Nagyvilág europoli

Orbán: A történelem szemétdombjára küldjük a brüsszeli bürokratákat, mint annak idején a kommunistákat

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

„Régen nem láttam ilyen jó alkalmat arra, hogy a nemzeti konzervatív, szuverenista és keresztény alapokon álló erők az Európai Unióban meghatározóvá váljanak” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Hunyadi János-díjának átadásán szerdán.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség pártalapítványának rendezvényén elmondott beszédében Orbán Viktor hangsúlyozta, a liberálisokkal folytatott vitában nem a Soros György-féle birodalom, és nem a brüsszeli bürokraták, hanem a nemzetek fognak győzni. A nyílt társadalom eszménye nem vert gyökeret Közép-Európában.

El fogjuk őket küldeni oda, ahova valók, a történelem szemétdombjára, ahogy a kommunistákat is elzavartuk

jelentette ki a miniszterelnök.

Azzal összefüggésben, hogy a Polgári Magyarországért Alapítvány első alkalommal adományozott Hunyadi János-díját Ryszard Antoni Legutko professzor, lengyel európai parlamenti (EP-) képviselő kapta, Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a díjazott az Európai Unió működésének vizsgálatakor felfedezte a politikai egyeduralomra való törekvés kritikus jegyeit. Beazonosította, hogy a progresszív liberálisok ellenségesek minden másképpen gondolkodóval szemben. Rámutatott, hogy olyanokká váltak, mint a kommunisták, és valódi veszélyt jelentenek a szabadságra, „mert a saját utópikus lázálmaikat próbálják megvalósítani”.

Közölte, az Európai Unióban a progresszív liberálisokat nem érdekli az európai ember. Őket csak a saját eszméjük érdeklik. Ha az eszmék megvalósításának az az ára, hogy le kell építeni az európai ipart és a mezőgazdaságot, megteszik. Ha pedig az, hogy illegális migrációval eltörlik Európa kulturális múltját, akkor azt is meg fogják tenni – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Mi nem az eszméket, hanem az európai embereket képviseljük

fogalmazott.

Szavai szerint 2004-ben, az uniós csatlakozáskor „azt éreztük, hogy megérkeztünk és hazatértünk. Azt gondoltuk, hogy az unió a gyarapodás letéteményese és a nemzeti függetlenségünk garanciája lesz”. Közölte ugyanakkor, ahogy Ryszard Antoni Legutko már korábban felismerte: a liberalizmus képviselői a szuverenitás felszámolására, a nemzeti hatáskörök minélt teljesebb elvételére, és a közösség politikai diktátumokkal történő irányítására törekednek. „Akikkel vitatkozunk, valójában fel akarnak bennünket számolni” – hívta fel a figyelmet. Azonban – mint kijelentette – a liberálisokkal folytatott vitában nem a Soros György-féle birodalom, és nem a brüsszeli bürokraták, hanem a nemzetek fognak győzni.

Közölte, a nemzetállamokban gondolkodó britek uniós kilépét követően a szuverenitás képviselete a Közép-Európaikra maradt. Majd hozzátette: lengyelek és magyarok szuverenitási ügyében mindig egyetértettek.

„Először érzem hosszú évtizedek után, hogy a szuverenista közép-európaiak nincsenek egyedül” – fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette: forrongás és mozgolódás van a német gazdák körében, ahogy Franciaországban és Portugáliában is, továbbá pár hónap alatt meghatározóak lettek a nemzetközi konzervatív szuverenista erők Hollandiában is. Európa életjelet ad, védekezik és hallatja a hangját.

Régen nem láttam ilyen jó alkalmat arra, hogy a nemzeti konzervatív, szuverenista és keresztény alapokon álló erők az Európai Unióban meghatározóvá váljanak

emelte ki.

Szavai szerint miután Ryszard Antoni Legutko felismerte a kommunizmus mintázatait a progresszív liberalizmusban, nem tartotta meg magának, hanem nyíltan beszélt arról.

„Vagyis nem csak egy nagyszerű koponyát és egy aktív embert köszöntünk, hanem egy bátor embert is, mert az, hogy valaki a ’90-es években a liberalizmusban rejlő önkényuralmi tendenciáról beszélt, nagy bátorságot igényelt. Szeretnénk köszönetet mondani önnek, amiért a munkásságával hozzájárult a magyarok szabadságához is” – tette hozzá Orbán Viktor.

Ryszard Antoni Legutko beszédében többek között kijelentette: az európai értékek és a szabadság fenyegetés alatt állnak, és védelmet igényelnek. Hangsúlyozta: a demokrácia és a szabadság hanyatlik az Európai Unióban. A keresztényellenes reflex az uniós tudat lényeges alkotóelemévé vált. Az európai projekt azt jelenti, hogy a politikai hatalmat a tagállamoktól az EU intézményeire ruházzák át. Az integrációpártiak az európai kulturális örökséget megtagadják, az ellene felszólalókat elhallgattatják vagy zaklatják – mondta. A baloldal monopolizálta az Európai Uniót, és politikai nagyvállalattá alakította – jelentette ki. „Régiónk országai számára ez a rabszolgaságba vezető út” – tette hozzá beszédében Ryszard Antoni Legutko.

Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója elmonda, a díjat a nemzetállamok önállóságát tiszteletben tartó európai együttműködés elősegítéséért, a liberális demokráciák totalitariánus vonásainak filozófiai igényű leleplezéséért, valamint a több évtizedes közéleti és tudományos munkájáért, továbbá az Európai Parlamentben a keresztény értékek, a szabadság és függetlenség eszméjének állhatatos képviseletéért ítélte oda a lengyel EP-képviselőnek.

A Polgári Magyarországért Alapítvány által 2023-ban alapított Hunyadi János-díjat első alkalommal adták át Brüsszelben. A nemzetközi kitüntetést azon kiemelkedő teljesítmények elismerésére hozták létre, melyek fókuszában az európai nemzetek szabadságának és függetlenségének védelme, valamint a kontinens népeit összekapcsoló egyetemes keresztény kultúra tudatos felvállalása áll.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik