És László eljött.
Szent László vezetésével a székelyek legyőzték az országra rontó pogány hadat, egy fogságba ejtett vén tatár később azt mondta: “Nem székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit segítségül hívtak”.
És hogy valóban László volt a ragyogó vitéz, arra egy másik csoda a bizonyíték. A csata alatt a váradi templom őre sehol nem találta a szent király koponyáját, a harc végeztével viszont ismét előkerült, mintha csak onnan tért volna meg.