Sport

Úszó-vb pályázat ügyében valaki nem mond igazat

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2017. 06. 15. 13:11

Elnökségi ülést tartott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szerdán, ahol a sportág viharos közelmúltját ismerve immár azt kell mondjuk szokás szerint történt egy, s más. Ezért megkerestük a szövetséget, hogy mi igaz abból az információnkból, miszerint az elnökségi ülésen a MÚSZ elnöke a szerdai MTI hír kapcsán tájékoztatta az elnökséget: a 2022-es és a 2024-es rövidpályás világbajnokság pályázati határideje ugyan lejárt, de ő elintézte, hogy mégis fogadják a MÚSZ és Magyarország kandidálását?

Lapunk hivatalos megkeresésére a szövetség azt a választ adta, hogy

a 2022-es rövidpályás világbajnokság megrendezésére tavaly decemberig lehetett pályázni, amire akkor a Magyar Úszó Szövetség nem jelentkezett. Most új helyzet adódott, mivel a 2022-es és 2024-es rövidpályás világbajnokság megrendezésére is lehetett pályázni, így a Magyar Úszó Szövetség beadta jelentkezését mindkét eseményre, amelyet a Fővárosi Közgyűlés 26 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadott.

Ezzel szemben kérdésünkre Csurka Gergely, a FINA sajtóbizottságának tagja azt állítja, a 2022-es és 2024. évi pályázat egyáltalán nem rögtönzött ötlet, sőt. Gyárfás Tamás (korábbi elnök), Szántó Éva és ő maga – azaz a korábbi MÚSZ-vezetés – 2016 szeptemberében tárgyalt először erről Lausanne-ban a Nemzetközi Úszószövetség ezzel kapcsolatos hivatalos összejövetelén, ahol a magyar szövetségen kívül Japán, Kína, az Egyesült Arab Emirátusok, Oroszország, Németország, Svájc képviseltette még magát.

Ráadásul tavalyi év végéig a témában több egyeztetés történt a FINA és a magyar sportdiplomaták között, amelybe már a kormányzati tisztviselők is bekapcsolódtak.

A sportdiplomata állítása szerint:

Bienerth Gusztávnak, a MÚSZ elnökének január 8-án történt megválasztása után valószínűleg elkerülte a figyelmét a magyar pályázat előkészítésének hónapok óta tartó ténye. Ahogy az is, hogy a tavaly szeptember 20-án kiadott kiírásban az is szerepel, hogy idén júliusban, a vizes-világbajnokságon kell prezentálni a pályázatokat, és ezt követően Budapesten születik meg a döntés is. Így nyilvánvaló, hogy megválasztott új elnökként a FINA és a kormányzat felé már Bienerth úrnak és a MÚSZ új apparátusának kellett volna tovább képviselni a kandidálás ügyét. Az ellenben igaz lehet, hogy az elnök csak néhány napja szerzett minderről tudomást. A FINA ugyanis a napokban hívta fel a magyar szövetség figyelmét, hogy amennyiben továbbra is fenntartja a MÚSZ a pályázati szándékát, akkor ugyan már nyújtsa be a kandidálást.

A lényeg, mást állít a MÚSZ jelenlegi vezetése és megint mást a FINA arról, mikor indult el a pályázati folyamat, ergo kinek köszönhető, ha a nemzetközi szövetség július 15-i ülésén Budapesten úgy dönt majd, a 2022-es vagy a 2024-es rövidpályás világbajnokságot hazánk rendezheti. Mert ne legyen kétségünk, látva a Duna Arénát, így döntenek majd.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Austria's Foreign Minister and leader of Austria's centre-right People's Party (OeVP) Sebastian Kurz waves to supporters during the party's election event following the general elections in Vienna, Austria, on October 15, 2017.  / AFP PHOTO / APA / ROBERT JAEGER / Austria OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.