Kultúra

Készül az új Fűrész horror

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2016. 02. 09. 17:08

A produkciónak már munkacíme és forgatókönyvíró párosa is van. Magyarán ennyit arról, hogy a hetedik installáció volt az utolsó a sorban.

Az elmúlt években azt hihettük, hogy a 2010-ben bemutatott Fűrész 3D volt az utolsó az áldozatokat trükkösnél trükkösebb csapdákkal mészároló horrorszéria történetében, pláne, miután a mozi eredetileg a Saw 3D: The Final Chapter, magyarul Fűrész 3D: Az utolsó fejezet címet viseli. Mindazonáltal tudjuk jól, hogy Hollywoodban minden vasat addig ütnek, amíg az kicsit is meleg, ezért most hat évvel később a franchise korábbi részeit is forgalmazó Lionsgate már hivatalosan is nekilátott a nyolcadik felvonás előkészítésének – számol be róla az Empire magazin.

A friss értesülések alapján az új Fűrész-mozit az egyebek mellett a Piranha 3D és Piranha 3DD című csodák szkriptjeit is jegyző Josh Stolberg – Peter Goldfinger páros kezdte el kidolgozni és a művük egyelőre a Saw: Legacy, azaz a Fűrész: Örökség munkacímen fut. Az Empire úgy tudja, a filmet egyenesen Stolberg fogja rendezni, miközben az IMDb szerint a nagy játékmester John/Fűrész karakterét megformáló Tobin Bell is visszatér majd az alkotásban.

Forrás: Empire, IMDb
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.