Sport

Hosszú Katinka elmondta, meddig tervezi a pályafutását

24.hu
24.hu

2016. 06. 01. 16:24

Korábban a témában:

Hosszú Katinka a 2020-as tokiói olimpián még mindenképpen versenyezne, tervei szerint körülbelül 2021-ben akasztaná szögre az úszósapkát – írja az MTI.

A 27 éves úszónő ezt egy az ötkarikás játékok nemzetközi szponzora által szervezett sajtóbeszélgetésen közölte a jelenlévőkkel.

Az ötszörös világbajnok versenyző korábban elárulta, hogy három gyereket szeretnének férjével – egyben edőjével – Shane Tusuppal, de a csalásalapításba csak akkor vágnának bele, ha már felhagyott az úszással.

A gyermekkorával kapcsolatban azt is elárulta Hosszú, hogy mindig is motiválta őt, ha szülei örültek a sikerének, ugyanakkor a célokat ő állította maga elé.

A riói olimpián augusztus 6-án kezdődnek az úszók küzdelmei, melyen Hosszú és Tusup családja is a helyszínen szorít az Iron Ladynek.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) and Ferrari's German driver Sebastian Vettel steer their cars during the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.