Sport

Gyerekeket sújtó döntést hozott a cégóriás

24.hu
24.hu

2016. 02. 11. 08:35

A tavaly kirobban gigantikus doppingbotrány miatt egyre nagyobb bajban az IAAF.

Az adidas után nem sokkal a Nestlé is bejelentette, vége – számolt be a bbc.com. Az élelmiszer és italgyártó óriás az IAAF Kids Athletics programot támogatta, de attól tart, az atlétika világát beborító dopping botrány, amelybe a szervezet irányító testülete is érintett, károsíthatja a cég hírnevét.

A svájci cég döntését a “azonnali hatállyal” hozta meg.

“Már tájékoztattuk döntésünkről az IAAF-et és várjuk tőlük annak hivatalos elismerését, hogy a partnerség véget ért”

– áll a Nestlé kommünikéjében.

Az IAAF elnöke, a korábbi világcsúcstartó középtávfutó Lord Sebastian Coe úgy reagált, hogy

“Feldühített a gyerekeket sújtó döntés, és nem fogadom el azt. Nekik semmi közük a doppinghoz. A Nestlé döntésével veszélyezteti a 15 országban, 360 előadóval, 8640 testnevelővel és három millió gyermek részvételével elkezdett programunkat“.

Adidas tizenegy éves szponzori szerződést mondott fel január 25-én. A NESTLE 2019-ig élő megállapodása egyes információk szerint évi nyolc millió dollárt vesz ki az IAAF zsebéből.

Előzmények:

A közlemúltban vált ismertté, hogy az IAAF-et korábban irányító Lamine Diack anyagi ellenszolgáltatás fejében doppingeseteket tussolt el és sportolókat zsarolt. A francia ügyészség pénzmosás és vesztegetés gyanújával vádat is emelt ellene.

A másik botrány Oroszországhoz kötődik: a német ARD televízió dokumentumfilmje feltárta, majd a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) független bizottsága megerősítette, hogy szisztematikus doppingolás zajlott az ország atlétái körében. Emiatt az orosz atléták jelenleg nem versenyezhetnek, veszélyben a riói olimpiai indulásuk is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

383356 17: The execution bed sits empty on Death Row April 25, 1997 at Texas Death Row in Huntsville, Texas. About 450 prisoners are on the Row. Texas has the most executions in the US each year. The inmates are executed by lethal injection. (Photo by Per-Anders Pettersson/Liaison)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.