Szórakozás

Kustánczi Lia bimbóvillantó ruhával sokkol

A modellből lett dj a SuperTV2-n futó Hal a tortánjának mai házigazdája, aki nem csak a főztjével varázsolta el a vendégeit, hanem a dekoltázsával is.

Kustánczi Lia látja ma este vendégül Delhusa Gjont, Gáspár Beát, Nyári Károlyt és Kozsót a Hal a tortánban. Lia azonban nem csak a főztjét kínálja fel, hanem a dekoltázsát is. A vacsorához ugyanis olyan ruhát választott, ami inkább mutatott, mint takart, sőt, olykor többet, mint amennyit eredetileg valószínűleg akart.

“Jaj, kiesik a cicim, basszus” – sietett leszedni a tányérokat Lia.

Mégsem a férfivendégek, hanem Bea asszony volt az első, aki megjegyzést tett a dekoltázsra: “Csinos a dekoltázsod. Ha már a fiúk nem dicsérnek, majd dicsérlek én” – mondta Liának, majd amikor kirohan a konyhába, Gjonit veszi kezelésbe: “Látom rajta, hogy szuggerálja a ruháját, hogy menj lefelé, menj lefelé!”

“Ezért megérte várni” – kommentálta a látványt a zenész Nyári Károly, majd Lia is hozzátette a magáét: “Úgy gondoltam, hogy a szokásosnál egy kicsit jobban kiteszek magamért” – közölte a vizes pólóban is profin villantó dj.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik