Kultúra

Nem kell Brüsszelig mennie, ha látni szeretné az Atomiumot

Jó eséllyel nincs olyan ember, aki ne ismerné  az Eiffel-torony, valamint a Big Ben utáni legikonikusabb európai építményt, a brüsszeli Heysel parkban álló Atomiumot. Azt azonban kevesen tudják, hogy elég mindössze az egykori dicső iparvárosig, Ózdig utazni ahhoz, hogy láthassuk a majdnem egykorú másolatát. Kicsit kisebb és savanyúbb ugyan, de legalább a miénk.

Az 1958-as brüsszeli világkiállításra készített, legmagasabb pontján 102 méter magas építmény terveit André Waterkeyn készítette, aki az atomkornak és a fémiparnak szeretett volna emléket állítani az először csak ideiglenes, mindössze hat hónapra tervezett Atomiummal.

Doskow_Atomium_Day
Igen, ez az eredeti

A kiállítás folyamán azonban az óriási népszerűségre tett szert – köszönhetően persze a középső csőben közlekedő, az egész városra kitűnő kilátást nyújtó kilátóba szállító liftnek és a sokak számára futurisztikus formának, bár az épület voltaképp a vas köbös fémrácsának 165 milliárdszoros nagyítása, nem pedig valamiféle kitalált szerkezet.

811px-Andre_WATERKEYN
A tervező és munkájának makettje

Az épület híre persze eljutott a vasfüggöny mögé is, így magyar rajongók is szép számmal akadtak. Az Ózdi Kohászati Üzemek néhány mérnöke és munkása viszont nem csak szimplán rajongott érte, hanem eldöntötte, hogy társadalmi munkában újragyártják azt, persze valamivel kisebb méretben.

45509848
Az ózdi stadion parkjának részlete 1965 körül

Az alkotás, valamint érthetetlenül magas állványa 1964-re el is készült a kohászat Nehézvasszerkezeti Műhelyében, majd azt a nem sokkal korábban átadott Városi Stadion parkjában helyezték el, de a mini-Atomium – annak ellenére, hogy az azóta eltelt ötven évben sportolók ezrei sétáltak el mellette – szép lassan feledésbe merült.

Azaz csak feledésbe merült volna, ha a városvezetés tizenöt évnyi halogatás után tavaly nem kezdi meg az elöregedett vasszerkezet felújítását, és nem helyezi el azt két héttel ezelőtt a város egyik új körforgalmának közepén.

Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

Az Atomiumnak Európában egyébként mindössze egy ma is látható, kicsinyített másolata áll: a Klagenfurt közelében fekvő Minimundus parkban, ahol a világ számos ikonikus épületének modelljével találkozhatnak a látogatók.

800px-Minimundus117
A Klagenfurt melletti Minimundus parkban álló, élethűbb másolat
Fotók: Patrick Waterkeyn, martin vmorris, martin remundo, ttrinoid, magro_kr, ArchDaily, Chemiker, OjalapukkiKöztérkép/Jaczkim László és Berci

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik